Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Azt, hogy Bruce Dickinson a komplett könnyűzene egyik legsokrétűbb egyénisége, eddig is tudtuk, hiszen szinte már közhely, mennyi mindent képes belezsúfolni az életébe. A nemrég Mire való ez a gomb? címmel itthon is megjelent önéletrajza pont olyan, amilyenre a kivételesen mozgalmas életpálya alapján következtethetünk: sokszínű, szórakoztató, izgalmas olvasmány. A Helikon Kiadó Trudabúr sorozatában megjelent könyvben háromszázötven oldalon át követhetjük nyomon a szerző életének alakulását, a nagyszülőkkel töltött gyermekévektől egészen a közelmúltig, amikor addigi életének legnagyobb kihívásával, a rákbetegséggel nézett szembe.
Számtalan rockzenei könyvet és önéletrajzot olvastam az utóbbi években, és túlzás nélkül mondhatom, hogy Bruce Dickinson könyve ott van a legélvezetesebbek között. Ennek a megállapításnak semmi köze ahhoz, hogy az Iron Maiden lemezei életem legkorábbi és leginkább meghatározó zenei élményei közé tartoznak. Nem kell ugyanis rajongónak lenni ahhoz, hogy Dickinson stílusa, kimeríthetetlen élményanyaga, rendkívül fejlett humorérzéke írott formában is lebilincselje az embert. Neki aztán tényleg volt miről írnia, hiszen a rendelkezésre álló időben minimum három-négy életre elegendő tevékenységgel foglalta le magát. Így lehetett a világ egyik legsikeresebb zenekarának énekese, szólóművész, pilóta, rádiós műsorvezető, nemzetközi szinten versenyző vívó, és végül, de nem utolsósorban író, hiszen a Mire való ez a gomb? előtt is írt már regényt, forgatókönyvet, szóval jószerivel tényleg csak a kamiontolvaj maradt ki a hosszú listáról. Ennek megfelelően a könyv nagy része nem a különböző rehabilitációs intézetekben szerzett tapasztalatairól szól, sokkal inkább egy olyan ember életébe nyerhetünk betekintést, aki számos területen kipróbálta magát, és az ott szerzett tapasztalatokat most nagylelkűen az olvasók rendelkezésére bocsátja.
Dickinson ugyanis a szórakoztatás mellett tanít is, anélkül, hogy ez kifejezett szándéka lenne. Az ilyenkor szokásos visszaemlékezések, meg az olvasót teli szájjal nevetésre bíró sztorikon túl a sorok között ott rejlik az a féle megélés útján szerzett bölcsesség, ami az elhivatottság és az alázat fontosságára tanít, meg arra, hogy a világban minden hasonló elvek alapján működik, még ha olyan, első ránézésre homlokegyenest más természetű dolgokról is van szó, mint mondjuk a vívás meg az éneklés. A könyv tehát pont olyan, mint a szerző, meg a zene, amit játszik: intelligens, elegáns, helyenként vicces, máskor elgondolkodtató. Jó arányérzékről tesz tanúbizonyságot az is, hogy egyáltalán nem okoz hiányérzetet a szűkebben vett magánélet témájának teljes mértékű elhagyása sem, amiről Bruce még az írás megkezdésekor döntött így. Ezen kívül viszont gyakorlatilag minden benne van a könyvben, ami egy ekkora terjedelemű kiadványtól elvárható, de nem emelnék ki személyes kedvenc részeket, mert egyrészt nem szeretnék semmilyen poént lelőni, másrészt nem tudnám eldönteni jó szívvel, hogy a Szarajevóban adott koncertet tárgyaló megható és néhol megdöbbentő visszaemlékezés, vagy mondjuk egy-egy Martin Birch producerrel kapcsolatos, ordítva röhögős anekdota jelentett-e nagyobb élményt. A maga módján a könyv minden fejezete ad valamit, pont ezért és így érdemes önéletrajzot írni.
A magyar fordítás Pritz Péter munkája, aki az egyik legrégebbi motorosnak számít ebben a műfajban, Bukowski szinte komplett életműve mellett többek között Duff McKagan és Steven Tyler önéletrajzainak magyarításában közreműködött, így a színvonalra ezen a téren sem lehet panasz. Kifejezetten ajánlott darab, rajongókon kívül mindazoknak, akik kíváncsiak egy modern korban született reneszánsz ember gondolataira.
A könyv megrendelhető a Helikon Kiadó és a Cser Kiadó webáruházaiból.
