2014.12.28. 10:38 – Magyar Ádám

A magyar könnyűzene aranykora kezdődött idén – Kelemen Kabátban-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tartalmas interjút sikerült összehoznunk az idei év egyik nagy nyertesével, a Kelemen Kabátban zenekarral. Ráadásul a csapat mindhárom tagja, nevezetesen Szerecsenkirály, JumoDaddy és M-Papa, azaz Boldi, Gazsi és Misi is válaszolt a kérdésekre, úgyhogy teljes képet kaphattok arról, hogy mit gondolnak a srácok 2014-ről, mik a terveik a következő évre, hogyan vélekednek a magyar zene helyzetéről, sőt még Obama és Fluor Tomi is szóba kerül. Ennek megfelelően az interjú maratoni hosszúságú lett, de szerencsére a csapat hétfői évzáró show-jáig azért még van elég idő arra, hogy el is tudjátok olvasni. 


interjú pop kelemen kabátban



2014.12.27. 08:00 – Szponzorált Tartalom

Újévi Varázszene a Quimbyvel

Online is nézheted a koncertet!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dsc_6678_900.jpg

Bár rövid idő alatt elfogytak a jegyek a Quimby hagyományos újévi koncertjére, a Telekom jóvoltából az ország szinte bármely pontján élőben lehet követni. A Varázszene koncertről és az online közvetítésről további információk a hajtás után!


streaming ajánló telekom szponzoráció quimby varázszene



2014.12.26. 22:17 – dankógábor

Meglepetésdal karácsonyra Thom Yorke-tól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Éppen a minap jött meg postán a új Thom Yorke-lemez bakeliten, el is merengtem egy pillanatra, hogy szép karácsonyi ajándék, de a Radiohead frontembere most megfejelte a dolgot. Kiadott egy új dalt, amit a dizájnból ítélve erősen hozzá is kapcsol a Tomorrow's Modern Boxes albumhoz. A Youwouldn'tlikemewhenI'mangry is ugyanaz az elektrós püttyögés, amit eléggé bírok Yorke-ban, bár ennél vannak hatásosabb dalok is a lemezen. A Tomorrow's Modern Boxest egyébként több, mint egymillióan töltötték le a BitTorrenten, hat dollárért ugye. Ha most ez az egymillió tényleg a fizetős csomagot jelenti, akkor Yorke több millió dollárt keresett a(z annyira azért nem) forradalmi ötletével, hogy torrenten terjeszti a lemezt. Ja, és itt a dal természetesen. (A képen még Phil Selway Radiohead-dobos is látható, de neki nincs köze a felvételhez.)


hír thom yorke electro



2014.12.25. 14:51 – Lángoló

Lettországban forgatta legújabb klipjét a VL45

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A VL45 még novemberben négyállomásos lett-litván turnén volt. Arrafelé gyakran egész nap esik az eső, de ez a zenekar tagjait nem zavarta, az egyik napon klipforgatásba kezdtek:

A liepajai neobarokk giccsel teletűzdelt kikötői hotel és az odakint szűnni nem akaró égi áldás inspirálóan hatott ránk. Szerencsére az aranysárga habos-babos előcsarnok miliője nem szivárgott be a Seven Seas dal képsorai közé. A súlyos, döngölős riffekhez a megfelelő hátteret a szálloda éttermének fekete műbőr kanapéja adta.


premier rock hír vl45



2014.12.25. 09:46 – dankógábor

Visszaütöttek Madonnának a hekkerek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Van ugye ez az őrült nagy Madonna-lemezszivárgás. Az énekesnő akkor még be sem jelentett új lemezéről származó 13 dalának kerültek fel a netre a korai mixei. Madonna erre úgy válaszolt, hogy gyorsan kiadott hat véglegesre kevert számot, és könyörgött a rajongóinak, hogy a kalózok által felpakolt verziókat ne hallgassák meg. Pár napig csend is volt a lemez körül, egészen szentestéig, amikor is a kalózok újabb 14 Madonna-dalt raktak fel a netre. Gondolom fuldokoltak a röhögéstől, hogy a Madonna által korai karácsonyi ajándéknak hívott hat hivatalos dalt most megfejelték. Ők nagyobb ajándékot adtak. Madonna egyelőre nem reagált érdemben. Állítólag az énekesnő számait ugyanonnan lopták le a hekkerek, mint a sonys filmeket, amiért most kvázi kiberháború kezdődött Észak-Korea és az Egyesül Államok között. A lemez amúgy március 10-én jelenne meg.


pop hír madonna



2014.12.23. 16:58 – dankógábor

A Quimby megcsinálta a tökéletes tribute-dalt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Méghozzá Ganxsta Zolee előtt tisztelegve. Lesz ugye ez a Ganxsta-tribute-album, amin sokan játszanak Ganxsta-dalokat (például a Lángolón nagy sikerrel bemutatott Alma együttes is). Nos, a Quimby nem. Ők írtak egy új számot, ami egyszerre Ganxsta és egyszerre Quimby. Akár még a Quimby-koncertek egyik slágere is lehet. Ráadásul a klip is tök jó hozzá. Ez Ganxsta Zolee temetéséről szól, ahol ott van egy rakás zenész, nem is kezdem sorolni, hogy kik. Sőt, legyen ebből játék! Kiket ismertek fel az új Quimby-klipben? Van egyébként segítség az Indexen, ott volt a premier is.


pop rock hiphop hír quimby ganxsta zolee



2014.12.23. 14:04 – Bihari Balázs

Mindenki egyért, egy mindenkiért – Boggie-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

boggie_mg_2304_1.jpg

Egészen elképesztő év áll Csemer Boglárka mögött, akit szó szerint milliók ismertek meg a világon Parfüm című dala és az ehhez kapcsolódó sokmilliós nézettségű klip kapcsán. Boggie albuma számos listára felkerült, még a Billboardot is megjárta. A nemrég az Egyesült Államokban is fellépett énekesnő  2014 második felétől már új albumával, az All Is One Is All-lal koncertezik. Karrierépítésről itthon és külföldön, tudatosságról és véletlenekről beszélgettünk. (Az interjú egy másik változata a Dal+Szerző magazinban jelent meg nyomtatásban.)


pop hír boggie



2014.12.22. 20:01 – [MTI]

Meghalt Joe Cocker

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cocker.jpg

Hetven éves korában, tüdőrákban meghalt Joe Cocker világhírű brit-amerikai rock- és bluesénekes, dalszerző - jelentette be hétfőn Barrie Marshall, a zenész ügynöke. Az angliai Sheffieldben született Cocker több évtizedes pályafutása alatt zenészként első sikerét Vance Arnold and the Avengers nevű bandájával aratta 1963-ban, amikor a Rolling Stones előzenekaraként léptek fel. A nagy áttörésre 1968-ig kellett várni, a With A Little Help From My Friends című Beatles-dal átdolgozásával került a brit slágerlisták élére. Egy évvel később Woodstockban már ő volt az egyik szenzáció, egyedülálló hangja mellett utánozhatatlan léggitározással hívta fel magára a figyelmet. Jellegzetes karmozdulatai később védjegyévé váltak. 2011-ben a Lángoló is készített interjút Cockerrel. Ezt itt lehet elolvasni.


rock hír gyász blues joe cocker



2014.12.22. 17:52 – Gnosis

Ha ma csak egy Fish!-klipet nézel meg, az ez legyen!

"Senior Hal-szint"

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Magyarország egyik, ha nem az egyetlen, depresszív rockegyüttese beújított és kivételesen egy vidám, ahogy ők fogalmaznak:

őrület

jellegű új klippel jelentkeztek. A vizuálisan jó értelemben vett baromságot a tavaly megjelent Konzervzene címadó dalára az Eternal Illusion Design vicceskedte össze. Irónia, önirónia, tyúkszar, Ákos! és Humor Herold személyesen is mind-mind megjelenik a videócsippen.


pop rock hír fish! konzervzene



süti beállítások módosítása