Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Both Miklós a hazai világzenei élet egyik legizgágább muzsikusa, ha úgy tetszik: művésze. És miért ne tetszene úgy, figyelemmel követve munkásságát, a kezdeteket jelentő VHK utódlástól és a Magurától a Barbarón át a Kínai utazólemezig, kifejezetten megejtő a kép. Miklós nagyot merít zenei és kulturális kincseinkből, de nem csak a hazaiakból, látni-hallani, hogy éhsége és nyughatatlansága még messzire sodorja majd ezután is. A megtett út már eddig is jóval több, mint amit legtöbben remélhetnek, vagy képesek bejárni alkotóként. A produkciókból jól érzékelhető kíváncsiság a távlatok és a megszerezhető élmények felé kifejezetten plasztikus, és ezek átélése befogadóként szintén nagy élmény – így a művész és a hallgató egészen sajátos módon tud összekapcsolódni, vagyis egyszerűen csak engedni kell, hogy beszippantson bennünket az a mindenséggel mérhető vágy, kifejező kedv és szín kavalkád, ami Both Miklós albumait átitatja.
Leghíresebbnek a projectek közül talán a Napra zenekar számít két albumával, és valóban elképesztő, ami azokon hallható, Miklós gitárprímási invenciói már-már fokozhatatlanok. Ezért is esett például olyan jól, amikor egy egészen másfajta, elmélyült hangot ütött meg a Hangzó Helikon költőket megzenésítő sorozatában megjelent Radnóti albumon. Ezen jócskán szakított a hagyományos rockkal, de nagyjából minden egyéb zsánerrel, ami kapaszkodót jelenthet, így egy valódi elemelkedésben gyönyörködhettünk. Az életmű eddigi csúcsát pedig a tavalyi Csillagfészek album jelentette a Both Miklós Folkside zenekartól, ami csak azért nevezhető világzenének, mert a különböző folk hatások egyértelműen domborodnak ki rajta, ettől eltekintve egyszerűen csak rendhagyó és elragadó dalok gyűjteménye.
Aztán Miklós nyughatatlansága odáig tágult, hogy eget-földet megmozgatva többször is átutazta Kínát, járt több tartományban, például Jünnanban, ami az ottani művészvilág centruma. Kifejezetten autentikus folkzenészek társaságát kereste, és természetesen meg is találta őket, mint például a lemezen is közreműködő énekesnőt, Yangjimát. Ez egészen egyértelmű, már ez a rátalálás és alámerülés, sokkal inkább az lenne a furcsa, ha nem lett volna sikeres a küldetés. Lehet, hogy túlzónak és patetikusnak tetszik a küldetés kifejezés, mégis inkább kifejezett öröm, hogy vannak még páran, akik komolyan veszik a művészi küldetést az életükben, és szinte bármilyen áldozatot képesek meghozni ideáljaikért. A CD füzetkéje Miklós saját, utazásai közben készített fotóival gazdagon illusztrált, és a sztorit taglaló szöveg fontos gondolatokat is felszínre dob. Az egyik legérvényesebb az a pár mondat, amiben hazánk továbbélésének, továbblépésének és önismereti útjának a világ felé való nyitást tekinti, mert sajnos Magyarország valóban eléggé zárványszerű, és ez jelenlegi formájában nem megmaradását, épp ellenkezőleg, elsorvadását sejteti.
De most engedjük el ezt a lélekterhes témát legalább addig, amíg alá tudunk merülni egy ilyen nagyszerű alkotás nyújtotta élményben, mint a Kínai utazólemez. Ami nem egészen olyan, mint amit előre elképzeltem. Illetve részben igen, mert a felvételi körülményekből is adódóan a környezeti hanghatásokat, a dalok végén kialakuló spontán beszélgetéseket, szövegfoszlányokat bevágó, nagy terek képzetét keltő sound organikussá és hangnapló jellegűvé formálja az album egészét. A dalok közt sok az egy-két perces játékos, nem feltétlenül komolyabban kibontott szösszenet, amik tobzódnak az ötletekben és a lehetőségekben, még sincs hiányérzetem. Egyrészt meglehet, hogy ezek tényleg így, a pillanatban működnek igazán, másrészt pedig azért, mert a nagyobb lélegzetű tételek a repetitív, folyamatzenékre és pszichedelikus rockra jellemző felépülős szerkezetükkel olyan mélybe hatoló sűrítmények, amelyek átélése közben kifejezetten jólesnek az apróságok.
Az egy jünnani stúdióban, valamint egy iskolában, és a zenészek otthonaiban készült felvételeken összesen kilenc muzsikus és énekes partnere Both Miklósnak, aki elektromos és akusztikus gitárokon játszik, sőt néha énekel is, és bár az album elsősorban az ő lemeze, mégsem tolakszik sosem előtérbe, úgy tűnik a zene (és hangzásának) egészét tekinti lényegesnek. A kínai muzsikusok által megszólaltatott akusztikus fúvós, pengetős és ütőhangszerek, valamint a különböző énekhangok ránézésre és statisztikailag nagyjából egyenlő eloszlásban hallhatók a lemezen, mégis, sokadik végighallgatás után is a legemlékezetesebbek a már említett folyamatdalok, amik simán tarolnának bárhol a világon a minőségi zenékre hangolt klubokban.
Ja, és ha nem lenne egyértelmű, akkor mondom: Both Miklós eddigi pályájának csúcsát mostantól ez az utazólemez lőtte be.
