2019.12.25. 08:13 – dankógábor

Állítólag már régen készen van az új Iron Maiden-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kevin Shirley producer összefoglalta az évet. Hogy miért fontos ez? Mert gyakorlatilag megerősítette azt a pletykát, hogy még az idei év első felében, Párizsban az új Iron Maiden-lemezt rögzítették. Mivel akkor a zenekar összes tagja és ő is a francia fővárosban volt, így már akkor beszéltek az új lemez munkálatairól, de Shirley most elmondta, hogy három hónapot töltött ott egy "meg nem nevezett, de nem is olyan titkos" projekten, amitől rendesen csengett a füle. Itt egyébként a nagy szó az, hogy Shirley befejezettnek minősítette a munkát, tehát az új Iron Maiden-lemez már lassan fél éve készen van. Egyébként Bruce Dickinson énekes is utalt rá, hogy az új lemez hamarabb jön, mint gondolnánk. Amúgy engem a hír olvastán meglepett, hogy már több mint négy éve jelent meg az egészen jóra sikerült The Book Of Souls, aminél természetesen megint felröppent, hogy az lesz az utolsó Maiden-album, de úgy tűnik nem az lett. (Fotó: Artlasso)


iron maiden



2019.07.09. 16:13 – dankógábor

Jön a Iron Maiden-újrakiadások harmadik része

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az Iron Maiden nem olyan régen elkezdte újra kiadni az összes stúdiólemezét, egyrészt azért, hogy a gyűjtőket az őrületbe kergessék, másrészt azért, hogy friss belépőknek meglegyen mondjuk ebben az új sorozatban a teljes pakk. Hogy ne legyen annyira unalmas, négy részben tolják ki a lemezeket, és mindegyik részben van egy olyan opció, hogy egyet díszkiadásban lehet megvenni. A díszkiadás jelen esetben azt jelenti, hogy dobozban jön az a bizonyos lemez, és nem csak a CD van benne, hanem egy műanyag Eddie-figura és egy felvarró is. Az Eddie-figuráról eszembe jutott, hogy egyszer egy nottinghami bolhapiacon (ottani nevén Car Boots Sale-en) találtam egy régi, de bontatlan eddie-s dobozt, amit kedves barátom vett meg végül, majd sokszoros áron adott túl rajta, de ez most annyira nem tartozik a tárgyhoz. Hacsak úgy nem, hogy esetleg ezeknek is jól felmehet az ára később, ha megfelelően kevés darabot gyártottak belőle. Na szóval most, hogy jön a harmadik adag, alább leírjuk eddig mi jelent meg.


iron maiden



2019.03.17. 18:28 – Nihil_AK

Bruce Dickinson szerint az Iron Maidennek nincs oka a visszavonulásra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bruce_dickinson_2019.jpg

Bruce Dickinson, az Iron Maiden énekese mindig hálás interjúalany. Nemrég a spanyol Movistar+ csatorna Late Motiv című beszélgetős műsorába hívták meg, ahol ezúttal is változatos témákról kérdezték, ő pedig válaszolt is mindenre, miután bevonuláskor majdnem orra esett a színpadon. Az interjú a folytatásban nézhető, a legjobb részek olvashatók is.


brit hír angol metal heavy metal iron maiden nyilatkozat bruce dickinson



2018.09.17. 12:40 – Nihil_AK

Bruce Dickinson szerint ostobaság a multitasking

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bruce_spoken_word.jpg

Az Iron Maiden énekese, Bruce Dickinson épp önéletrajzi könyvét népszerűsíti egy spoken-word turné keretein belül. Múlt héten Osloban arról is beszélt, hogyan képes összehangolni a különböző tevékenységeit - a mára közmondásosan hosszú listát most mellőzzük. Talán meglepő, talán nem, de kifejezetten ellenzi a megosztott figyelemmel történő munkavégzést. 


metál hír iron maiden bruce dickinson motivációs beszéd



2018.08.03. 11:10 – Kovács.Attila

Bruce Dickinson – Mire való ez a gomb?

Lángoló könyvek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bruce_book.jpg

Azt, hogy Bruce Dickinson a komplett könnyűzene egyik legsokrétűbb egyénisége, eddig is tudtuk, hiszen szinte már közhely, mennyi mindent képes belezsúfolni az életébe. A nemrég Mire való ez a gomb? címmel itthon is megjelent önéletrajza pont olyan, amilyenre a kivételesen mozgalmas életpálya alapján következtethetünk: sokszínű, szórakoztató, izgalmas olvasmány. A Helikon Kiadó Trudabúr sorozatában megjelent könyvben háromszázötven oldalon át követhetjük nyomon a szerző életének alakulását, a nagyszülőkkel töltött gyermekévektől egészen a közelmúltig, amikor addigi életének legnagyobb kihívásával, a rákbetegséggel nézett szembe.


könyv metal önéletrajz könyvajánló heavy metal iron maiden bruce dickinson helikon kiadó cser kiadó ezt olvasd



