2015.09.16. 14:35 – Hirdetés

Jubilál a Budapest Music Expo

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bmexpo.jpg

Tizedik alkalommal várja a zene szerelmeseit a Budapest Music Expo, egykori nevén Hangfoglalás a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban október 2-től 4-ig. A megszokott hangszer- és hangtechnikai kiállítást, illetve koncerteket felvonultató megarendezvényen idén Öröm a Zene Díjakat osztanak ki a szervezők. A három nap alatt minden program ingyenesen látogatható. A részletekért olvass tovább!

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ ’A’, ’B’ és ’C’ csarnokában rendezik meg a Budapest Music Expo kiállítást. Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei demonstrációján több tízezer hangszert próbálhatnak ki a látogatók, emellett betekintést lehet nyerni a legmodernebb hang-, fény- és színpadtechnikai berendezések világába. Idén a korábbiakhoz képest jóval több manufaktúra képviselteti magát, így rengeteg kézzel készített hangszert lehet megcsodálni. A rendezvényen több mint 300 zenei program, koncert és közönségtalálkozó várja az érdeklődőket. Fellép többek közt az Ektomorf, az Ivan and the Parazol, Zséda és az Ozone Mama, a Tankcsapda pedig dedikál.

A Budapest Music Expo idén is helyet ad nyilvános konferenciabeszélgetéseknek. Téma lesz többek közt a magyar zeneipar jelenlegi helyzete, a Cseh Tamás Program 2015-2016-os pályázatainak bemutatása, a rádiós adóvevők használatának korlátozása és a készülő „taxistörvény” negatív hatása a zenekarok turnézására.

A Budapest Music Expot szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) Öröm a Zene tehetségkutató döntőt rendez és díjazni kívánja a hazai szakma kimagasló szakembereit, zenészeit. Öröm a Zene Díjat ad át 11 kategóriában: zenepedagógusnak, zenésznek, koncerthelyszínnek, felfedezettnek, hangmérnöknek, hang- és látványtechnikusnak, hangszerjavító műhelynek, zenei újságírónak, és egy olyan személynek, aki sokat tett a zeneiparért. Továbbá gazdára talál majd a BME különdíjas terméke díj is.

A programok, koncertek, kerekasztal-beszélgetések szervezésében a HANOSZ partnere a Cseh Tamás Program, a Nemzeti Kulturális Alap, az Artisjus, a ProArt és a Magyar Professzionális Rendezvénytechnikai Társaság. A Budapest Music Expo minden programjára ingyenes a belépés.

Budapest Music Expo: www.budapestmusicexpo.com

A rendezvény Facebookja: www.facebook.com/budapestmusicexpo


zene hirdetés programajánló konferencia syma budapest music expo



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása