Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Irán zenei világának egyik legnagyobb hatású képviselője, Ramin Sadighi kapja az idei WOMEX Szakmai Kiválósági Díját, amit október 25-én adnak át Budapesten, a MÜPA-ban. A WOMEX-et szervező Piranha Arts ezzel is megerősítette elköteleződését amellett, hogy a zenén keresztül kultúrák és nemzetek között építsen hídakat. A szervezők célja, hogy ösztönözzék a párbeszédet a zene társadalmi szerepéről és a kulturális sokszínűségről a világ legnagyobb világzenei fórumán, aminek először ad Magyarország otthont.
Október 21-25 között Budapest lesz a házigazdája a világ legjelentősebb világzenei eseményének, a WOMEX-nek, a Piranha Arts és magyarországi partnere, a Hangvető szervezésében. A WOMEX15-re a világzenei családfa legkülönbözőbb ágairól érkeznek majd delegáltak, hogy a Kapcsolatépítő Találkozók és Prezentációk (Network Meetings and Presentations) keretében új projekteket és együttműködéseket hozzanak létre
A WOMEX házigazdája, Budapest, az elmúlt időszakban az Európába érkező menekültek kapcsán került a viták fókuszába, és ez a kérdés a WOMEX küldöttek számára is megkerülhetetlen. A szervezők és a küldöttek célja, hogy e vitában erősítsék a kultúra szerepét, de természetesen ennél tágabb összefüggésben is látják szerepüket. „Egyértelműen kiállunk az idegengyűlölet minden formája ellen, de ez a legkevesebb, amit tehetünk“ – szögezi le Alexander Walter, a WOMEX igazgatója.
„Fontosabb az a célunk, hogy pozitív példákat állítsunk és ösztönözzük a kultúrák közötti kölcsönös megértést tényleges, célzott és alulról kezdeményezett akciókkal. A WOMEX hatással van a városra és régióra, ahol az eseményt rendezik – mint ahogy a globális közösségre is, a nemzetközi konferenciákon és nyilvános koncerteken keresztül, melyekről a világ minden táján beszámolnak. Idén mintegy 50 ország művészei érkeznek a rendezvényre, bizonyítva, hogy a sokszínűség mennyire alapvető: ez az összhang és egyetértés építőköve. Úgy érezzük, ezekre a jelzésekre most nagyobb szükség van, mint bármikor” – mondja az igazgató.
A WOMEX – hagyományosan – több díjat is átad a szcéna legjelentősebb képviselőinek. Ezúttal a WOMEX Szakmai Kiválósági Díját a Hermes Records alapítója, Ramin Sadighi kapja, aki fáradhatatlan erőfeszítéseivel több mérföldkövet rakott le az iráni zenei életben: megteremtette az egyik első törrvényes lehetőséget az irániaknak, hogy hozzáférjenek a nyugati zenéhez; és a Hermes kiadón keresztül az iráni zenét is megmutatta a világnak. A Hermes kiadványait számos díjjal ismerték el, kaptak például jelölést a ‘Legjobb Világzenei Album’ Grammy-re 2006-ban, a Djivan Gasparyan és Hossein Alizadeh együttműködéséből született lemez, az Endless Vision okán. Iránban nő a nemzetközi zene jelenléte és hatása, ezt a trendet elismerve itélték 2015-ben a WOMEX Szakmai Kiválósági Díjat Ramin Sadighi-nek. Sadighi úr az október 24-én, szombaton 15:00-kör tartott ülésen is részt vesz majd, ahol részletesebb bepillantást kapunk pályájáról és eredményeiről.
Az Európai Világzenei Ranglista 25 ország 45 rádióadóját vizsgálva egyértelműen a Glitterbeat kiadványai voltak a legnépszerűbbek. Így a WOMEX 14 Kiadói Díj nyertese, a Glitterbeat idén már másodszor kapja ezt az elismerést. A magukat “punk rock attitűddel” jellemző kiadó lemezei közt Bassekou Kouyate & Ngoni Ba, Samba Touré és Fofoulah lemezeit emelték ki. A 17-edik WOMEX Díjátadó október 25-én, vasárnap lesz megtartva a Müpában.
Nagy találkozások a WOMEX-en
Idén a Kapcsolatépítő Találkozók bizonyos szektorokra és régiókra koncentrálnak. Olyan szereplőket vonultatnak fel, akik törekednek a társadalmi változások elérésére a zenén keresztül: promóterek, fesztiválszervezők és helyszínek vezetői különböző műfajokból, de a World Trade Forum, a world és jazz képviselői közötti együttműködések, a Global Club Music Network, és a női részvétel a zeneiparban- témái is visszatérnek majd.
A WOMEX 15 Prezentációk témái között pedig ott találjuk – többek közöztt- Latin-Amerikát, egy rádiós projektet a menekültekért vagy épp a berlini calypsót.
A teljes program már elérhető online, és az esti - a Müpában és az A38-as Hajón zajló - Showcase Fesztivál jegyei hamarosan– korlátozott számban – megvásárolhatók. A napijegyeket (4000 forintos áron) és háromnapos bérleteket (10.000 forintos áron) a Müpa jegyirodájában és online vásárolhatják meg az érdeklődők. A Showcase Fesztivál programjaira a WOMEX delegáltak számára ingyenes a belépés.