2014.06.24. 11:48 – Gitárok

Váratlanul itt egy új Hollywoodoo-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Hollywoodoo zenekar az elmúlt időszakot vélhetően fogyással töltötte, mert az utóbbi időben mást velük kapcsolatban nem nagyon lehetett hallani. Összesítettben több mint egy mázsát dobott le a zenekar. Talán ennek is köszönhető, hogy ha lassan is, de ismét sikerült egy új dalt produkálniuk. A figyelmes hallgató észreveheti, hogy ismét állandó szerephez jut a trombita és némileg finomodott is a zenekar. Most épp itt tartanak, mert ugyebár tudható, hogy a Hollywoodoo egy folyamatosan változó, de egyedi stílusjegyeit folyamatosan megőrző zenét játszó csapat. Urbán Szabi a zenekar gitárosa elmondta, hogy az itt hallható Csillagos című dalon kívül öt új szám készül még, melyeket hamarosan hallhat a közönség. Azok sem maradnak hoppon, akik a durvább hangzást kedvelik, illetve a koncerteken már hallható Veszprém rnr city című hazafelé tisztelgős dalt is felvették. A Hollywoodoo új csokrétájából tehát az első dal a Csillagos. 


pop rock hír hollywoodoo



2014.06.24. 09:42 – dankógábor

Itt van George Ezra első nagylemeze, rajta a Budapest című dallal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

George Ezra az a srác, aki úgy írt dalt Budapestről, hogy nem is járt itt. Akkor még nem tudta, de ezzel, itt nálunk jól megalapozta a hírnevét. Mikor végre eljutott ide, úgy fogadták, mint egy királyt. Ráadásul nem csak a magyar média gondolja úgy, hogy tehetséges a srác, hanem a külföldi is, szóval örüljünk mi így együtt, hogy megjelent Ezra első nagylemeze, a Wanted On Voyage. Alább, egy héttel a hivatalos megjelenés előtt már meghallgatható az egész album, csak egy regisztráció kell hozzá. 


pop rock hír george ezra



2014.06.23. 17:56 – Hirdetés

Nyerj bérletet a Megyer Campre!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

megyerkép_1.jpgA héten kezdődik az idei Megyer Camp fesztivál, a Lángoló Gitárokon pedig most lehetőség nyílik egy bérletet nyerni a zenei rendezvényre. Idén is a hazai színtér legjava látható lesz a fesztiválon, olyan fellépőkkel, mint a Kowalsky Meg a Vega, a Road vagy Ganxsta Zolee és a Kartell. A bérletért mindössze egy kérdésre kell válaszolni, illetve utánanézni a fesztivál történetének: hányadik Megyer Camp fesztivál lesz az idén? A válaszokat a jatek@langologitarok.hu címre várjuk Játék-Megyer Camp-Lángoló tárggyal június 25-ig,  a győztest pedig emailben értesítjük majd.


játék fesztivál road ganxsta zolee kowalsky meg a vega megyer camp



2014.06.23. 15:31 – Gitárok

Klassz popzene a világ túlfeléről a Hajón szerda este

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bár úgy tűnik, nem szerda este lesz az idei nyár legkellemesebb időjárása, ez valószínűleg nem fogja megakadályozni az új-zélandi Naked and Famoust, hogy az A38-on élőben zenésítse meg az örökké tartó felhőtlen vidámságot és örökké tartó nyarat. A zenekar az In Rolling Waves című második lemezét turnéztatja épp, amivel továbbra sem akarnak világot váltani, szórakoztatni viszont annál inkább. Az egészet úgy kell elképzelni, mintha az MGMT nem hallgatott volta túl sok Pink Floydot az első lemeze után, és csak abban a hangulatban írt volna dalokat, mint amilyenben a Time to Pretendet összehozták 2007-ben, amiből kis szerencsével simán kijöhet az idei nyár egyik legjobb légkörű fellépése. Ráadásul június 25-én magukkal hozzák a szintén új-zélandi Black City Lightsot is, csak hogy ne legyen annyira harsány az összkép.


pop hír naked and famous



2014.06.23. 14:34 – edicsek

A Tankcsapda leverte a Motörheadet - Zenekaros sörök tesztje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egyre több zenekar jelenik meg saját sörrel, alkoholos itallal a piacon, amikből szerencsére már nálunk is lehet találni többet is. Sőt, mikor a Tankcsapda is kijött saját sörrel, akkor úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy nekiüljünk, és leteszteltük az összeset, és megmondjuk melyik a legkeményebb zenekar, legalábbis a sörök tekintetében.


sör tankcsapda iron maiden acdc motörhead mastodon



2014.06.23. 12:31 – Magyar Ádám

Folyamatosan fejlődni akarunk – WhoMadeWho-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Még a Budapest Essentials keretében Magyarországra látogatott az egyik legígéretesebb dán zenekar, a kísérleti elektro/indie popot játszó WhoMadeWho. Mivel bent túl melegük volt, Jeppe Kjellberg énekes-gitárossal és Tomas Høffding énekes-basszusgitárossal az Akvárium teraszán beszélgettünk új lemezükről, a dán zenei színtérről, terveikről és filozófiájukról.


indie interjú pop elektro experimental whomadewho



2014.06.23. 09:32 – m.adi

Lemezborítók, amelyek kiakasztottak valakit (18+)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A shortlist.com-on találtunk egy összeállítást a 30 leghíresebb betiltott lemezborítóról, amit érdemes megnézni. A lista az Appetite for Destruction eredeti ötletével kezdődik, és van rajta híres album bőven, például a Stonestól a Sticky Fingers, az RHCP-től a Mother’s Milk, vagy a Slayertől a Christ Illusion, a legendás borítótervező, Storm Thorgerson pedig egy Led Zeppelin- és egy Scorpions-lemezzel is szerepel rajta. Mindegyik albumhoz egy kis történet is tartozik, amiből az látszik, hogy a borítókat általában erőszakos, túlzottan erotikus, vagy valamilyen vallást sértő ábrázolás miatt tiltották be. A legdurvább talán az a Blind Faith-borító, amin egy félmeztelen, tizenegy éves kislány szerepel egy űrhajómodellel, amibe sokan valami egészen mást láttak bele. Ide kattintva megnézhetitek a teljes listát, de alább válogattunk is.


hír lemezborító storm thorgerson



süti beállítások módosítása