2016.07.09. 14:04 – herma

Tudom mit nézzél idén nyáron - a legújabb metálvideókat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

 inter_arma.png

A kemény zenék hívei a nyár ellenére el vannak látva mindenféle földi és földalatti jóval. Közeledik az új Periphery-lemez megjelenése, már elérhető az új szupercsapat Gone Is Gone bemutatkozása, így részükről a minimum, hogy itt szerepelnek, de a Gojira sem tud leállni a klipforgatással, sőt, még a Mayhem is meglepett minket egy koncertvideóval, és ez még mindig nem minden. A többit viszont csak a hajtás után.

A Gone Is Gone frontján - mint arról már hírt adtunk - Troy Sanders, a Mastodon énekes-basszusgitárosa áll, és ugyan jóval direktebbek, slágeresebbek a dalok az atlantai őrült négyeséinél, hangulatban itt sincs hiány. Talán ezért is elégszenek meg minimalista, csak a tagokat, vagy azok árnyékait mutató filmecskékkel. Most sárga meg fehér a háttér, a múltkor kék volt, és a Starlight mintha egy fokkal erősebb lett volna, de probléma a Stolen From Me-vel sincs.

Az Isis feloszlásával nagyjából konkurencia nélkül maradó post-metal Cult of Lunának szerencsére fontos, hogy újabb és újabb kihívások elé állítsa magát. Így az idei lemezükre meghívták énekelni Julie Christmas énekesnőt, akinek hatására eléggé megváltozott a hangzásviláguk. Szokatlan volta miatt elsőre talán nehéz felvenni a fonalat, de érdemes többször is próbálkozni, mert fantasztikus dallamok vannak elrejtve a dalokban. Kiváló példa erre a Chevron, és a hozzá társított, nem kevés képernyővédő-hatással operáló pszichedelikus vizuálszösszenet csak tovább fokozza a hangulatot.

Itthon még nem vert nagy hullámokat, de a nemzetközi metálsajtó már most az egekbe emeli a virginiai Inter Arma Paradise Gallows nevezetű új lemezét. Meg lennék lepve, ha előbb-utóbb nem írnánk róla, úgyhogy most részletekbe még véletlenül sem megyek bele, csak annyit árulok el, hogy a zene sludge alapú, de annyi mindenből merítenek, hogy lehetetlen bekategorizálni őket.

Az itt látható The Summer Drones-ban például a pszichedelikus és stoner elemek is erőteljesen jelen vannak. Szerencsére a sivatagban szomjazó szerencsétlen fickót bemutató képsorokat az ő lidérces látomásaival összemontázsoló klip illik, és méltó is a csúcsminőségű zenéhez. 

Nagyon kreatív időszakát éli a Periphery, miután másfél évvel a dupla Juggernaut lemez után, két hét múlva kijön a III: Select Difficulty. Alább látható számítógépes animáció a Marigold dalhoz készült, ami ugyan nem túl bonyolult, de elég komoly zenei változást sejtet a csapattól. Nem elég, hogy extrán dallamos ének, szimfonikus kíséret és kórus is szerepel a dalban, még Limp Bizkit-szerű ritmizálástól sem riad vissza a frontember.  Na nem áll szándékomban senkit sem riogatni, csak tényt szögeztem le, a végeredmény teljesen vállalható.

Bár a következő Mayhem-lemez még várat magára, Hellhammer és csapata a tavalyelőtti Esoteric Warfare album Watchers nyitódalára készíttetett egy élő anyagból mesterien összerakott videót. Nem ők volnának, ha nem adnának okot a riadalomra, szóval csak erős idegzetűeknek.

Kapcsolódó hír, hogy a frontember Csihar Attila a drone-legenda Sunn O))) élén szeptember 6-án fellép az A38 hajón. Aki jegyet szeretne, jobban jár, ha csipkedi magát.

Néhány hete már láthattátok a Gojira két friss videóját is, mostanra a Magma lemez legdallamosabb és legkülönlegesebb dalához is forgattak egy klipet. A Low Lands-hez illenek a szépen fényképezett természeti képek, még ha a történetet nem is sikerült kihámoznom a látottakból. A zenéhez hasonlóan tehát a vizuális körítésnek szintén erős a hangulati töltete. A zenekar pedig az éjszaka és a pusztaság közepén bukkan fel, ahol egy rituális tűz körül adják elő a dalt, csak a saját maguk örömére. Még szerencse, hogy valaki titokban felvette, és így bárki megtekintheti:

Végül itt van még az év elején egy elég nehezen emészthető lemezzel jelentkezett Obscura. Az egyben Thulcandra-főnök Steffen Kummerer vezette csapat Akróasis-ához bizony le kellett tennem a kredencre a death metalra kihegyezett bal fülemet, és előkotorni a fiókból a dzsesszt és progot kedvelő jobbat. Így ma már váltig tudom állítani, hogy zeneileg nagyszerű az anyag, és ez áll az itt szereplő Ten Sephiroth-ra is. Viszont a klipet elég minimalistára vették, és nem igazán lehet díjazni, hogy elődjéhez hasonlóan lényegében csak arról szól, hogy a zenekar tényleg el tudja játszani, amit hallunk.

Ennyi újdonság jutott mára, a végére csak annyi maradt, hogy mindenki eldöntheti:


metál újdonság klip



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása