Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nem bizony. A címben lévő állítást utóbbi mondta, amikor arról kérdezték, zavarja-e, hogy egyre többen férnek hozzá illegálisan a munkájához. Szerinte éppen ezért értékelődik fel az élő show-k szerepe, mert az tele van megismételhetetlen pillanatokkal. Mindig mást kapsz a pénzedért. Na, erre az estére ez hatványozottan igaz volt.
De ne szaladjunk ennyire előre. A bő egy hónapja megnyílt Kazinczy utcai Tesla egyelőre maradéktalanul teljesíti a kitűzött célját: az underground elektronikus zene felső hányadát igyekszik méltó módon tálalni azoknak, akiknek ez eddig hiányzott Budapest éjszakáiból. Ilyen volt a nyitáson játszó Clark vagy Jon Gaiser még december végén, de az eddigi legnagyobb durranást kétségkívül a két Berlin-közeli arc, a brit Sam Shackleton és a francia Kangding Ray meghívása jelentette, amit az Interkosmos sorozat első állomásának szántak. Azt tudjuk, hogy ők adott esetben külön-külön is simán elvisznek egy-egy éjszakát, ezért is indultam neki nagy elvárásokkal a szombatnak.
A 11-es kapunyitást percre pontosan betartották, túl nagy tömeg nem volt a bejárat előtt, az első negyed órában talán ha 30-40 ember ment be. A Magamura élője indította be az estét olyan törtekkel, amik szegről-végről rokoníthatóak voltak a következő két fellépő hangzásvilágával, súlyos, hol lomhán, hol lendületesebben menetelő basszusok, itt-ott váratlanul betolt magasokkal (az egyik ilyentől konkrétan úgy megijedtem, hogy ugrott egyet az ital a kezemben) és mélyről jövő morgásokkal, meg ki tudja, milyen egyéb hangokkal megtámogatva. Mire ők letudták a másfél órájukat, azért már kezdett megtelni az összesen 700 főt befogadni képes hely. Teljes teltház amúgy nem volt egyszer sem az este, szépen eloszlott bent a tömeg, jókor váltották egymást a belső udvaron cigiző embercsoportok, a buli 90%-ában még ülőhelyet is lehetett találni a bárpultnál vagy amellett.
Aztán amikor Shackleton átvette a technikát, és kezdésnek bedobta a Blood On My Hands című klasszikusát, akkor derült ki, hogy a Tesla hangrendszere annál jóval többre képes, mint amit az előző duó kihozott belőle. Ez már tényleg prémium kategória, megkockáztatom, hogy ez Magyarország mindenkori legprofibb berendezése, ha a maga idejében nézzük. Shackleton azt hozta egyébként, amire számíthattunk, marha kemény törttechno mindenféle variációban, hol a bass music-ba, hol a régi klasszikus dubstepbe belenyúlva, tele azokkal a tribal motívumokkal, amik kiemelik őt a szabványproducerek közül. Vizuált, legalábbis hátsó vetítést ő egyáltalán nem használt, csak a plafon ledcsövei és a tánctér oszlopain lévő, engem főleg hatalmas szúnyogriasztókra emlékeztető fényinstallációk működtek egyre intenzívebben, ahogy mentünk befelé az előadásba. A tánctér népe viszont mintha nem nagyon érezte volna, hogy erre most mit is kellene produkálnia, egy középső kemény magtól eltekintve jobbára mindenki csak bólogatott vagy visszafogottan dülöngélt jobbra-balra.
Viszont ami ezután következett, arra igencsak más volt a reakció. Kangding Ray most a szokottnál is keményebb oldalát mutatta meg, pedig neki nem csak olyan van. A másfél órás játékideje alatt egyszer sem vett vissza a tempóból, végig szólt a falakat kiütő négynegyed, amire már a közönség is felébredt tetszhalott állapotából. Megvoltak a szokásos körök, játszott a tavalyi lemezéről is pár számot, főleg az annak a gerincét adó Evento – Blank Empire – Amber Decay trió aratott nagy sikert, de olyan klasszikusokat is bedobott, mint a Thar vagy a North. Utóbbi jellegzetes szintije még egy csomószor feltűnt egyébként itt-ott a fellépése során, de ez egyébként az egész show-ra igaz volt, mármint hogy a számok egy-egy darabja ide-oda vándorolt, csak mindig máshogy került elő: elkenve, elmosva, felerősítve, háttérbe tolva. Az a legszebb az egészben, hogy Kangding Ray élő produkciói majdhogynem zárójelbe teszik az eddigi produceri munkáját, vagy legalábbis nagyon megszorongatják őket, annyira kerek egészet alkotnak önmagukban is, hogy gyakorlatilag nem lehet beléjük kötni. Élő show-ban ennél nem nagyon van hová feljebb menni. Shackletonnal ellentétben ő vetített is magának mindenféle absztrakt formát, amik élőben reagálnak a lejátszott hangokra, bár ha ezt a tényt nem tudom előre, lehet, hogy nem tűnt volna fel.
A Tesla és azon belül az Interkosmos sorozat úgy néz ki, nagyon jó útra lépett rá, és ha ezt a szintet huzamosabb ideig tudják tartani, a budapesti klubkultúra megkerülhetetlen elemei lesznek. Hogy előbb vagy utóbb, az csak rajtuk múlik.
