Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az utóbbi időben az egyik legnépszerűbb hazai együttessé vált a Csík zenekar, ami mindenképpen érdekes azt figyelembe véve, hogy alapvetően egy rétegzenei műfaj képviselője. Pláne úgy, hogy a népzene a mai társadalommal és annak új jelenségeivel egyre kevésbé látszik összeegyeztethetőnek. Csík Jánossal elsősorban a népzene természetéről és mai helyzetéről beszélgettünk, de az alábbi interjúban szó lesz a népi kultúra reneszánszáról, a zenekar jövőjéről, év végi nagykoncertjéről és talán legnagyobb hatású dalának történetéről is.
A mai Magyarországon van még egyáltalán népzene? Születnek népzenei alkotások?
2014-et írunk, és a harmadik évezred elején a technikai evolúció csodái közepette – gondolok itt az okos telefonoktól kezdve bármilyen technológiai újdonságra – igencsak jó a kérdés, hogy egyáltalán létezik-e még népzene. Az biztos, hogy ez a fajta muzsika egy igazi emberzene, az ember lelkéből, annak erejéből születik, és szépségét leginkább a szövegek és a dallamok hozzák. A falusi népdalok szimbólumrendszere, szóképei utánozhatatlanok. Bár sok ügyes költőnk nagyon szépen tudott a szavakkal bánni, a falusi népzenének az életszagú, találó megfogalmazásai igazán meghatóak, legyenek ezek pajzán, mulatós vagy szomorú dalok, vagy éppen balladák. A népzene olyan erejű, hogy a klasszikus zenészeket és a könnyűzenészeket is meg tudja ihletni.
A népzene egyébként elsősorban az én olvasatomban a falusi zenét jelenti, azt a fajta zenét, amit az emberek a maguk szórakoztatására vagy éppen bánatukban énekelnek meg. És ennek ellenére a népzene ugyanúgy létezik a városi folklórban is, tehát például ahogy egy futballmeccsen elkezdenek énekelni valami kitalált szöveget egy dallamra és azzal drukkolnak a csapatnak, azt ugyanúgy egyfajta népzenének nevezhetjük. Vagy akár azt, amikor az emberek megéneklik azt, hogy elköltöznek külföldre, vagy épp a magukkal vitt szép népdalokat éneklik ott is. A városban sokszor mondják egy dalra, hogy az aluljáróban született. Mindig az adott nehezebb élethelyzetek, vagy hirtelen boldog pillanatok szülik ezeket a dalokat, amik úgymond népzenének nevezhetők az én olvasatomban.
Azt szokták mondani, hogy a jó dráma társadalmi változások, válságok idején születik. A jó népzene inkább csak egyéni tényezőkből indul ki, ahogy említette, vagy befolyásolják általánosabb folyamatok is?
A népzene tulajdonképpen folyamatosan változik, egy adott terület, egy nép, gazdasági, történelmi, társadalmi változásai miatt is. Olyan események, mint a háborúk, a népek egymással való keveredése, vagy kényszerű elköltözése, gazdagabbá vagy szegényebbé válása mind befolyásolták a népzenét. Én mindig akkor éreztem a népzenének a tisztább fejlődését, amikor ezek a komolyabb behatások azért ha nem is sűrűn, de egymást követve jöttek. Az is jó és fontos, ha háborítatlanul meg tudott maradni egy közösség, mert akkor vigyázott a saját kultúrájára, becsülte önmagát, és azt, ami identitását tovább erősítette. Gondolhatunk itt akár az erdélyi magyarokra is. De ez manapság már így nem létezik, inkább csak a régebbi időkben volt jellemző.
Manapság az a fontos, hogy mi, akik úgymond tiszteljük és szeretjük a magyar népzenét, minél hitelesebben és pontosabban adjuk át ezt a több generáción keresztül megszületett szép értéket. A koncertjeinkre van, aki a fiát, van, aki a nagymamáját hozza el, úgy is szokták mondani, hogy közösségteremtő a zenénk. Sokszor egy könnyűzenei feldolgozásba beépítettünk a magyar népzenét, és az elkezdte úgymond nevelni az embereket, vagyis kíváncsivá tenni őket. Könnyűzenei fesztiválokra a fiatalok elsősorban nem a Csík zenekarért mennek, sokukban mégis megmozdul valami a koncertünkön. Nem tudják megfogalmazni, hogy mi, csak érzik, hogy nem esett ez annyira rosszul nekik, hogy ez jó. Azt gondolom, hogy a magyarokban, akár a mai Magyarországra, akár a külső részekre gondolok, valahogy genetikailag benne van a népzenénk.
Melyik tájegységről merít a legszívesebben a Csík zenekar?
