Itt csak Obi van, Kenobi!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vessünk egy pillantást erre a fényképre! Épp megérkezett Tardi Jancsi és kőművesbrigádja a szomszéd faluból, hogy megkezdjék a kertben már régóta csak a helyet foglaló vályogház lebontását. Órabér két rugó per fő, plusz négy üveg Kőbányai. Amondó vagyok, hogy egy olyan zenekar, amely képes ennyire keresetlen, pózoktól mentes fényképet készíttetni magáról, csak jó zenét játszhat. Hát persze, hiszen ők az Obituary, a floridai veterán death metálosok, akik pár órán belül a Dürer Kert színpadáról riogatják majd a kedves közönséget ma este. A koncertre készülőknek most egy jó kis videós ajánlóval csinálunk kedvet a bulihoz.

Bár az Obituaryt sem a folyamatos kísérletezés miatt szeretjük, érdekes megfigyelni, hogy a banda első három klasszikusnak tekintett lemeze mennyire különbözik egymástól dacára annak, hogy mindhármat ugyanabban a stúdióban, ugyanazzal a producerrel vették fel. A stúdió a tampai Morrisound, a producer pedig Scott Burns, de ezt csak a khm... tájékozatlanabb olvasók kedvéért említem meg - nívósabb társaság esetén ki is küldik az embert a teremből, ha ezeket nem tudja fejből.

A Slowly We Roton voltaképpen Celtic Froston nevelkedett tizenéves amerikai srácok ösztönös, zsigeri zajongását hallhatjuk, bár a jellegzetes gitárhangzás, és John Tardy már akkor védjegyszerű vokális terrorcselekményei itt is markáns részét képezték a hangzásnak. Az egy évvel később megjelent Cause Of Death lemez folytatta ezt az irányt, de elődjénél jóval koncepciózusabb, zeneibb megközelítéssel. Ebben része lehetett a tagcseréknek is.

Annak kevésbé, hogy Daniel Tucker bőgős helyére a jelenleg épp a norvég black metálos Gorgorothban játszó Frank Watkins került, annak már inkább, hogy a gitáros Allen West helyén a Deathből érkezett James Murphy eregette jellegzetes szólóit. Murphy Westnél nagyságrendekkel technikásabb gitárosként új ízeket adott az alaptrió által írt dalokhoz, erre az egyik legjobb példa a legfontosabb hatásuk előtti tiszteletadásként is értelmezhető Circle Of the Tyrants. Talán szentségtörés, de jómagam ezt a verziót a Celtic Frost-féle eredetinél is jobban szeretem.

A harmadikként megjelenő The End Complete-re visszatért West, aki mindenféle hiányosságával együtt hosszú ideig a zenekar emblematikus figurája volt zenészként és dalszerzőként is. Neki az utóbbi években elég szerencsétlen fordulatot vett az élete, többször megjárta a dutyit különböző alkohol- meg drogügyek kapcsán. Emlékszem, a 2005-ös Szigeten is nagy hangulatban volt az öreg, már délután 4 óra körül kissé mámoros arckifejezéssel csámborgott a színpad mögött, de hát akkor ezt betudtuk a szokásos rakendrolléletformának. Kár érte. Maga a lemez kissé visszakanyarodott a debütalbum világához, de annál sokkal érettebb munka, egy ereje teljében lévő zenekar teljesítménye. Ezt a közönség is érezhette, ugyanis a mai napig ez a legnagyobb példányszámban elkelt albumuk, több mint félmillió eladott példánnyal - ne feledjük, death metálról van szó, nem Michael Jacksonról! Egyben ennek a címadó dalához készült a csapat első klipje is.

A két évvel később érkező World Demise albumnál, ahogy akkoriban sokan, elkezdték szűknek érezni a stílus kereteit, és nekiálltak samplerekkel kísérletezni. Ez alapvetően nem lett volna gond, ugyanakkor az öncenzúra hiánya egy kissé felemás anyagot eredményezett. Néha sajnos unalomba fullad a lemez, minimum két-három töltelékszámot le lehetett volna róla hagyni. Ettől függetlenül azért nem egyáltalán nem rossz, a klipesített Don't Care meg kifejezetten a jobban sikerültek közül való, bár ez meg épp egy standard Obituary-dal, samplerek nélkül. A klipben megfigyelhetjük a tipikus Allen West-féle gitárszólót, a végén az egykezes tremolórángatással, amelynek láttán a jobb érzésű, fúziós jazzt játszó gitárosok garantáltan infarktusközeli állapotba kerülnek. Ha van ilyen ismerősünk, mutassuk meg neki, és kacagjunk nagyokat a reakciókon!

Az 1997-ben megjelent Back From the Dead után nem sokkal a brigád megfáradt, de hat évvel később újjáalakultak, az utóbbi tíz évben pedig időről-időre jelentkeznek új lemezzel, amelyekkel az elvárható szintet azért mindig hozzák. A jelenlegi felállásban még egy death metalos őskövület, bizonyos Terry Butler is megtalálható, aki olyan jelentéktelen csapatokban hívta fel magára a figyelmet, mint a Death, a Massacre, vagy épp a Six Feet Under. Szóval ha valaki bírja az old school arcokat ugyanilyen zenével, akkor érdemes ma ott lennie a koncerten, pláne, hogy az egyik előzenekar, az Mpire Of Evil soraiban két korábbi Venom-tag, Jeffrey "Mantas" Dunn, és Tony Dolan is ott lesz. A végére itt egy újabb keletű videó a Frozen In Time lemez Insane című dalára, amely a hasonló nevű zenekarról szól, mint az közismert.