Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Tele van alternatívnak mondható számokkal a mai dalmegosztás, de ez persze olyan tág meghatározás, hogy még így is változatos tud lenni az anyag, hiszen egészen különbözőképpen alternatív produkciók találhatóak benne a sima alt rocktól az elvont hipszterkedésig és a pszichedelikus rapig. Na meg van Blahalouisiana- és Bankrupt-klip, bár valószínűleg ezekre a zenekarokra is rá lehet húzni, hogy alternatív. Persze azok is találnak maguknak zenét, akiknek nem jön be ez az alterkodás, nekik az Ørdøgöt, a Jazzékielt, a Trouserst és a Reckless Rosest ajánlom. A poszt végén pedig szavazhattok is arról, hogy melyik produkció tetszett nektek a legjobban.
Igazi könnyed, felszabadult, szóval olyan nyári dallal jelentkezik a legutóbb meztelenkedős klipet hozó, most meg a fenti képen látható Blahalouisiana. A Without Me a szakítás utáni időszakról szól, de nem arról, amikor még legszívesebben megrugdosnánk minden villamoson ölelkező párt, vagy csak simán elsírnánk magukat miattuk, hanem arról, amikor már helyreállt a lelkivilágunk, nagyjából túltettük magunkat a dolgon. A klip viszont ehhez egyáltalán nem illik, én inkább valami Balaton melletti ücsörgést tudnék elképzelni a zenéhez, és nem trükköző motorosokat, akiknek tűz jön ki a kipufogójukból.
Olyan dalhoz készített klipet az Ørdøg, aminek már a Superbuttban is voltak előzményei, hiszen a Natasa alapját még öt évvel ezelőtt írta Szentpéteri Zsolt, aki akkor már nem volt aktív tagja a zenekarnak, de továbbra is küldött be témákat. A szám szövege is érdekes, hiszen egy Budapesten élő amerikai író adta az ötletét, aki egyébként jóban van a zenekar tagjaival, és egyik kötetében egy Natasa nevű vámpírlány elvetődik egy Superbutt-koncertre is. Ennek tiszteletére készítette a zenekar ezt a király dalt, a hozzá forgatott klip pedig a Million Worksoppal való együttműködés szüleménye.
Januárban mutattunk utoljára Bankrupt-dalt, de a Lee Marvin azóta is fel-felbukkan a fejemben, és most már tényleg úgy gondolom, hogy ez az egyik legjobb szám, amivel foglalkoztam eddig a dalmegosztásokban, ezért nagy elvárásokkal kezdtem el nézni a zenekar új klipjét a Gazdagok és szépek című számhoz. A szellemesség most is csillagos ötös: a dal az Anna Nicole Smith-szindrómáról szól, azaz arról, hogy egyre több fiatal nő hajlamos összeházasodni gazdag öreg bácsikkal. Ez pedig a srácok szerint egy veszélyes betegség, aminek olyan tünetei vannak, mint például az ékszerfüggőség, és úgy lehet védekezni ellene, hogy például nem szabad pucéron pénzért pózolni. Maga a dal most nem lett olyan kiemelkedő, mint a Lee Marvin, talán a punkos rész miatt, de azért teljesen rendben van. Azt hiszem, ebben a zenekarban van potenciál bőven.
Talán a legkellemesebb élményt számomra a mostani csokorban a Coffee City nyújtotta. Pedig egyáltalán nem bejáratott zenekarról van szó, az alább hallható hétszámos lemez még csak az első anyaguk. Ennek ellenére sikerült egy nagyon intelligens és változatos albumot összehozniuk, különösen a dob tetszik nekem, ami úgy marad végig a figyelem középpontjában a különböző keménységű, időnként grunge-os, időnként könnyed rockdalok között, hogy igazából semmi extrát nem csinál. Annyit mondanék még, hogy az In My Headben tök király a basszus, a zenekar pedig időnként még a White Denimre is emlékeztet, ami nagyon dicséretes. Szóval hallgassátok meg.
Új lemezzel jelentkezett az Aktuális zenekar, amiről a címadó dalt mutatom meg most. A Talán halhatatlanok lettünkre zeneileg nem lehet azt mondani, hogy túlságosan aktuális lenne, inkább egy alap alternatívrock-dal ez, de az a szövegrész mondjuk tök szellemes, hogy lehet, hogy halhatatlanok lettünk a megevett sok tartósítószertől. Ennél több magvas gondolatot mondjuk nem tartalmaz a szám, közhelyeket viszont igen, de nem rossz azért.
Azt mondja legújabb klipjéről a kiddo zenekar, hogy a végtelen nyár betétdalához forgatták, és az igaz is, hogy a végtelen többféleképpen is kapcsolódik hozzá – a címe például Mantra, a klipben pedig láthatunk mozgó állókép-, azaz cinemagraph-technikát, ami arról szól, hogy a látható képnek egy része mozog csak, végtelenítve. Ami viszont a nyarat illeti, ott már nem stimmel minden, ennek a popdalnak ugyanis inkább olyan visszafogott gondolkodós hangulata van, mint láblógatós-nyaralásos. De ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne, a refrén például kifejezetten fülbemászó, és akinek annyira tetszik, hogy egész nyáron ezt akarja mantrázni, az pontosan augusztus 31-ig itt meg is teheti.
Öt év után idén februárban hozott ki új albumot a Jazzékiel, de nem dőltek hátra a srácok, a Másokat szeretni című koronghoz ugyanis július hatodikán egy remixalbumot is megjelentetnek. Erről mutatom meg most az Iamyank által újragondolt Átkötő című dalt. A klipet a zenekar énekese, Jakab Péter rendezte, aki hideg, futurisztikus anyagot szeretett volna csinálni, és Tarkovszkij 1972-es Solarisának híres autós jelenetét gondolta újra, a Gyáli úti felüljáróról indulva. Nekem tetszik az ötlet, azt hiszem, ez a videó nagyon jól passzol Iamyank borongós megoldásához.
Még márciusban mutattam meg a pszichedelikus rapben utazó Salsa első klipjét, most pedig újra találkozunk vele, ugyanis megjelent Tánc Tánc Tánc című tízszámos lemeze. Ha emlékeztek még a Lány a plakátonra, akkor nagyjából tudjátok, hogy mire lehet számítani, de ha nem, három dologgal érzékeltetem: a lemez borítóján Salsa Celine Dion-os pólóban és burzumos sapkában van, rakott egy olyan hashtaget a lemezhez, hogy #lsd, és a nyitószám címe az, hogy Valentin napon a maják a szívemért állnak sorba.
Van egy olyan magyar zenekar, hogy Szabadtéri 4akkordos Performansz, ami három és fél évvel ezelőtt egyszer már szerepelt nálunk, most pedig új klippel jelentkezik Minden összeér című számához. A videó komoly gondokat okozott nekem, ugyanis a dalhoz hűen eleinte párhuzamosan mutatja egy fiú és egy lány készülődését, akik aztán persze találkoznak, de amíg nem, addig keményen megküzdöttem azzal, hogy elsőre felfogjak valamit a dalból is. Mondjuk az érdekesebb szövegrészek úgyis a második versszakban vannak, például egy nagyon jó Orbános-Gyurcsányos-magyarnéplélekes állítás is, amit nem lövök le. Aztán az alapvetően alternatív rockdalban vannak mindenféle zenei váltások, a klipben meg mindenféle nyelvek és szőrök, aztán meg visszafelé zajló események, és a végére csak annyi marad az egészből, hogy amíg a fiúk fogat mosnak, addig szoktak a nők rúzsozni. De ha meghallgatod a dalt úgy, hogy nem nézel a képernyőre, szerintem meg leszel vele elégedve.
Ha az előző dalt alternatívnak mondtam, akkor a most következő Fogas az alvajárók égboltjától meg aztán pláne az. Igazából annyira, hogy a klipben a man bun-os énekest jól meg is veri egy ránézésre eléggé intoleránsnak, sőt talán egyenesen neonácinak tűnő kopasz ember, akinek valószínűleg nem tetszik, hogy az ott hipszerkedik, meg összefestegeti a szoba falát, és ezért a végén még a haját is levágja. De sebaj, mert eközben azt is láthatjuk, ahogy emberünk szólózgat egy játszótéren és a Szabadság hídon, úgyhogy a világban mégis helyreáll a harmónia.
Király kis rock and roll-dalt hoz a Trousers a Hysterical Route személyében, ami a nemrég megjelent Mother of Illusion című albumukon található. Kőváry Zoltán frontember írta a dalt, és azt mondta róla, hogy azt a világot idézi meg mai felfogásban, amikor a ’70-es évek közepén az egyre népszerűbbé váló soul és funk kezdte megtermékenyíteni az olyan hardrock-bandák muzsikáját, mint a Deep Purple, a Grand Funk Railroad vagy az Aerosmith. A cím pedig a Historical Route kifejezés elferdítése, ami Amerikában régi utakat jelöl, hystericalként pedig a kapcsolati konfliktusokon átívelő érzelmi vonatozásra utal. Ilyen dalhoz bizony road movie-szerű klipet kell készíteni.
A Reckless Roses alapvetően egy Guns N’ Roses tribute-zenekar, de nem azért vannak most itt, mert nagyon szépen el tudják játszani a Paradise Cityt, hanem azért, mert írtak egy saját dalt, ehhez pedig klipet is csináltak. Vagyis egy kicsit mégis azért, mert hasonlítanak a nagy elődre, merthogy hasonlítanak – főleg az énekes, aki kinézetre és mozgásra tiszta Axl Rose, sőt, néha még hangban is nagyon hasonló. Maga a szám pedig igazából pont olyan, mint amilyet egy ilyen zenekartól elvár az ember, sőt egy kicsit jobb is, a gitárszóló például nekem kifejezetten tetszik.
Érdekes keveréke az indie rocknak és a metálos hangzásnak a No Respect dala, az Önpusztító fegyver. A zenekart a srácok már 2012-ben létrehozták, de még mindig csak tizenöt-tizenhat évesek, úgyhogy még minden esélyük megvan annyi ideig a zeneiparban maradni, hogy egyszer majd fellépések számában beérjék Korda Györgyöt. Ehhez mondjuk még egy-két fokkal jobb számokat kéne írni, de ebben a korban szerintem még a néhány nagyon furcsa hang és a helyenként kicsit béna szöveg ellenére is teljesen vállalható próbálkozás az Önpusztító fegyver.
