2015.11.17. 15:14 – Prieger Zs.

Techno-hősök a hétvégi Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bd16d2e74466a063.jpg

Az okosak minden komoly fesztiválon megtalálják a maguk kedvenceit, sőt, azokat is az éppen sikeres "maradék" mellett, akik előremutató attitűdük és pályafutásuk miatt számítanak etalonnak a zenei világban. Így hát momentán nem azon kell siránkozni, hogy hány aktuális zenei címlapsztár nyomul majd hétvégén a Bónusz Fesztiválon, hanem inkább azon örömködni, hogy mennyi, teljes életművel rendelkező guru is tiszteletét teszi a rendezvényen.

Ezek közül is három igazán kiemelkedő és szívünknek kedves legendát prezentálunk most. A birminghami Surgeont tényleg csak a techno kezdőinek kell bemutatni, innovatív setjeitől hangos a világ, nemcsak az ex-Napalm Death-dobos Mick Harris-szal vagy Ben Sims-szel közös dolgaitól, a Counterbalance-nál vagy a Tresor-nál megjelent szóló trackjeitől, hanem éppen aktuális, Stairlighttal közös produkciójától is kifekszik az értő publikum. A zsenge ifjúként még jazz-rock-fúzióban gondolkodó Anthony Child valami hasonlót hoz hétvégén a Bónuszra is, sőt, a közelmúltban még Lady Gaga tourvendégeiként is ez a páros ijesztett rá alaposan az összegyűlt popaudenciára. 

Surgeon, akire egyként volt hatással Mike Leigh, a kraut-rock, a Chicago-house, David Lynch és az indusztriál-kultúra is, Regis haverjával például ilyeneket csinált a Brtitish Murder Boys név alatt, ez is a "nagyon érdemes" kategória: 

Bryan Black-et egy óceán választja el Surgeon-tól, de lelkesedése, stílusokon átívelő személyisége számos ponton összekapcsolódik a birmighami technosámánéval. Karrierje kezdetét nem kisebb név határozta meg, mint Prince, akinél hangmérnökként és sound designer-ként dolgozott a Paisley Park Studiókban. A zseniális és őrült főnökről való leválása után megalapította első zenekarát, a Haloblacket, ami részben rock- , részben indusztriális hatásokból táplálkozott. Utána a mester London felé vette az irányt és megcsinálta a zseniális Motor nevű projektet, amely olyan névtelen és hatástalan előadóknak melegített az elmúlt évek turnéjain, mint a Depeche Mode vagy Gary Numan. Martin L Gore, aki Black nagy rajongója, még az alábbi Motor-albumon is közreműködött énekesként a Nitzer Ebb-frontember, Douglas McCarthy társaságában. 

Black a Bónuszra a különleges Black Asteroid projektjével érkezik, amivel elmondása szerint újra fejest ugrott a vizualitással megtámogatott technoba. Alábbi dala jöhetne akár a brit dark-wave legszebb éveiből is. 

Dave Clarkot tán még a Bulibáró-rajongóknak sem kell bemutatni, hiszen hosszú évek óta fesztivál-headliner, lenyűgözó alkotó és mindemellett meg tudott maradni szuper srácnak is. Igaz, őt nem Bulibárónak nevezik a háta mögött, csak "A techno bárójának" hívják, de egy biztos: a DJ- és producer Clarke ott volt a szcéna kialakulásának legelején és persze most is, amikor a műfaj divatos tömegvallássá vált.

Ilyen, amikor előad a mester, mert ő sosem sziesztázik, mindig maximális erőbedobással csinálja, kötelező belehallgatni. 

A november 21-én, szombaton a szokásosan a Hungexpo-n található eseményen a felsorolt mestereken kívűl még fellép vagy 35 előadó, ajánlunk belekukkantani a Soundhead szabadtéri színpad műsorába is, hiszen Bernáthy Zsiga, Beta és Nóra Matis is fellép, illetve mindenképpen ajánlatos meglesni Alan Fitzpatrickot, Rebekah-t és a Dubfire-t, illetve a Deadcode-főnök Hot X-setjét a Deadcode Arénában.

Egyéb infók: www.bonuszfesztival.hu


fesztivál hír bonus festival



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása