Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Korai Örömzenész Paizs Miklós, azaz Sickratman után a Korai Öröm-énekes Vécsi Tibor is facebookos koldulásra adta a fejét. Vécsi nem is volt fent a Facebookon, csak azért regisztrált, hogy Paizs sikerén felbuzdulva ő is gyűjtsön egy kis pénzt magának és a gyerekének. Ő azt írja, jelenleg 45 forint van a zsebében, és most nem úgy néz ki, hogy egyhamar több lenne. Legközelebb március végén kap 10 ezer forintot, de az rögtön elmegy majd a rezsire. Paizs, (aki minden zenészt koldusnak tart, mert ki vannak szolgáltatva a szervezőknek), sok sikert kíván zenésztársának.
Mint már bizonyára sok olvasónk tudja, Paizs Miklós a Facebookon kezdett nyilvános koldulásba a múlt héten, amiből ő maximum 70 ezer forintra számított. Ehelyett több mint három és fél milliót kapott, amit ő ösztöndíjnak vesz. Az akciója heves érzelmeket váltott ki a kommentelőkből. Természetesen sokan mellé álltak, sokan szidták és volt aki meg is fenyegette. Többen azt is a szemére vetették, hogy miért nem megy el inkább dolgozni, ha már a torokéneklésből és az ujjbáboperából nem tud megélni. Erre Paizs így reagált:
Két éve még ásatásokra jártam a nekem jó napokon, pl. -15 fokban csákányoztam, de szeretett kormányunk átalakította ezt a szegmenst is az útépítésekből származó pénz sokkal gyorsabb pénvisszaáramoltathatósága miatt, amiért ilyen munkát már csak teljes állásban végezhetnék, de ezt (a heti 5 fix munkanapot) a kiterjedt művészeti tevékenységem miatt természetesen nem vállalhatom.
Dolgoztam egy táskagyárban is, segédmunkásként (stancoltam, szabtam, ragasztottam), és közben Danubius vagy Juventus rádiót hallgattam, és már azon a szellemi szinten voltam, hogy örültem, ha "Balázs"-ékat hallgatom a reggeli msorukban, és nem az elképesztő színvonalú Bocskorékat. Ilyen büntetést, belátható, senki nem mérhet rám. Egyébként kibírtam, de nem voltam bánatos, amikor átszervezés történt, és én kimaradtam. Amúgy az egyik portást úgy hívták, hogy Cirmos Kormos István. Ő is zenész volt valaha (Prognózis együttes).
Egy éve még pultoztam, de aztán egyszer rossz fej volt velem a főnököm, és ezért kirúgott (alig-alig, majd egyáltalán nem hívott dolgozni).
Utolsó munkám egy lébár volt, ahol kb. 4 hónappal később fizettek ki.
Munkát találni 50 évesen, ráadásul úgy, hogy feltételeim vannak, nagyon nehéz. Ami jelenleg kinéz, az egy sörkimérés, de az is még pár hónap.
Szó sincs tehát arról, hogy ne lennék hajlandó dolgozni. És akkor azt még nem is mondtam, hogy a művészet is munka, akkor is, ha keveset fial.
Az akcióját most már inkább közösségi finanszírozásnak hívó Paizs azóta egy köszönetnyilvánító koncertet is szervezett, ami ráadásul nem ingyenes. 1000 forint az ajánlott támogatói belépő, a bevételek pedig Paizs fellépő zenésztársainak mennek majd. Sickratmannel egyébként januárban készítettünk interjút.