2015.01.15. 12:46 – Lángoló

The Scarlet - Midnight Avenue EP-premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_3912bb.jpgA budapesti The Scarlet a közel kétéves fennállása során már maga mögött tudhat két fellépést a Sziget Fesztiválon, turnéztak a Paddy And The Rats-cel, a tavalyi Sound Of The University versenyen pedig ingyenes dalfelvételt nyertek. Ehhez rögtön össze is dobtak egy videoklipet az addigi koncertfelvételeikből, ami szintén itt, a Lángoló Gitárokon debütált, most pedig kihozták az első EP-jüket Midnight Avenue címmel. Premier.

Az 5+1 számos kislemez extrája a fentebb említett dal, az öt új számot pedig a Nordic Music Studióban vették fel, a Paddy And The Rats két tagjának, Oravecz Kristófnak és Pongrácz Balázsnak hathatós együttműködésével, akiknek besegített Dúró Richárd és Fábián Tibor is. A masteringet Gresicki Tamás végezte.

Az EP egyik dala, a Misfortune, még szilveszter napján jelent meg videoklippel együtt, a zenekar pedig tervbe vette, hogy a többi új számhoz is leforgatnak egy-egy klipet. A keltapunk irányzaton a belül a magát „speedfolk”, „hardfolk” és „pirate punk” stílusnevekkel illető The Scarlet (Mészáros Dominika – hegedű, Seres Júlia – fuvola, Ridly Gábor – dobok, Czövek Aurél – basszusgitár, Tóth András – elektromos gitár, Fekete-Szűcs Dániel – ének, akusztikus gitár) tavasszal EP-bemutató turnéra indul idehaza.

 


premier sziget exkluzív paddy and the rats the scarlet



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása