Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Heaven Street Seven-koncertet arról lehet megismerni, hogy megbízhatóan, kiszámíthatóan mindig jó szokott lenni. Legalábbis eddig mindig hozott egy olyan hangulatot, amiben jól éreztem magam, és mindig megteremtették azt a légkört, ami csakis rájuk jellemző. Pedig voltam már elég sok helyen HS7-en, fesztiváloktól klubokon át egy egyetemi buliig vagy a monostori erődig, ahol én voltam az egyetlen, aki legalább nagyjából tudta a szövegeket. Tegnap viszont mégsem így alakultak a dolgok. (A fenti kép nem a szombat esti koncerten készült, az alább látható videó viszont igen, a Szörfdeszka jóvoltából.)
Mindenesetre a szombat esti akváriumos koncertre már a kezdés előtt több mint egy héttel elfogytak a jegyek. A nagy érdeklődés valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a zenekar huszadik szülinapját ünnepelte ezen az estén, emiatt arra lehetett számítani, hogy nem egy szokásos HS7-koncertet kapunk.
Ez pedig teljesen be is igazolódott, de nem pozitív értelemben. Rögtön első két magyar szerzeményükkel, a Valamivel és a HipHop Mjuzikkal kezdtek, és aztán még jópár, koncerten ritkán hallott dal is előkerült, a gyakran hallottak meg nagyrészt át voltak hangszerelve. Ez viszont nem sült el jól, nem született meg az a hangulat, amitől egy HS7-koncert élményt nyújt. És ez nem azért volt, mert a ritkán játszott számok nem lennének jók, merthogy nagyrészt azok. Viszont a koncerten nem működtek úgy, mint ahogy lemezen.
Ehhez persze hozzájárult az is, hogy a hangosítás enyhén szólva sem volt rendben, sokszor alig lehetett kivenni az egyes hangszereket, és nagyon zajos volt az egész. Ráadásul az olyan különlegességek, mint a fúvósbanda és a tangóharmonikás sem dobtak nagyon az élményen – valami technikai malőr miatt például a Dél-Amerikát legalább háromszor kellett elkezdeni, ami nagyon kifogta a szelet a dalból, de még a következőkből is. Nem véletlenül mondta ekkor Szűcs Krisztián, hogy jó lenne, ha el lehetne szívni egy cigit a színpadon. Ezután hosszú ideig nem sikerült helyrehozni a dolgokat, vontatottá vált a koncert, és azt lehetett érezni, hogy a közönség is elvesztette egy kicsit az érdeklődését. Hiába állt ez a nyitó számban, az a bizonyos valami nem volt benne a levegőben.
A zenekar ettől függetlenül nagy tapsot kapott a koncert végén, ami jól is van így, hiszen a közönség azért jött el, hogy együtt ünnepelje velük az elmúlt húsz évet, még ha most nem is kapta meg azt, amire várt. A végére ráadásul beindult a koncert, a ráadásban játszott Hangerő-Márta-Mozdulj-Gesztenyefák alatt egyveleg teljesen rendben volt. Az estét azért nem sikerült megmentenie, de legalább pozitív utolsó benyomást hagyott az esőben hazafelé bandukoló nézőkben.
