Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Először nem tűnt úgy, hogy ez egy nagy interjú lesz. Greg Puciato énekesnek semmi kedve nem volt az egészhez. De például ahhoz sem, hogy a nagyjából 1500 méterre lévő Balatonig elgyalogoljon, pedig elsőre felcsigázta a fürdés lehetősége, de a távolság nagy úr. Aztán csak elbeszélgettünk valahogy ott Balatonszemesen, a Rockpart fesztiválon. (A koncertről is írtunk ám valamit, a galéria képei mellé. Azt dg követte el.)
Ben Weinman (a fő zeneszerző-gitáros - a szerk. ) azt mondta, hogy új lemezen dolgoztok. Igaz ez?
Greg Puciato: Azt csak úgy mondta, hogy az emberek hagyjanak minket békén.
Liam Wilson basszusgitáros: Már zajlik az írás folyamata, persze nem éppen most, mert most éppen itt vagyunk.
G.P.: A háttérben zajlanak az események és egyszer csak azon veszed észre magad, hogy valamin dolgozol.
L.W.: Mint egy lavinánál, valami elindul, gyúrod és egyre nagyobb lesz.
G.P.: Most tartunk a hógolyó állapotnál. Az az érzés, hogy valami új lemezszerű dolog történik velünk éppen.
L.W.: Akkor tudunk majd róla igazán beszélni, amikor konkrétan megtörténik.
Tudtok turné alatt dalokat írni?
G.P.: Nem, nem írunk turné alatt, azt hiszem még sosem történt ilyen.
L.W.: Az az igazság, hogy a dolgok a turnén kezdődnek el, akkor gyullad fel a tűz, jön néhány ötlet is, mondjuk a beállás alatt elkezd valamit játszani bárki, azt talán felveszi vagy éppen nem csak később jut hozzá eszébe valami, de sosem szokott tudatos lenni, hogy mindenképpen írjunk valamit.
G.P.: Eléggé kiütöd magad egy turné alatt és ilyenkor az érzéseidet is kiadod minden este és nincs benned az a kényszer, hogy kiírj magadból valamit miután lejöttél a színpadról.
L.W.: Szerkeszteni egyszerűbb szerintem mikor turnén vagy. Amikor már megvannak a dalok és finomítod őket.
Mennyire nehéz lemezről lemezre megújulni? Van rajtatok emiatt nyomás?
L.W.: Úgy érted, hogy siessünk?
Az is, hogy minél hamarabb kész legyetek, meg olyasfajta nyomás, hogy most aztán valami nagyon újat kell kihozni.
G.P.: Az a legfontosabb, hogy önmagadhoz őszinte legyél. Nem fogom fel versenynek és nem akarjuk túlszárnyalni az előző lemezt. A lényeg, hogy ne azon gondolkozz, hogy milyen hangzás pedig milyenek kellene lenni, hanem hogy önmagadhoz őszinte legyél, mert akkor nem leszel karikatúra. Nincs bennünk, hogy valaminek megfelelően kell szólni, merthogy így szokott szólni egy Dillinger Escape Plan-lemez, csak kiadjuk magunkból azt, amit éppen érzünk.
L.W.: Úgy is úgy fog hangzani, merthogy ugyanazok az emberek csinálják, de nem ülünk össze, hogy ez most legyen nagyon kemény, vagy ilyen meg olyan.
G.P.: Nem agyalunk rajta sokat előtte.
A One Of Us Is The Killer albumotokat konceptlemeznek tartom. Mi lesz a következő? Már megvan a fejedben, hogy annak mi lesz a témája?
G.P.: A One Of Us Is The Killer valóban konceptlemez, és egy rendkívül katartikus album volt számomra. Olyan, mint egy autobiográfia. Fogalmam sincs miről fog szólni, mi lesz velem éppen akkor, amikor szövegírásra kerül sor, nem tudom hol fog tartani az életem. Szerencsére az az időszak baromi kaotikus volt az életemben a múltkor, nagyon sok szaron mentem keresztül, amiket fel kellett dolgoznom, amik nagy részén már túl vagyok, úgyhogy ki tudja, lehet a következő lemez egy vidám lemez lesz, ha úgy alakulnak a dolgok. Azt tudom, hogy nem akarom újra megírni azt a lemezt, nem akarok ugyanarról énekelni, mint két évvel ezelőtt.
A legutóbbi lemez elég agresszív lett szövegileg is. Mindig hagyjátok, hogy Greg arról írjon, amiről szeretne?
L.W.: Sok időt töltünk együtt. Persze mindenkinek megvan a saját élete a saját szarságaival és a köztünk lévő kapcsolat és interakció egy dolog és az, hogy mi van ezen kívül az egy másik dolog. A szöveg úgy mond el valamit, ahogyan a zene nem és ez inkább Greg dolga. Néha nagyon apróságot persze mondunk, de annyira szólunk bele a szövegbe, mint amennyire ő beleszól abba, hogy én mit játszok a basszusgitáron. Esetleg utána beszélgetünk róla, de ennyi. Mindannyiunk szerepe elég jól körvonalazható és különválasztható. Nem mutat demókat, vagy a szöveg részleteit, amíg kész nincs az egésszel. Annak ellenére, hogy az a periódus mikor a demófelvételeink zajlanak, nagyon intenzív, csak egy bizonyos pontig jut el az egész és nem lesz semmi végleges a felvételekig.
Neked ez valamilyen terápia?
G.P.: Igen, nagyon is. Aztán elmentem egy igazi terápiára. Szóval a zenére már nincs is szükségem, most már azt csinálnak, amit akarnak. Amúgy tényleg, zenét írni, szöveget írni, vagy üvölteni mindig is egy terápia volt számomra, aztán eljött az a pont, hogy ez már nem volt elég.
L.W.: Abban az időszakban kellett mindenkinek terápiára járni.
G.P.: Nem tudom, néhány éve teljesen más ember voltam.
Miért nem jógázol, ahogy Liam?
G.P.: Még nem csináltam, pedig kellene.
L.W.: Lehetnél olyan laza, mint én.
Nagyon intenzívek a koncertjeitek. Nem mentetek még fel soha úgy a színpadra, hogy most csak játszani van kedvem és nem ugrálni meg plafont mászni.
G.P.: Még ha így is éreztem, abban a másodpercben, hogy felmegyek a színpadra ez elmúlik.
L.W.: Ez már leginkább pavlovi reflex, felmész, bekattanás és megőrülsz.
G.P.: Bármilyen állapotban is vagy, nagyon furcsa dolog ez.
L.W.: Mindegyikünknek vannak szar napjai, van, hogy betegek vagyunk, alig eszel, ki sem tudsz kellni az ágyból, azt sem akarod, hogy bárki hozzád szóljon és fogalmad sincs hány óra van, csak tudod, hogy színpadra kell menni. Erőt veszel magadon, hogy felöltözz, talán két perccel a színpadra menetel előtt hánytál, aztán meghallod a hangot és máris jól vagy. Aztán ez nagyjából koncert után egy órát marad így.
G.P.: Aztán összetörsz és szarul leszel újra és másnap az egész kezdődik előröl.
Kevin Antreassian gitáros: Tegnap például úgy összetörtem magam, hogy egész nap mozogni sem tudtam, aztán felmentem a színpadra és kész, máris minden rendben volt.
Meddig lehet csinálni, hogy legyalulod magad minden nap?
L.W.: Én azt sem hittem, hogy ilyen sokáig menni fog. Szerintem kétszer annyi ideje csináljuk, mint ami lehetséges.
G.P.: Ja, én sem gondoltam, soha. Mikor 21 éves voltam, nem gondoltam, hogy még ennyi idősen is ezt fogom csinálni. De szerintem nem is nagyon volt olyan zenekar, aki előttünk ezt csinálta ilyen intenzitással. Ott van a Black Flag, ők is nagyjából öt évig csinálták így. Nem tudom, ott van például Mick Jagger, aki még mindig színpadon van és persze nem ugyanazt csinálja, mint mi, de akkor is 70 éves és még mindig tolja.
L.W.: Teljesen mindegy milyen kemény vagy a színpadon, minden olyan zenekart és előadót tisztelek, aki turnézik. Mindig azt mondom, hogy nem azért fizetnek, hogy egy órát a színpadon legyek, hanem azért a 23-ért, amíg feljutok a színpadra. Szerintem a legtöbb zenekar hasonlóan gondolkozik és utálja az utazást, a várakozást, hogy távol legyél a szeretteidtől, a többi barátodtól, az otthonodtól és mindentől, amitől biztonságban érzed magad.
G.P.: Igazából ez a nehéz oldala, nem is a fizikai megpróbáltatás, hanem a mentális.
L.W.: Nincs időd újratöltődni, nekem az a legnehezebb. Talán ha több szabadnapunk lenne, akkor egyszerűbb lenne, de nincs, így meg folyamatosan nagy lángon égsz.
Nagyon sok olyan zenekarral is turnéztok, akik különböznek a stílusotoktól. Mit szólnak ehhez a rajongók?
G.P.: Ha olyan a stílusod, mint a miénk, hogy nem fér be sehova, az azt jelenti, hogy befér bárhová. Inkább vagyok egy sziget, mint a nagy tömeg.
L.W.: Nem igazán érdekel mit mondanak a rajongók. Jó, persze valamelyest foglalkoztat. Olyanok vagyunk, mint egy jacht, amivel minden kikötőbe oda lehet furakodni.
G.P.: Innen is és onnan is összeszedünk embereket.
L.W.: Ez egy nagyon önző dolog, de nem azért csinálunk zenét, hogy az tetszen az embereknek.
G.P.: Az csak a bónusz.
L.W.: Már az is menő, hogy van bárki, akinek tetszik. Ha meg valami negatív véleményük van, azzal nem foglalkozom.
G.P.: Meg tudom érteni, azokat is, akik nem szeretnek minket.
