2015.10.06. 10:54 – Nihil_AK

Ízelítő a Rush új koncertfilmjéből

Még mindig jól nyomják az öregek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rush.jpg

A Rush november végén új koncert DVD-vel jelentkezik, amelyről kedvcsinálóként a Roll The Bones felvételét már meg is lehet nézni. Lehet, hogy ez az egyik utolsó alkalom, ugyanis a zenekar a tervek szerint a mostani kör után abbahagyja a komolyabb turnézást. Persze hallottunk már ilyet másoktól is, de mivel a dobos Neal Peart krónikus ínhüvelygyulladással küszködik, valamint a vállával is problémák vannak, ezúttal tényleg hajlamosak vagyunk elhinni a híreket.

Az R40 Live címet kapott DVD-n többek között olyan jelentéktelen arcok vendégszerepelnek majd, mint Les Claypool a Primusból, Tom Morello (Rage Against The Machine, Audioslave), vagy Chad Smith (Red Hot Chili Peppers). A koncertet a Rush szülővárosában, Torontóban rögzítették idén júniusban, amikor két egymást követő teltházas koncertet adott a zenekar. Az anyagot David Botrill keveri, aki olyan zenekarok produceri székéből lehet ismerős, mint a Tool, a King Crimson, a Muse, vagy a The Smashing Pumpkins. Valószínűleg nem lesz rossz.


dvd rush koncertfilm búcsúturné roll the bones r40 live



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása