Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Magángépen repkedő rapsztár, a Fast & Furious sorozatnak köszönhetően pedig a filmvásznon is luxusautókon száguldozó világhírű mozisztár. A szövegeiben nagy adag humor és szexuális töltet. A georgiai sült csirkecombokat legalább annyira kedveli, mint a sztriptízbárokban rúdon csúszkáló női combokat. Tizenöt éves karrierje során mindent rímbe foglalt már, a húsz inch-es felniktől a családon belüli erőszakig. Ő Ludacris, az atlantai hip-hop meghatározó egyénisége, aki megismertette a világgal a „déli vendégszeretetet” (southern hospitality), és akit markáns flow-ja és kimeríthetetlennek tűnő energiája messze pályatársai többsége fölé emel. Az alábbi kérdésekre a színpadra lépése előtti percekben válaszolt, első magyarországi koncertjének helyszínén, a Balaton Soundon.
Te voltál az első előadó, akit a legendás hip-hop kiadó, a Def Jam déli részlege, a Def Jam South szerződtetett, és egy rendkívül sikeres lemezzel (Back For The First Time) debütáltál náluk. Kétezerben ez egy új kezdetet jelentett az atlantai hip-hop életben?
Az volt, ember. Én csak boldog vagyok, hogy a történet része lehetek, imádom. Tudod az Outkast és rengeteg más csapat kitaposták az utat, én csak örülök, hogy része lehetek ennek az atlantai történetnek.
Az egyik első fontos filmszereped Skinny Black megformálása volt a Hustle & Flow című moziban. A stáb egy jelentős része most a történet folytatásának is nyugodtan tekinthető Empire című sorozattal tarol a tévés világban. Tíz év elteltével milyennek látod a film örökségét?
Azt hiszem, a film egy igazi klasszikus! Ezért szolgálhatott alapul egy olyan sorozatnak, mint az Empire. Úgy gondolom, hogy úgy vonul majd be a történelembe, mint egy filmklasszikus. Szeretem az Empire-t is, új, izgalmas, a megfelelő emberek, mint Terrence Howard és Taraji P. Henson játszanak benne. Olyan emberek, akik képesek valami újat, kicsit eltérőt létrehozni, és ez tetszik.
Az idén megjelent Ludaversal című nagylemezeden egy új, sokkal érzelmesebb oldalát is megismerhetjük a szövegeidnek. Az Ocean Skies című felvételt elhunyt édesapádnak írtad, és nyíltan vallasz benne az alkoholizmusa miatti családi problémákról.
Azt gondolom, jó megmutatni a rajongóidnak egy másik oldaladat, amit korábban sosem láttak. És ha a nyolcadik albumodnál tartasz, különösen fontos, hogy ilyen dolgokat tegyél. Ezért éreztem úgy, hogy ezt kell tennem.
Évekkel ezelőtt volt egy időszak, mikor a déli hip-hop – olyan előadóknak hála, mint Lil Jon vagy a Ying Yang Twins – állandó szereplője volt a listáknak és a kluboknak. Milyennek látod a Dirty South-ot napjainkban? Érkeznek igazán jó fiatal előadók Atlantából?
Az új előadók egy részét kedvelem, egy másik részét nem. Például tegnap este Svájcban játszottunk, és láttam a Rae Sremmurdöt, akik igazán fiatalok, és azt kell, hogy mondjam, szeretem a szövegeiket és az energiájukat a színpadon. Rengetek kitűnő előadó él Atlantában, illetve egész délen, akik nagy jövő előtt állnak.
Számodra mi a déli hip-hop legfontosabb jellemzője, ami megkülönbözteti azt minden mástól, ami a keleti, vagy a nyugati partról érkezik?
Az igazán fülbemászó refrének és a durva basszusok. Ez az, amit mi imádunk délen, és ez az, amiért olyan rengeteget autózunk.
A Hustle & Flow mellett a szintén Oscar-díjas Ütközésekben is játszottál, nem beszélve a Max Payne-ről, a Spílerről, vagy a bevételi rekordokat döntögető Fast & Furious szériáról. Mik a jövőbeli terveid Hollywoodban?
Hamarosan elkezdjük forgatni a Fast &Furious nyolcadik részét, és több olyan film is van, aminek már elkezdődtek a munkálatai, és amiről most még nem igazán beszélhetek, de várom, hogy folytassuk őket.
Néhány perccel a beszélgetésünk után már ment a fellépés, Ludacris egy hype-man (bizonyos Lil Fame – nem azonos az M.O.P. tagjával) és egy dj (Dj Infamous) társaságában állt a Sound nagyszínpadára. A dj egy három méter magas ledfallal borított pultról pakolta az alapokat, amiket legkésőbb a felénél a jól megszokott robbanáseffekttel vágott el. A vizuál kimerült egy 10 másodpercenként ismétlődő, lángoló DTP-logót (Disturbing Tha Peace – Luda kiadójának és crew-jának neve) ábrázoló videóban. Sorban jöttek az ismert kislemezek: Area Codes, Act A Fool, Number One Spot, de körülbelül húsz perc után mégis úgy éreztem, át vagyok verve.
Órákon át gondolkodtam, hogy az utóbbi egy hétben elkapott hip-hop koncertekkel, vagy a műfaj élő produkcióit alapvetően meghatározó klisékkel van-e bajom? Könnyen lehet, hogy mindkettővel. Ludacris fellépése messze jobb volt, mint az unott, negyvenperces haknija után azonnal elhajtó Pusha T-jé, vagy a Parkban pezsgőt locsoló, hipernagyképű Wu-Tang b-válogatotté. Ugyanakkor a műfaj nemzetközileg ismert sztárjainak többsége olyan produkcióval turnézik és érkezik a magyar színpadokra, amit ha egy hazai előadó engedne meg magának, többé senki sem lenne kíváncsi a koncertjére. A saját hangtechnikus mellőzése miatti rossz hangzás, a nulla vizualitás, az élő hangszerek hiánya, a világhírű produkciókat kísérő, bénázó, „inkább haver, mint dj-k”, a 30-40 perces show-k. De volt már példa itthon pénzért dedikálásra (Raekwon), pénzért fotózkodásra (Xzibit), az első sorban álló srác lerúgására (Everlast), de arra is, hogy az előadó annyira részegen állt színpadra, hogy a legismertebb dalából sokáig csak a refrénre futotta (Afu-Ra). Mindez hosszú távon ahhoz járul hozzá, hogy a műfajt kevésbé ismerők messziről elkerüljék a hip-hop előadók fellépéseit, a rajongók pedig maximum kipipáljanak egy-egy Magyarországra először érkező zenészt, és véletlenül se akarjanak elmenni a következő koncertjére.
Valami hasonló történt Ludacris esetében is, aki egy értelmezhetetlen „dj-bemutatás” keretében a show közepén meghallgattatta velünk többek közt Baauer Harlem Shake-jét, Dj Infamous pedig dj-szettként büszkén nyomogatta közben a léptetőgombot a cd-lejátszón. Ezután belefért még többek közt egy Stand Up és egy Move B***h, és mire újra megjött volna a kedvünk, hogy jófajta déli hip-hopra mozogjunk, már vége, be is fejezték – persze ráadás nélkül. Dj Infamous még felrakta a N*ggas In Paris-t, de csak azért, hogy a színpadon állva (!) pakolja össze a hátizsákját és tűntesse el benne a laptopját. Társaságunk pedig elindult az esti A-Trak-szett helyszíne felé, hogy lásson egy átgondolt produkciót is még aznap este – benne jóval több lélekkel.