L.W.: Igen. Látod, van, amire megtanította a terápia.
G.P.: Ha valaki azt mondja, hogy nem tetszik, ahogy kiabálsz, oké, megértem. Lehet nekem se tetszene, ha csak hallgatnom kellene, meg én se lennék attól boldog, ha valaki nekem ordítana egész este.
K.A.: Nekem a szüleim megkérdezték milyen zenét játszunk.
G.P.: Mondd nekik, hogy ne is foglalkozzanak vele.
K.A.: Mondtam, hogy meghallgathatják ezt a dalt, meg ezt meg ezt, a többit meg eszükbe se jusson.
Greg, mi van a többi projekteddel? A Black Queen meg a Killer Be Killed hogy áll?
G.P.: A Killer Be Killeddel nehéz bármit is kezdeni, mert Troy (Sanders, Mastodon-frontember – a szerk.) sosem ér rá és Maxszal (Cavalera – a szerk.) is nehéz kicsit egyeztetni. A Black Queen már nagyjából készen van, a tagokkal gyakorlatilag együtt laktam az elmúlt három évben, szóval folyamatosan alakult. Talán a jövő hónapban kijön még egy dal, utána meg az egész lemez. Először csak én és Steve voltunk benne, akkor sokkal cukrosabb, lágyabb popposabb volt az egész, aztán jött Josh, aki a Pusciferben is volt. Eljött egy Dillinger Escape Plan koncertre, kiderült, hogy ő is Los Angelesben él, meg dumáltunk mindenféléről. Mutattam neki demókat, mondta, hogy ő is a részese akar ennek lenni, úgyhogy elkezdtünk dolgozni, talán kicsit túlzottan erőltettük is a dolgot. Aztán mondtam neki, hogy tudod mit, fogd ezeket a dalokat és csinálj remixeket, aztán majd az lesz az eredeti dal. Ez a nézőpontváltás sokat segített. Ő egy elektronikából érkezett srác, had csinálja azt, amit szeretne és amihez ért.
Az Iggor Cavalerával és feleségével közös Mixhell-dal is hasonlóan született?
G.P.: Nem, az a dal már megvolt és akkor ők már működtek, mint zenekar, én nem is lettem tag. Csak egyszerűen elküldték a dalt, hogy legyek benne vokálos és a szöveggel foglalkozzam egy kicsit, ezen dolgoztunk együtt és annak lett a végeredménye az Exit Wounds.
És mi a helyzet a Ben Weinman Giraffe Tounge Orchestra zenekarával?
G.P.: Nem tudom. Az biztos, hogy közel állnak ahhoz, hogy legyen egy lemezük, de nem tudom mikor jelenik majd meg bármi is. De úgy tudom készen vannak.
Milyen drága nálatok egy turné úgy, hogy minden cuccotokat nagyjából szétveritek a koncerteken?
L.W.: Nem olcsó.
G.P.: Megbüntettek néhány száz euróra a múlt este, mert összetörtem mikrofonállványt.
L.W.: Nem lehet nagyon belőni a büdzsét.
De a turné végére pluszban vagy mínuszban lesztek?
K.A.: A turnétól függ.
L.W.: Persze a plusz felé kell belőni mindent, hiszen ezért csináljuk, de ez egy összesített plusz, ami sokszor azt jelenti, hogy nem tudunk a következő turnéra nagyon fejleszteni, vagy javítani a cuccokon, de az a lényeg, hogy szinten tudjuk tartani. Meg mérlegelni kell, ha jól szól a cucc, akkor nem annyira érdekel, hogy milyenek a fények.
G.P.: Leginkább még mindig a megszállottság hajt minket, ha eléldegélünk és lelkileg minden rendben van, akkor jó és az a fontos számunkra, hogy ehhez legen meg minden. Ha ezen felül elkezd a pénz motiválni, akkor ott egy kicsit veszít az egész az értékéből. Az a lényeg, hogy a legjobb koncerteket adjuk, a legjobb dalokat írjuk meg és nálunk ez számít. Legalábbis nálam. Aztán amíg nem vagyok hajléktalan, addig nagy gond nem lehet.
Hány basszusgitárt viszel magaddal a turnéra?
L.W.: Kettőt.
G.P.: Nekem tíz mikrofonzsinórom van.
L.W.: Ha tönkremennek, veszünk neked többet is. Nekem csak az számít, hogy a basszusgitárom egy csótány legyen, amit nem tudsz elpusztítani. Az évek során rájössz, hogy ha valami szar és hamar tönkremegy, akkor sajnos akár drágábba kell befektetni, ha az tovább bírja. De a lényeg, hogy legyen egy működő cuccod és ezt kell bevenni a büdzsébe. Ha tudod, hogy a cuccod szar, akkor minek vinnéd magaddal, de ha tudod, hogy egy nukleáris háborút is túlél, akkor nekem az a cucc kell. És olyan technikusokat kell felvenni, akik a lehető legtöbb mindent meg tudnak csinálni.
