Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A teremtéshez, ahhoz, hogy valami újat hozzunk létre, először néha rombolni kell. Így is lehet értelmezni Horváth István „Pityesz” új zenekarának, az Active Destructionnek a nevét. A zuglói próbatermükben találkoztunk a teljes tagsággal, időközben pedig az első klipjük is elkészült.
Kár lenne titkolnom, hogy van némi déja-vu érzésem, Pityesz. Két évvel ezelőtt ugyanígy ültünk az akkori új projekted, a Mandibular próbatermében. Csak most nem a vágóhídon, hanem Zuglóban vagyunk. Júliusban felbomlott a zenekar. Ezzel kapcsolatban csak egy kérdésem van: személyes kudarcként élted ezt meg?
Horváth István „Pityesz”: Elkezdődött egy folyamat, összeült a zenekar és lefektettük, hogy ebben az évben mit akarunk elérni. Nekiálltunk, dolgoztunk rajta, eljutottunk valameddig, aztán elakadtunk és egyhelyben toporogtunk. Ennek a nyűglődésnek az lett a vége, hogy nem tudtuk elérni a kitűzött célokat. Valahol kudarcként éltem meg, mert most, ahogy itt ülünk, valójában egy megjelenés küszöbén álló albumról kellene beszélgetnünk. És személyes kudarc, mert bármit tettem, nem tudtam elérni, hogy ez ne így legyen. Ezért úgy döntöttem, távozok. Erről ennyit. De, most ugyanezek a célok állnak az Active Destruction előtt.
Zámbó Norbert: Azt hiszem, Pongor Gábor, Pongi nevében is beszélek, amikor azt mondom, hogy bennünk is érett már ez az elhatározás Pityesztől függetlenül, tehát nem ő tömte tele a fejünket, hanem magunktól jutottunk ugyanarra az álláspontra.
Gábor, te voltál a legnehezebb helyzetben, mint a Mandibular legfrissebb tagja. Mennyire szorultál két tűz közé?
Pongor Gábor: Mondhatjuk így is, mégsem volt nehéz döntés. Volt alkalmam a csapat mindkét felével próbálni külön-külön, és produktivitás szempontjából nagy volt a különbség.
HIP: Azt, tegyük hozzá, hogy Gábor és Norbi már gyerekkoruk óta gitároznak együtt, így majdnem hogy együtt mozognak! Legalább is, ha már ismét egymásra találtak, nem igazán szeretnének a másik nélkül gitározni!
Két évvel ezelőtt még azt mondtátok, hogy nem kell két gitáros és nem kellenek szólók.
HIP: Amikor Pongi beszállt, megdőlt ez a mánia! Mert ugye ez az én mániám volt, azonban más, amit gondolsz és más, amit hallasz, tapasztalsz. A zenénk kiteljesedett, megjelentek a harmóniák, az eddig csak elképzelt részek pedig megtalálták a helyüket és formát öltöttek.
ZN: Velem azért ez ügyben kellett egy kicsit harcolni, mert nekem inkább a riffelés jön be, de végül be kellett látnom, hogy megvan az előnye annak, ha egy másik gitáros dallamára építkezhetek.
Zeneileg mennyiben lesz más az Active Destruction?
HIP: Ehhez érdemes tudni, hogy a Mandibular zenéjének a 90%-a Norbi szellemi tőkéje. Az alapriffek például az összes eddigi koncerten előadott dalban egytől egyig az ő agyszüleményei.
ZN: Pista is adott ötleteket, amelyek feldobták a témáimat, de még dob- és basszusügyileg is odatette magát.
Pár hónapja még nem volt se basszusgitárosotok, se nevetek. Hogy állunk most? Bemutatnád a zenekart?
HIP: Természetesen! Harsányi Pétert, „Harit” valószínűleg nem kell bemutatnom, hiszen a Powertrip nevű együttes dobosa, csak annyi a csavar benne, hogy nálunk basszusgitáron játszik.
Harsányi Péter „Hari”: A dob az élettársam, a basszusgitár a szerelmem!
