Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egészen elképesztő év áll Csemer Boglárka mögött, akit szó szerint milliók ismertek meg a világon Parfüm című dala és az ehhez kapcsolódó sokmilliós nézettségű klip kapcsán. Boggie albuma számos listára felkerült, még a Billboardot is megjárta. A nemrég az Egyesült Államokban is fellépett énekesnő 2014 második felétől már új albumával, az All Is One Is All-lal koncertezik. Karrierépítésről itthon és külföldön, tudatosságról és véletlenekről beszélgettünk. (Az interjú egy másik változata a Dal+Szerző magazinban jelent meg nyomtatásban.)
A 30 milliós YouTube-nézettség elég mellbevágó szám, ennek ellenére egyáltalán nem folysz a rádiós csapból. Mit hozott eddig az a bizonyos 30 millió?
Eredetileg 2013 nyarán küldtük szét a rádióknak a Parfüm című dalt, és akkor kezdte játszani a Jazzy, a Juventus és valamennyire a vidéki rádiók. Azt gondolom, hogy egy ilyen robbanás után, mint ami 2014 elején történt velem, törvényszerű, hogy a rádiók felkapják a dalt és játsszák, ha tetszik nekik, ha nem. Szerintem egy laikus is így gondolkodik, azaz hogy egy ilyen méretű siker mellé állok és ezzel egyben osztozom is benne. Megjelent Boggie című nagylemezem, amely felkerült a Billboard lista elejére, hirtelen mindenki ezzel foglalkozott az egész világban, míg mi tátottuk a szánkat, hogy az itthoni két nagy rádió nem játssza a Parfümöt. Teljesen mindegy volt nekik, hogy a lemez fenn volt a Billboardon, beszámolt róla mindenki a CNN-től a BBC-ig. Már tavaly kipörgettük az összes dalt a lemezről és mindegyiket visszadobta a Petőfi, amely egyébként rengeteg hasonló stílusú zenét játszik külföldi előadóktól. Azon tűnődtünk márciusban, hogy tudunk ebből jól kijönni: végül arra jutottunk, hogy nincs mese, új dalokat kell írni, csinálni kell egy új lemezt. Többek között ennek az eredménye a második, All Is One Is All című album. Mindez pedig szerencsésen találkozott egy belső alkotói igénnyel is, hiszen már több mint két éve játsszuk a zenekarommal az első lemezem dalait. A fő cél az volt, hogy legyen még egységesebb, kompaktabb a produkció és nemzetközi szinten még inkább helyt álljon. Azt hiszem, mindez sikerült.
Nem kerültél mégis más tárgyalási pozícióba?
Bár 2012-ben a Parfümöt visszadobta az eurovíziós magyar zsűri, tavaly pedig a két nagy rádió, de nemzetközi szinten a dal mégis sikert aratott, ezért a szerkesztők nyilván már más szűrőn keresztül néznek. Nyáron kiküldtünk egy beharangozó dalt (Fearless) a készülő lemezről, melyre már egészen hosszú leveleket írtak a szerkesztők, hogy milyennek kéne lennie. Ez előző évben nem így történt: tehát érzik, hogy már nem mehetnek el mellette, de még nem feltétlen vállalják be, ellenben véleményt formálnak. Kicsit össze is zavarodtam, hogy miért akarják nekem megmondani, milyen dalt énekeljek: hadd döntsem el én, szerintem nekik azt kell megmondaniuk, játsszák-e vagy sem. Pont attól szép ez a produkció, hogy megalkuvás nélküli. Olyan emberek dolgoznak benne a kiadótól kezdve a zenészeken át a szerzőtársakig, akik mindent beletettek a közös siker érdekében. Így lehet igaz, igényes, egyedi dolog. Erre nagyon büszke vagyok. Így találhatta meg a maga útját a Parfüm is, mert hittem benne én, mert hitt benne a Tom-Tom Records, a videós csapat, ennyi jó ember együtt, így elindulhatott egy olyan irányba, ami egyáltalán nem bejáratott.
Ennek ellenére úgy érzem, egyenes vonalú a zenei pályafutásod.
Elég korán észrevették a tehetségemet a pedagógusok: általános iskolásan országos népdalversenyeken indultam, Erdélyből érkezett énektanárnőm révén erdélyi népdalokkal kezdtem ismerkedni. Ezek a tanárok tanácsolták, hogy kezdjek el klasszikus zenével foglalkozni, így beiratkoztam a csepeli zenesuliba klasszikus éneket. Egy másik segítő kéz azt tanácsolta, hogy foglalkozzam dzsesszel is, így azzal is elkezdtem foglalkozni, bár korábban egyáltalán nem hallgattam dzsesszt, teljesen más környezetből érkeztem, hiszen csepeli munkásszülők gyermeke vagyok, egyenesen a panelből. Apukám viszont jól látta, hogy ez nekem jó és mindig támogatott. Sose volt benne az a félsz, hogy nem tudok majd ebből megélni, hanem mindig azt mondta, hogy csináljam és büszke rám. Így lehetett, hogy tizenhat évesen már a Benczúrba jártam, a Postásba, majd évekkel később átmentem Kőbányára. Itt alapítottam első saját zenekaromat is, a Csemer Boglárka Quartetet. A kőbányai zeneiskola és a Budapest Jazz Club között partneri kapcsolat volt, így a suli hallgatóinak rendszeres klubesteket tudtak biztosítani, így 2009-ben nekem is ott volt az első koncertem, ott kezdtem beletanulni ebbe az egészbe.
Évekig jártam Micheller Myrtillhez, jelenleg pedig Palya Beához. Myrtilltől nagyon jól megtanultam swinget énekelni és a mai napig is az általa tanított bel canto technikára támaszkodom. A popzenéből hiányzik egy csomó olyan praktika, amit a dzsesszben meg tudsz tanulni, például, hogy hogyan kell hangsúlyozni, hogyan variálsz meg egy témát ritmikailag, dallamilag. Ha valaki ezt szeretné megtanulni, - és én is ezt akartam, mert nem akartam dzsesszénekesnő lenni - arra tökéletes ez a műfaj. Sokkal parádésabb trükkjeid lesznek, amelyek egy átlag popénekes birtokában nincsenek. Beával inkább önismereti, coach, lelki tréning jellegű együttléteink vannak, amiben persze mindig jelen van az éneklés is, de inkább csak improvizálás formájában. A tanáraimmal általában mindig kialakul egy mély kapcsolat. Most például Bea példáján látom, hogyan tudja az életét és a karrierjét is ilyen szépen építeni: sosem hasonlott meg, egyedi, amit csinál, saját dalokat ír saját zenekarral.
Egyébként voltak ikonjaid?
Igazából sosem voltam egy rajongó típus. Persze gyerekkoromban megvolt a Whitney Houston-, Mariah Carey-korszak, szinte kötelező jelleggel (nevet), a mostani érából nagyon tetszik, amit Jessie J csinál és rengeteg francia előadó van, akik itthon nem igazán ismertek, de nagyon szeretem őket. Tetszenek a saját dalaik, tetszik a pályaépítésük. Engem nagyon érdekel az európai klub- és fesztiválkörforgásba való bekerülés. Szerintem elég sok magyar előadó van, amelyik erre alkalmas lenne.
A generációdnál is látod ezt a fajta hozzáállást? Jónás Vera, Petruska András, Szeder-Szabó Krisztina, csak így hirtelen ők jutnak eszembe.
Petruska Andrissal együtt jártam Kőbányára, körülbelül egy időben kezdtük el, Szeder-Szabó Kriszti hozzánk képest két évvel később kezdte el építeni a produkcióját és elég szépen halad. Sapszon Orsi is saját kvintettel dolgozik. Azt hiszem, a mi generációnkban van egy szemléletbeli váltás abban, hogy tudatosabban építjük a zenei karrierünket, és főleg abban, hogy produkcióban, saját dalokban, gondolkodunk és szerintem ez nagyon jó.
Te például meghoztad azt a döntést, hogy Csemer Boglárka Quartetből Boggie-ra változtattad a produkciód nevét.
Nem tudod elképzelni, mennyi álmatlan éjszakámba került ez a döntés! Mindenesetre utólag bebizonyosodott, hogy nagyon jól döntöttem.
Az All Is One Is All lemez készítése egy gyors döntést jelentett. Ez a dalszerzés szempontjából milyen kihívást jelentett számotokra?
A határidő mindig jó katalizátor. Volt két és fél nagyon intenzív hónapunk, amikor kizárólag ezzel foglalkoztunk Sebestyén Áronnal (szerzőtárs, producer, a zenekar zongoristája, a szerk.). Előtte hónapokig ötleteltünk, milyen legyen az irány, milyen legyen a hangszerelés. Természetesen adott volt egy váz, nem ad hoc jöttek a dalok: kijelöltük azokat a pontokat, amelyek alapján tudtunk haladni, például milyen jellegű dalok következzenek egymás után. Áron ebben zseniális producer, ezt már az előző album során is megtapasztaltam.
Szerintem nagyon jól lehet hallani, melyik dalt írta Áron, melyiket én és melyiket közösen: nyilván más fejjel gondolkodik egy zongorista, és máshogy egy énekes, akinek a hangszere a torkában van. Én nem tudok jól harmonizálni, hangszerelni, viszont nem is akarok feleslegesen beleokoskodni, ellenben többnyire enyém az énekdallam és a dalszöveg. Tényleg hatékonyan működő kombót alkotunk.
Dorozsmai Péter egyáltalán nem szólt bele a lemezkészítési folyamatba, ő mint egy jó supervisor a már elkészült dalokat véleményezte és jó meglátásokkal még jobbá tette. Ebből a szempontból is maga a stáb nagyon jó csapat, jól kommunikálunk egymással, jól tudunk dolgozni.
Az újratervezés fázisa elején állsz.
2013 karácsonya és 2014 januárja között leírtam egy papírra, mit szeretnék idén 2014-es terveim címmel. Tíz pontból állt, és amikor eljött 2014, a Parfüm révén január 21-re szinte ki lehetett pipálni az összeset. Ez elég durva, de alapvetően tervező típusú ember vagyok, minden év végén tartok egy számvetést az életemről, a vágyaimról és levonom a tanúságokat. Azt tudom, hogy Boggie-lemez legközelebb csak 2016-ben lesz. Az biztos, hogy mások milliókat fizetnek egy olyan marketing kampányért, ami nekem ingyen az ölembe hullott a Parfüm miatt. Kutya kötelességünk ebből a legtöbbet kihozni. Igyekszünk kiszűrni a komoly megkereséseket, ennek eredményeképp voltam Hollandiában, felléptem Münchenben és nem rég New Yorkban. Itt négy egyetemi előadást is tartottam a Hofstra University felkérésére amit egy péntek esti koncert zárt az egyetem saját koncerttermében. Életem első álló tapsát pedig itt kaptam. Elképesztő élmény volt. Az egyetemi koncerten kívül pedig Brooklyn kultikus koncerthelyszínén a The Living Roomban is adtam egy klubkoncertet, ahol Norah Jones is többször fellépett már. Szóval szerencsére jól alakulnak a külföldi megkeresések. Jövőre pedig szeretnék egy európai klubturnét.