A zenekar hét, kicsit különböző ízlésű emberből áll, és tiszteljük egymás ilyen-olyan kedves vidékeit, úgyhogy inkább csak a saját magamét merném mondani. A zenekaron belül ez sokszor nem is kérdés, ígyis-úgyis szeretjük mindet, a választási szempont inkább az, hogy melyik az a muzsika, ami éppen az adott pillanatban felhasználható, akár egy feldolgozásról van szó, akár egy jó gondolat megfelelő közvetítéséről. Az tény, hogy nekem az erdélyi a kalotaszegi magyar népzene, a felcsíki, az észak-mezőségi zene nagyon kedves. Aztán persze a kis magyarországi Felső - Tisza vidéki, a szatmári, nyírségi muzsikák. Meg hát a saját kis szűkebb hazám muzsikája, mert én magam kiskunsági vagyok.
A magyaron kívül foglalkoztatja más népek népzenéje is?
Tulajdonképpen van alkalmunk más népek zenéjével is foglalkozni, a román zenét is használjuk, és előfordult az is, hogy például szlovák vagy délszláv muzsikát használtunk egy dalunkhoz. Én elsősorban az erdélyi román, bihari vagy moldvai zenéket szeretem egyébként. Francia, spanyol vagy afrikai népzenéket nem használunk, tehát inkább a mi kis kárpát-medencei zenészeink muzsikájával, és a körülöttünk élő népek zenéjével foglalkozunk.
A Csík zenekarról eszembe jut egy másik együttes is, a Budapest Voices, ami a capella stílusban dolgoz fel popszámokat, többek között azért, hogy ez által szélesebb közönséggel is meg tudja szerettetni az általa képviselt vokális zenét. Ez mennyire sikerült a Csík zenekarnak a népzenével kapcsolatban?
Hál’ Istennek az utóbbi nyolc-kilenc év egy szép bizonyság arra, hogy ez az ötlet jól sikerült, és sok zenekart és zenészt megihlettünk vele. Korábban is létezett már ez, annak idején az Illés zenekar is használt népzenét a dalaiban. Akkor van csak ezzel gond, ha valaki öncélúan csinálja, egyfajta tiszteletlenséggel áll a műfajhoz, és talán nem stílusos, vagy nem igazán pontos ötvözeteket hoz létre. Minden muzsikának, legyen az népzene vagy könnyűzene, swing, blues, vagy hip-hop, megvan a maga története, illetve formatani jellegzetessége. Ha ezeket nem jól ötvözzük, vagy nem ismerjük a formatani jellemzőit egy-egy zenének, akkor valami furcsaság jön létre. Sokszor ezért nem sikerül belopniuk az emberek szívébe ezeknek a muzsikáknak magukat. Mert ha ismer valaki egy tangó dallamot, olyannak szereti, amilyen. Hogyha azt ötvözi az ember egy dallammal az alternatív rock műfajból, akkor is érdekes zene lesz, de alternatív rock-tangó nem létezik. Nem szerencsés a kettőnek az ötvözete, ha nincsenek tiszteletben tartva mindegyiknek a saját zenei jellemzői. Emiatt születnek olyan szerzemények, amik érdekesek meg izgalmasak ugyan, csak nem biztos, hogy a legsikeresebbek.
Lehet mondani, hogy többek között a Csík zenekarnak köszönhetően is az utóbbi pár évben a népi kultúrának van egyfajta reneszánsza?
Igen, köszönöm ezt a kérdést, mert én magam is ezt érzem. Változik a világunk, másféle kommunikációs kapcsolatokban élünk, de a népzene kezd emiatt is egyfajta módon életre kelni. Az emberekben kialakul egyfajta igény rá, mikor már annyira megváltozik a világunk a technikai újítások miatt. A chatelések, a nem-beszélgetések világában, ha leül egy baráti társaság, négyből hárman, vagy mind a négyen csak nézik a telefonjukat. Tehát ha már nem egymással, személyesen beszélgetnek az emberek, hanem elektronikus úton, akkor egy idő után csak előjön a rendes lelki vagy szellemi és fizikai érintés iránti igény. Nagyon sokan többször fogják meg a telefonjukat, mint a barátnőjük vagy az anyukájuk kezét. Ezek a hideg érintések mások, mint a rendes kapcsolatok. Egy idő után kialakul a vágy, hogy lelkileg is érintsen meg valami. Persze van, akiből ez ki is nevelődik, és nem is érzi a szükségét, viszont mikor megtörténik, akkor rácsodálkozik, és jól esik neki. A népzene ugyanígy, ennek a hiányérzetnek a következtében és jó előadásmód mellett képes arra, hogy jó pillanatban és jó helyen érintse meg az ember lelkét.
December 30-án újra nagykoncertet ad a zenekar a SYMA csarnokban Rúzsa Magdival és a Fitos Dezső társulattal kiegészülve. Hogyan esett rájuk a választás?
Sőt, még Lakatos Róbert is szerepelni fog a koncerten. Rúzsa Magdival már több éve jó barátságban vagyunk, közös koncertek és közös hangfelvételek adják az alapot arra, hogy legyen egy közös nagykoncertünk is. Lakatos Róbert egy nagyon jó felvidéki klasszikus zenész, kitűnő brácsaművész, Nyugat-Európába szokott járni, fellépni. Emellett kiválóan ismeri a magyar népzenét is, nagyon jól tud hegedülni, és sok mindenben segített eddig is nekünk, a legutóbbi lemezünkön is például. A Fitos Dezső társulat pedig egy igazán jó táncosokból álló gárda, akik tavaly is segítettek nekünk ebben a december 30-ai produkcióban, és bizony olyan ügyesek voltak a közönség visszajelzése alapján is, hogy butaság lett volna, ha nem hívjuk meg őket újra.
Említette a legutóbbi lemezt, amin a zenekar történetében először saját dalok is szerepelnek.
Igazából ez egy olyan gondolat volt a részemről, hogy próbáljunk ki valami újat. A dalok maguk Szabó Attilának a szerzeményei, aki eleget tett ennek a kérésnek. Ő igazándiból véleményem szerint feldolgozásokban nagyon jó, a megírt dallamokat kiválóan tudja ötvözni népzenei dallamokkal. Ez egy olyan próbálkozás volt, amit a kíváncsiság hajtott, és ennyi. Azt viszont nem hiszem, hogy különösebben nagy folytatása lenne a jövőben.
Az Én vagyok az, aki nem jó járta be talán a legnagyobb utat a Csík zenekar dalai közül, rengeteg zenekar dolgozta fel. Mi a története ennek a dalnak?
Ez egy erdélyi, székelyföldi csárdás dallam, lassú csárdás. Sok-sok éven keresztül alapvető dallam volt itthon a táncház mozgalomban, és egy általánosan ismert dallam a Székelyföldön. Olyannyira, hogy mikor elővettem és mondtam, hogy el szeretném énekelni egy cimbalom kíséretében, sokan csodálkoztak, hogy miért nem rendes vonószenekarral szeretném eljátszani. Erre azt mondtam, hogy nekem egy cimbalom pont elég. Azt is mondták sokan, hogy ez a dal egy lerágott csont. Én úgy voltam vele, hogy a dallam már önmagában is szép, a szövege pedig mindenkihez szól, mindegy, hogy húsz évvel ezelőtt vagy huszonöt évvel ezután fogja majd hallani. Emberek vagyunk, és az a fajta élet, ami nekünk jut, az általában tele van a szerelem gyönyöreivel és gyötrelmeivel. Azt hiszem, hogy pont azért érintette meg az embereket a dal, mert nagyon bensőséges lett attól, hogy nem egy nagyzenekar szólaltatja meg, hanem egy lágyan, de betöltően muzsikáló cimbalom. Azzal, hogy nem csak énekeltem, hanem dúdoltam is a felvételek során, hamarabb a lelkükbe tudott bújni az embereknek. Az Ismerős Arcoktól a Kispál és a Borzon keresztül kilenc zenekarról tudok, aki feldolgozta, és ez azt jelenti, hogy azokat az embereket is megérintette. Mindegy, hogy milyen a zenei stílus, emberek vagyunk. Amikor Bródy Jánossal volt egy közös műsorunk a Szigeten a Magyar Dal Napján, őszinte szívvel gratulált ezért a dalért. Pontosan már nem emlékszem, de körülbelül azt mondta, hogy meghatározó, mérvadó dal lett belőle.
Eddig is mindig újabb ötletekkel állt elő a Csík zenekar. Merre fognak továbbmenni, mire számíthatunk a következő években?
Nehéz dolgunk van, mert hál’ Istennek a közönség szeretetén kívül a szakmai közösség elismerésében is részesültünk különböző díjak formájában. Tehát nem lehet már akármit eljátszani és összevissza módon játszani, eddig se tettük, de már különösen nem lehet. Az tény, hogy azokat az értékes és eddig sikeres dolgokat azért folytatnunk kell, de mint ahogy a saját dalírás is egy próbálkozás volt arra, hogy egy kicsit mást is csináljunk, úgy változtatni kell sok mindenen, mert az emberek egy idő után azt mondják, hogy jó, ezt tudjuk, ügyesek vagytok, de most már hozzatok valami mást. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy tudjunk valami újat mutatni, de az biztos, hogy azt a fajta népzenei alapú muzsikálást nem hagyjuk abba, amit csináltunk eddig. Azt hiszem, hogy ez olyan érték és olyan fontos része az életünknek, hogy akkor nem is lennénk már azok, amik vagyunk, ha ezt elveszítenénk. Marad tehát ez az autentikus népzenélés, illetve olyan zenék feldolgozása, amikbe népzenét ültetünk. Ennek különböző lehetőségeit keressük, és szerintem meg is fogjuk találni, úgy, mint ahogy például Ferenczy Györggyel és a Rackajammel összehoztunk egy jó műsort és ötvöztük a bluesosabb ízű zenéjüket a magyar népzenével. Tehát mindig jönnek ötletek, és bízom benne, hogy nem fogyunk ki belőle, és lesz még közönségünk, akinek muzsikálhatunk.