HIP: Hozzátartozik a történethez, hogy időnként, amikor Harival összefutottunk a Showbarlangban hajnali kettő és reggel öt között – ami azért elég sokat elárul az állapotunkról –, akkor mindig mondogatta, hogy mi egyszer együtt fogunk zenélni. Most pár hónapja együtt is dolgozunk, így adódott a lehetőség, hogy kipróbálja magát basszusgitáros poszton. Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy elégedettek vagyunk! Olyan témákat hozott, amelyek nem tudom, mikor jutottak volna eszünkbe.
Pongor Gábor volt az, aki a Mandibular végperceiben csatlakozott, mint második gitáros, most pedig szintén itt ül velünk. Norbi már egy őskövület, ő ugye az elsőszámú gitárosunk, és most jön a meglepetés-emberünk: Tajti Vince, alias „Egyszavas” Vince, a 17 éves dobosunk. A korosztályában, de szerintem amúgy is, az ország egyik legjobb dobosa. Norbival játszik a Slipchaos zenekarban, így kézenfekvő volt, hogy ráessen a választásunk. Norbi rákérdezett nála, hogy szeretne-e csatlakozni, ő pedig rávágta, hogy:
Tajti Vince: Igen!
HIP: Ezért hívjuk Egyszavas Vincének. Ő végzi az aktív pusztítást hátulról, mint azt láthattad, hallhattad.
Ahogy elnézem, most éppen stúdiómunkálatokhoz készülődtök. A „régi” dalaitokat újraveszitek az új tagokkal, főleg, hogy elmondásod szerint az új gitáros, Pongor Gábor, teltebbé, izgalmasabbá tette a zenéteket?
ZN: Ezt úgy fogalmaznám meg, hogy Gábor gitárszólamai és Vince dobolása révén teljesen átalakultak a számaink. Ezek közül most újra rögzítettünk két dalt, az Old Elephant-ot, és a Simple Dog-ot, amelyeket már korábban is felvettünk más néven, csak akkor nem voltunk elégedettek a végeredménnyel.
HIP: Ebben hatalmas segítséget adott nekünk Szabó Endre „Gyapika”, aki a felvételek zökkenőmentességéért, illetve a Simple Dog keverésért felelt. Hol ő hozta fel a stúdióját Kiskunfélegyházáról a Rocktárból (ott a stúdiója ugyanis), vagy mi utaztunk le hozzá az énekfelvételek és a keverés végett. Rengeteg időt és energiát fektetett belénk, amiért nagyon hálásak vagyunk neki.
Mikorra várható a teljes album?
HIP: Elég nehéz kérdés, hiszen a lelkesedés és a belefektetett idő és energia – ismerve az idén történteket ugyebár – nem nagyon térültek meg. Megtérülés alatt itt természetesen nem az anyagi dolgokat értem, hanem erkölcsi, érzelmi megtérülésről. Rengeteg idő és energia ment szó szerint a kukába a Mandibularnál, de mi hárman összefogtunk és tripla lendülettel mentünk neki a dolgoknak. Ezek nagyjából fel is emésztették így év végére a kapacitásainkat, úgyhogy az album megvalósítása egyelőre háttérbe szorult. Elsőként össze kellett rántani a zenekart, majd próbálni nem keveset, küzdve a hétköznapokkal és a különböző időbeosztásokkal. Majd a zenét egyberakni, célokhoz időpontokat kitűzni, azokhoz idomulni. Dalok rögzítése, első koncert, videoklip, további jövőkép. És most érünk a kérdés lényegéhez, miszerint a következő lépésnek mindenképpen annak kell lennie, hogy ez a felállás minél szélesebb körben és minél többször megmutassa magát! És közben már az új dalokra koncentrálva nekiszaladni egy újabb tervnek, amely természetesen az album maga lenne.
Az első klip viszont már elkészült, itt látható először, a Lángoló Gitárokon. Honnan jött az alapkoncepció, mi az üzenete és kikkel dolgoztatok együtt?
HIP: A vizualitás, ugyanolyan fontos, mint régen, csak valahol elveszítette az érdekfeszítő erejét a múlthoz képest. Emlékszem, régen mennyire be voltunk zsongva, ha egy külföldi vagy éppen magyar zenecsatornán vártunk egy klippremiert. Manapság, a „kattintgatások korában” már nagyon oda kell tenned magad vizuálisan ahhoz, hogy végignézzenek egy klipet. Na, de akkor lógjak a pöcsömön a Grand Canyon felett énekelve?
Az alapkoncepció egy jing-jang dolog. Imázs-klip, hogy megismerjék a zenekar tagjait, de nem akartuk, hogy kifejezetten imázs-klip legyen. Igazodjon a szöveghez, de valójában mégse igazodjon. Legyen egy mellékszál, de nem akartunk egy túl nagy sztorit, ami elmegy a zenekar mellett. Így a vizualitásra fektettük a hangsúlyt, hiszen mindannyian egy zöldes-kékes színvilágban végrehajtott statikus zúzást szerettünk volna. Ilyenkor persze vannak elképzelések: legyen olyan, mint a Prometheus képi világa (+ 3 millió dollár), legyen olyan, mint Tim Burton Álmosvölgy legendája (+ 3 csillió euro) és ezeket szabályozták, korlátozták értelmes keretek közé a barátaink. Mert, hogy két kedves barátunk önzetlen segítsége és maximálisan profi hozzáállása kellett ahhoz, hogy ez a klip olyan legyen, amilyen lett. Ők nem mások, mint Boros Krisztián „mindenki Krinyája” és Kálmánfi Szabolcs.
Ahogy az lenni szokott, többször felütötte fejét az „Apa kezdődik!” szindróma, azaz a gépezetbe valami homokszem került, a rendőrség kijött a gyártelepre, hogy hangosak vagyunk, áramszünetet produkáltunk riasztóüvöltéssel, míg viccesen le nem merült, mint egy kielégített R2D2, hajnali 5-ig ugráltunk a ringben, hajnali 3-ig kísértük a főszereplő hölgyet az első forgatási napon a paraszobákban, egyszóval minden összejött, ami összejöhetett, hogy ne menjen zökkenőmentesen. A kisasszonyt egyébként Percze Dormánkának hívják és ő a zenekarral való egymásra találást szimbolizálja a klipben. Meg szeretnénk köszönni az Egressy Fitnesss-nek illetve a HCW-nek a lehetőséget, hogy forgathattunk a dojojukban valamint a Kelepce szabadulós játék munkatársainak a lehetőséget. Ezen kívül hálásak vagyunk még Hájer Gergőnek, az Omega Diatribe gitárosának, az Old Elephant keveréséért.
A bemutatkozó fellépésetekre november 12-én került sor a Gozsdu Manó Klubban. Hari és Vince is ekkor debütált, az ő játékuk pedig magáért beszélt. Hogy éreztétek magatokat? Nem féltetek egy áramszünettől, vagy bombariadótól? Ráadásul pont a magyar-norvég meccs közepén álltatok színpadra…
HIP: Az áramszünetet letudták előttünk Janó Misiék (Warchief zenekar), Kleinheisler pedig jóval a kezdés előtt kilőtte az űrbe a norvégokat. Mi nagyon vártuk ezt a koncertet és izgultunk is kicsit. Persze az egészséges drukkon kívül ilyenkor megfordul a fejekben, vajon ki, hol bassza majd el, milyen lesz a fogadtatás, mennyien jönnek el, bla-bla-bla. A Gozsdu Manó Klub legénysége a kezdeti rémület után, hihetetlenül kedves és segítőkész volt, és ezzel könnyítettek a belső feszültségünkön. Köszönet érte a szervezőknek, a hangtechnikusnak, Kozma Pityunak, a személyzetnek és Bicskey Leventének a hely „urának”, hogy lehetőséget biztosított erre az estére. Azt kértem a srácoktól a koncert előtt, hogy ne görcsöljünk, felejtsük el az elmúlt hónapok nyűgjeit, menjünk fel, csapjunk oda és jöjjünk le úgy, hogy ne legyen senkiben rossz érzés, hanem büszkén vállalhassuk azt, amit odatettünk a közönség elé! És így is történt. Nagy megkönnyebbülés volt számunkra. És igen, ki kell térnem Vincére és Harira. Hihetetlen alázattal és odafigyeléssel játszották végig a koncertet, és minden olyan bizonytalanságot, ami volt bennem, eltűntettek már a koncert elején.
Mintha thrashesebb lenne az új hangzás.
HIP: A felépítés végtelenül egyszerű: van két hihetetlenül pontosan és gyorsan játszó gitárosunk, és egy hozzájuk hasonlóan doboló fiatal zseni dobosunk. Szerintem innentől érthető a képlet. Miért fognám őket vissza? Ha szaladni kell, akkor szaladjunk. Ha súlyozni kell, súlyozzunk. Nem véletlenül nyomjuk a Bloodline-t is a Slayertől. És ehhez még jön a basszusgitár, amely hol alapozik, hol hip-hop, funky dallamokkal operál. Én meg a szokásosat hozom, bár igyekszem minél változatosabban nyomni mostanában. A Simple Dog-ban például szerintem minden benne van, amit egy énekes tehet.
Mik a távlati terveitek? Régebben már képbe került külföldi kiadó is.
HIP: Valóban érdeklődött irántunk egy kiadó, de ez jelenleg lóg a levegőben. A kapcsolat megvan, de amíg nem aktivizáljuk magunkat jobban és nem lépünk szintet, addig ez csak baráti beszélgetés szintjén marad. De ezen felül is van még a tarsolyunkban egy-két dolog, ami külföldre mutat, de ezekről majd később!
Végül ejtsünk pár szót az egyelőre egyszemélyes projektedről, az Uncle Steve-ről. A rádiókban már hallható is a Nem lát, nem hall? című szám. Ez lenne a régóta emlegetett szólóalbum megtestesülése?
HIP: Már nem egyszemélyes, hála Istennek! Mindig rengeteg énektéma jár a fejemben, amelyeket általában a telefonomra rögzítek, de ezek teljesen más stílusúak, mint bármi, amit eddig csináltam. Most éreztem úgy, hogy eljött az ideje annak, hogy ezeket felénekeljem stúdióban. Ebben is hatalmas segítségemre volt az Active Destruction felvételeit is ápoló, felvevő, keverő barátunk „Gyapika”, akinek ezt is szeretném megköszönni. Amúgy a Nem lát, nem hall-nak a nagybőgőtémája évek óta megvan, ehhez pedig most párosult a szöveg. Sőt. Életem első basszusgitár feljátszása is itt hallható… a háttérben halkan. Ez egy minimál dal, sok mondanivalóval, amelyet énekkel és „magyarázással” vezetek végig. Ezt nem tudtam megoldani csak így, de nem is magyarázkodom, mert szeretem ezt a dalt. Azóta az Uncle Steve zenekarrá nőtte ki magát, most már Uncle Steve Band a nevünk, próbálunk és hamarosan egy rockosabb dallal jelentkezünk.
Ezen a szólóalbumon mindenféle stílusban kipróbálod magadat, vagy van konkrét elképzelésed a dalok egységes hangzását illetően?
HIP: Lesznek váratlan fordulatok, és így, hogy zenekarrá avanzsáltunk, sokkal nyitottabbak is vagyunk. Nincsenek határok. Még dobolni is fogok néhány dalban. Sőt, a minap továbbléptem és miután a gitárosunknak dolgoznia kellett, így az egyik új dalocskámat úgy írtuk meg, hogy gitároztam is.
Mikorra tervezed a megjelenést és mikor lehet majd élőben látni?
HIP: Idén kijön a második dal. Karácsonyra szerettem volna egy másik, a Nem lát, nem hall-hoz hasonló, de érzelmesebb dalt, de szerintem azt eltolom. Vagy, ha mégis kész lesz, akkor lehet kettéválasztom a zenekart meg a popot és azokat a dalokat csak Uncle Steve-ként adom ki. Mindenesetre sok dalra lehet számítani a jövőben, az tuti. A zenekarral pedig tavasszal útra kelünk és remélhetőleg sok-sok fesztiválon látható és szerethető lesz majd. Akárcsak az Active Destruction-nel.
