2016.03.08. 08:38 – dankógábor

Nagyon nagy bajban az AC/DC

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

acdc2016.png

Leállt az AC/DC amerikai turnéja Brian Johnson fülproblémái miatt. Az orvosok azt javasolták az énekesnek, hogy azonnal hagyja abba a turnézást, különben teljesen elveszítheti a hallását. Hogy ez pontosan mit jelent, arról nem szól a közlemény, tehát nem tudni, hogy Johnsonnak végleg fel kell-e hagynia a koncertezéssel vagy elég csak szünetet tartania. Az viszont egyáltalán nem jó jel, hogy a zenekar bejelentette, hogy később pótolják az elmaradt fellépéseket

valószínűleg egy vendégénekessel.

Ez nem jó hír az AC/DC európai rajongóinak sem, ugyanis májusban, júniusban itt játszott volna a zenekar, de ezek szerint vagy ezek a dátumok is csúsznak, vagy már itt, köztük a bécsi állomáson is vendégénekes lesz.

Nem ez az első csapás az AC/DC-re az utóbbi években. Először Malcolm Young gitáros lett visszafordíthatatlan beteg, ki is szállt teljesen a zenekarból (unokaöccse, Stevie Young lett az új tag helyette), majd Phil Rudd dobos lett teljesen antiszociális, így visszatért Chris Slade, aki 1989-től volt öt évig dobosa a csapatnak. Egyébként talán pont Johnson nyilatkozta azt, hogy amíg Angus Young képes felmenni a színpadra, addig lesz AC/DC, szóval lehet egy énekescserét is simán lezavarnak megint.


rock hír acdc



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása