2015.06.08. 11:19 – Hirdetés

Idén is Hey, June!

Nyárindító könnyűzenei koncertek a Müpában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

antonia_vai1.png

A Müpa nyárindító könnyűzenei fesztiválja, a Hey, June! június 8. és 25. közötti koncertjein a zene mellett a művészeti határterületek is kiemelt szerepet kapnak, a filmtől a slam poetryn át a költészetig. Odett a pop-art világát idézi meg, Kollár-Klemencz László és a Melankolikusok a kortárs költészetre fókuszálnak, míg Antonia Vai többek között az Akkezdet Phiai egyik frontemberét, Saiidot látja vendégül. A Žagar filmzenekoncerttel készül, az Irie Maffia pedig akusztikus részekkel tarkított, színdarabszerűen összerakott műsorában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonájának is kiemelt szerepet szán.

A sorozatot június 8-án az elmúlt évek egyik legkedveltebb magyar énekesnője, a fátyolos hangú Odett nyitja. Koncertjén a vidám slágerek egy része vendégzenészek segítségével új hangzást kap, míg a finomabb szerzemények klasszikus hangszerelésben, vonósok és gyermekkórus közreműködésével szólalnak meg. A látványt a produkció hátterében dolgozó művészek – köztük a filmrendező Pater Sparrow – rendhagyó vizuális effektekkel fogják a pop-art világához alakítani.

Kollár-Klemencz László munkásságában meghatározó a kortárs irodalommal való kapcsolat. Szólóestje is a Kistehén Melankolikus koncertjeiből és számos kortárs költővel való közös munkából nőtte ki magát érzékeny és népszerű előadássá. Június 10-én a Legesleges című est két író díszvendége Erdős Virág és Grecsó Krisztián lesznek. Erdős Virággal léptek már fel együtt Kistehén-koncerten, és pár éve a Rájátszás produkcióban dolgoznak együtt aktívan. Első közös számuk, az Ezt is elviszem magammal szinte azonnal nagy siker lett. A közös munka gyümölcse a Legesleges című lemez is, ami irieKollár-Klemencz debütáló szólóalbuma. Grecsó Krisztiánnal pedig irodalmi-zenei műsorokat adnak szerte az országban. Mellettük két zenészlegenda, Másik János és Lantos Iván is vendége lesz a koncertnek.

Az idei fesztiválon is bemutatkozhat egy tehetséges fiatal előadó. Június 16-án Antonia Vai, a 26 éves, Svédországban született magyar származású énekesnő lép színpadra. Dalai a folk-pop, a jazz, a világzene és a költészet körül forognak. Müpás koncertjén alapzenekara vonós szekcióval, hárfával és vokalistákkal egészül ki, míg vendégként a Bohemian Betyars, Saiid, Sena és a ghánai rapper-énekes M3nsa is közreműködik. Az ismert dalok új feldolgozásban hangzanak majd el, emellett Antonia több új számot is bemutat, sőt ezen a koncerten debütál élőben Saiiddal közös daluk, a Remember how is.

A Žagar június 21-én Motion Pictures Laboratory címmel nagyjátékfilmekben és sorozatokban hallható, valamint filmzenei hatású, mozgóképekre asszociáló számaikra épülő műsorral állnak színpadra. A legtöbb dalt átdolgozzák, amiben a Pro Musica Kórus tagjai is segítségükre lesznek, de Zságer Balázs Az éjszakám a nappalod című nagyjátékfilmhez komponált soundtrackjéből is hallhatunk majd részleteket. A filmzenekoncertet szuggesztív vetítés kíséri a filmtörténet klasszikus és posztmodern remekeivel.

A Hey, June! fesztivált a 10 éves születésnapját ünneplő Irie Maffia zárja június 25-én. A reggae, a hiphop, a rock és a funk stílusjegyeit ötvöző supergroup - Sena, Busa Pista, MC Columbo és MC Kemon vezetésével - számos meglepetésre készül. A jelenlegi tizenkét tagon kívül színpadra lép tizenhárom fúvós is. A műsorban az ország egyik legnagyobb orgonája is fontos szerepet kap. Magyarország legkedveltebb, nem klasszikus zenei orgonistája, Premecz Mátyás ugyanis a hely szellemében dolgozza fel az Irie Maffia dalait. Vendégként fellép még az Akkezdet Phiai formáció, valamint a Punnany Massif három frontembere, akikkel egy Punnany feldolgozást, valamint egy közös új dalt adnak elő big band hangzásban.


zagar irie maffia saiid odett punnany massif bohemian betyars kollár-klemencz lászló premecz mátyás antonia vai hey june!



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása