Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az Úrfi név mögött Száraz Bence áll, akit leginkább grafikai és filmes munkáiról lehet ismerni. Készít borítókat, klipeket, de kereskedelmi csatornáknak, filmstúdióknak is dolgozik ipari melósként. Ahogy ő mondja:
Világéletemben ezzel akartam foglalkozni. Életem három igazi szerelme mindig is a film, a grafika és a zene volt.
Viszont alkalmazott iparművészként azt vette észre, hogy semmit nem hoz létre a saját örömére, így elhatározta, hogy belevág valami teljesen személyesbe. Ez lett az Úrfi.
Mindig is olyan alkat voltam aki nehezen vagy rosszul kommunikálja a világ felé a problémáit, így ez számomra a tökéletes terápia. Egyszerre tudom magam újabb és újabb kihívások elé állítani, hogy fejlődhessen a produktum és közben feldolgozni a személyes élményeim.
Szárazra rengeteg fajta zene hatott, de úgy gondolja, hogy a metál hatása letagadhatatlan. Viszont imádja a popzenét, az elektronikát és a rapet is.
Amit én csinálok azt talán a "szövegcentrikus panaszkodóspop" írná le a legjobban.
A Sáskák amúgy a második klipje, az első évekkel ezelőtt jelent meg. Még ebben a hónapban elkezd dolgozni az első albumomon is Nóniusz Gáborral, aki nem csak a Sáskák felvételét és keverését végezte, de rengeteg hasznos tanáccsal látta el Szárazt. Alább a klip, még lentebb pedig Száraz gondolatai a dalról.
Bár tudom, hogy ez nem feltétlenül a kor szavának megfelelő gondolkodás, de én nem tudok azonosulni azzal a hozzáállással, hogy egy előadónak megállás nélkül kell nyomnia a tartalmat kifelé. Mindegy mit, csak legyen jelen, ha nincs jobb, akkor csináljon egy covert valamelyik híres popdalnak és nyomjon rá egy szövegvideót. Ennek köszönhető, hogy a legelső klipem megjelenése óta két év telt el. Az első videóm legfőbb tanulsága az volt számomra, hogy annak még nem kellett volna megjelennie, mert ugyan az igyekezet ott is megvolt, a végeredmény áldozatul esett a kiforratlan ízlésemnek és az akkor még bizonytalan szakmai tudásomnak. Így odáig nem akartam a nagyérdemű elé tárni semmit, míg meg nem bizonyosodok róla, hogy a végeredmény tartósabban fog tükrözni engem. Legyen szó akár a hangszerelésről, szövegről vagy klipről. Ráadásul ez a video volt a diplomamunkám a MOME Médiadesign szakán, szóval minden létező szempontból ez eddig a legszemélyesebb dolog, amit valaha csináltam.
A dal arról a számomra végtelenül dühítő jelenségről szól, mikor azt látom, hogy a környezetem képtelen arra, hogy árnyalja a gondolatait. Legyen szó bármilyen kérdésről, szinte mintha csak a-b opciók léteznének. "A" politikus kontra "B" politikus, vallás kontra tudomány, "engedjük be" kontra "ne engedjük be".
Én ezen mérhetetlenül fel tudom magam húzni, hiszen teli van az életünk egy rakás, komplikált, érzékeny kérdéssel, amikre nem lehet csak csupasz igen-nemmel válaszolni.
Vegyük például a vallás kontra tudomány meccset. Be kell látni, hogy a kontinensünkön legelterjedtebb hit fölött, akárhogy is, de eljárt az idő. A nem megfelelő alkalmazása miatt kiüresedett és megbízhatatlan lett. Helyette elkezdett érdekelni minket a tudomány. Viszont olyan ütemben zúdítottuk magunkra a felfedezéseket és a technikai újdonságokat, hogy a morális fejlődés ezzel képtelen lépést tartani. Teljesen evidens, hogy a morális sivárság, az emberi elme határait feszegető tudományossággal együtt nagyon rossz kombó.
Szóval szerintem mindent meg kell vizsgálni és gondosan kiválogatni minden forrásból a számunkra használható elemeket.
Ezt a kétoldalúságot igyekeztem minden eszközzel kifejezni. Például a szöveg első verzéjében leginkább csak ék egyszerű, buta ragrímek vannak, míg a rákövetkező szakaszban túlkomplikált, nehezen követhető sorok.
A videó is a fent említett magatartást próbálja ábrázolni. Az egyik oldalon azok akik, a könyvet és az általa szimbolizált tudást csak egyféle képen hajlandóak értelmezni és hasznosítani, semmi másra nem figyelve. A másik oldalon pedig azok akik mindentől elrugaszkodva eredeti rendeltetésétől teljesen függetlenül "fogyasztják" a könyveket, meggyőződve arról, hogy az az ő szórakoztatásukat és élvezetüket szolgálja. Előbbi esetben, ha a felhasználó nem tekint se jobbra, de balra, végül neki ütközik valakinek vagy valaminek, utóbbinak meg egy szinten túl egyszerűen nincs értelme. Gyakorlatilag mindkét verziónak buknia kell.
Én meg a kettő közt lebegek a légüres térben, a gyerekes dühömmel meg a kétségeimmel.