2018.06.30. 14:14 – KirschAndrás

A heavy metal kösz, jól van - Iron Maiden @ Volt Fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egyes szuperképességekkel bíró médiumok még 2018-ban is érzékelnek olyan entitásokat, akik személyes sérelemként értékelik a heavy metal műfajon történő - vélt vagy valós - élcelődést, és vérfagyasztó kirohanásokra ragadtatják magukat. (És az ominózus létformák állítólag nem a Manowar tagjai.) Az ég szerelmére, ne tegyék! Ne csak azért, mert ennek utoljára a Pécsi Kesztyű-reklám idején volt valódi létjogosultsága! Hanem, mert a tény, miszerint az Iron Maiden két éven belül kétszer csinál telt házat egy Volt-kaliberű fesztiválon nagyon is indokolttá teszi lazább hozzáállást. Akárcsak az a tény, hogy ezek a jóvágású hatvanas bácsik – túlzás nélkül - bármikor, bárkivel felmossák a színpadot. És ezúttal sem cselekedtek másképp. Ráadásul most a setlist azok számára is ideálisnak bizonyult, akik nem tudtak maradéktalanul megbarátkozni a Book Of Souls lemezzel. A best of műsor az Aces High-jal vette kezdetét, mikor is Bruce Dickinson színpadra robbant Besenyő Anti bácsi pilótasapkájában. Ám a Maiden esetében a színpadiasság ezen formája sosem hatott kínosnak, sőt, mindig is átkozottul szórakoztató volt. És ha már itt tartunk: azt már az átszerelésnél sejteni lehetett, hogy a díszletet ezúttal sem egy Marlboro-háttérvászon fogja szolgáltatni, most viszont látványelemek terén minden eddiginél jobban kitettek magukért. A nyitódal alatt egy gigászi 2. világháborús vadászgép tűnt fel, a Flight Of Icarusnál a szárnyas címszereplő hatméteres szobra, a Revelations közben pedig a firenzei dóm sátánista restaurátorok által átépített belterében érezhettük magunkat. Ja, és természetesen a mindig snájdig kabalafigura, Eddie is megjelent a Trooper alatt, hogy megvívja szokásos harcát a zenekari főhülyével, Janick Gersszel.


iron maiden volt2018



2018.05.27. 14:16 – dankógábor

Nagyon durva látvány lesz az Iron Maiden voltos buliján

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

maidenlegacy.jpg

Már ha ugyanazt hozzák el Sopronba is, amit szombat este felpakolta a színpadra Tallinban, de mivel általában takra ugyanazt tolják minden bulin, így minden bizonnyal nálunk is ez lesz. Az egyébként már megszokott, hogy a legendás metálzenekar ad a látványra, de úgy tűnik most még rátettek egy lapáttal (további képek itt). Repülő, lángszóró stb., de aki nem akarja túlzottan spoilerezni magát a Volt fesztiválig, inkább ne nézze meg a galériát. Ráadásul ez még nem is minden. A Flight of Icarus című dalukat 1986 óta nem játszották például, de bekerült a programba két két Blaze Bayley-s dal is, bár mindkettőt énekelte már Bruce Disckinson korábban a 2000-es években. Szóval aki ezt látni akarja, irány Sopron június 28-án. Némi nehézség, hogy aznapra minden napijegy elfogyott, de valamelyik fajta bérlet vásárlásával még be lehet jutni, viszont ezekből is kevés van már.


hír iron maiden



2017.11.13. 14:38 – dankógábor

Itt vannak a Nova Rock első nevei is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

maiden1.jpg

Illetve jó sok nevet, talán az összes headlinert bejelentették, Lesz itt is Iron Maiden, aztán Volbeat (ők már mintha bérelnék ezt a helyet), Die Toten Hosen meg Avenged Sevenfold (ez mondjuk furcsa). Aztán olyanoknak is lehet örülni, mint a Body Count, a Meshuggah, a Limp Bizkit, a Marilyn Manson meg még azok, akik itt a plakáton olvashatóak.


fesztivál hír iron maiden novarock



2017.11.13. 14:08 – dankógábor

Iron Maiden és Depeche Mode a Volton

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

depeche-mode-press-photo-cr-anton-corbijn-2017-billboard-1548.jpg

Kell még többet írni? Azért írunk. A két igen nagy headliner mellé bejelentették a Hurtsöt, a Rudimentalt és a Hollywood Undeadet is. Egyik sem újdonság nálunk, de mindre özönlik mindig a nép. Az Iron Maiden ráadásul az egyik legjobban szóló magyar koncertjét adta tavaly szintén Sopronban, szóval ha ezt megismétlik, már jó. A Depeche Mode meg a februári arénás buli után jönnek megint majd, de ők meg olyanok, hogy jöhetnek akárhányszor, a magyarok mindig mennek rájuk. Fesztiválon ráadásul még nem is voltak nálunk. Alább a full sajtóanyag.


fesztivál hír volt depeche mode iron maiden



süti beállítások módosítása