2016.07.14. 18:41 – Lángoló

A vihar sem győzheti le a Rockmaratont

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rockmaraton_testament.jpg

Szerdán egy kis időre leálltak a koncertek a vihar miatt a Rockmaraton fesztiválon, de nem maradt el egy koncert sem. Ma már az eredeti tervek szerint zajlik a program. Részletek a hajtás után! 

A Rockmaraton szervezői idén is, mint minden évben szoros együttműködésben dolgoznak az illetékes szervekkel, így a katasztrófavédelem tanácsára tegnap este körülbelül 50 percre leállították a koncerteket. A fesztiválozók fedezékbe húzódtak, míg alábbhagyott a vihar és a szakemberek is úgy ítélték, biztonságon folytatódhatnak tovább a koncertek. A Pokolgép, az Equilibrium és a Testament fellépését egyáltalán nem árnyékolta be a csúszás, maguk a zenekarok is elismeréssel beszéltek a közönségről, akiket a később újra erősen szitáló eső sem tántorított el.

Ma a Dog Eat Dog - Madball - Ignite hármas, pénteken az Airbourne, az Amon Amarth és a Megadeth érkezik, szombaton a Sonata Arctica és az Epica fellépése zárja az idén valóban maratoni, 10 napos fesztivált. Az előrejelzések szerint a hétvégére már nem várható komolyabb eső. Belépőjegyek elővétekben előző nap 18 óráig kaphatóak a következő napra a Ticketportál hálózatában, adott napra a helyszínen, SZÉP kártyával is lehet jegyet vásárolni.

Videós beszámoló a tegnapi napról: http://bit.ly/rockmaraton2016_fesztivalhirado

Képgaléria: https://www.facebook.com/rockmaraton/photos


hírek fesztivál vihar rockmaraton



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása