2016.06.09. 14:55 – Lángoló

Magyarországi Wacken Metal Battle-döntő a Rockpart fesztiválon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

wmb2016.jpg

A világ egyik legnagyobb metálzenei tehetségkutatóját és zenekari versenyét immár negyedik éve Magyarországon is megrendezik. Az idei versenyre közel 60 produkció jelentkezett, közülük választotta ki a zenei újságírókból álló zsűri azt a hatot, akik élőben is fellépnek a hazai döntőben 2016. június 23-24-25-én a balatonszemesi Rockpart fesztiválon. Az idei döntősök:

  • DYSTOPIA
  • HOT BEAVER
  • INHALE ME
  • PHRENIA
  • SIRENS CHANT
  • SUNWHARF

A 2016-os verseny külön érdekessége, hogy nem csak a hazai döntő győztese jut ki Wackenbe, hogy augusztus elején Magyarországot képviselve összemérje erejét 29 másik ország nyertesével a nemzetközi fődíjért, de a közönségből is utazhat valaki. A Monster energiaital ugyanis kétszemélyes utat sorsol ki azok között, akik a Rockparton a Fesztiválaréna színpadnál bármelyik nap 14-16 óra között leadják szavazatukat a nekik legjobban tetsző zenekarra. A közönség és a zsűri szavazatai 50-50%-ban befolyásolják azt, hogy ki lesz a magyarországi győztes, így már ezért is érdemes szavazni, a kétszemélyes wackeni utazás és fesztiválbérlet pedig csak hab a tortán.

wmb_2016_rockpart.jpg

A 2016-os Wacken Metal Battle Magyarország nyereményei:

Monster Energy – 100.000 forint útiköltségtámogatás és Monster-ajándékcsomag a győztes zenekarnak.

Roland East Europe – BOSS SD-1W Waza Overdrive pedál a legjobb gitárosnak, és BOSS BB-1X Bass Overdrive / Preamp pedál a legjobb basszusgitárosnak.

Audmax – 1 db Marshall Monitor fejhallgató, 1db Marshall Mode fülhallgató, és 1 db Marshall Major Pitchblack fejhallgató az első három zenekarnak.

Sennheiser Magyarország – e935 típusú professzionális kardoid mikrofon a legjobb énekesnek.

Rockyourself webáruház – 100 db névre szóló pengető a legjobb gitárosnak.

Csibisticks dobverők – signature dobverők minden döntős zenekarnak.

Lángoló Gitárok – 300.000 / 200.000 / 100.000 forint értékű hirdetési csomag az első három zenekarnak.


hír wacken metal battle



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása