2016.07.17. 11:18 – dankógábor

A Rockmaraton szervezői dolgoznak a Megadeth-károsultak kárpótlásán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ez persze nem jelenti azt, hogy sikerülni is fog nekik valamit összehozni, de megtesznek mindent, hogy akik csak a Megadeth miatt vásároltak napijegyet, azokat valamilyen módon kiengeszteljék. Elindítottak egy űrlapot, ahová fel lehet tölteni a jegyet, és ha bármit is sikerül elérniük a Megadeth menedzsmentjénél, akkor a regisztrálókat értesíteni fogják. A jelenlegi helyzet az, hogy a szervezők nem kötelesek a jegyárat visszatéríteni, hiszen az ember egy fesztiválra vett belépőt, ahol sok színpad van, sok zenekar lép fel, a programok pedig változhatnak. Ez egyébként a belépőkön is mindig rajta van az ilyen jellegű rendezvényeknél. Igen nehéz ugyanis bizonyítani, hogy valaki mondjuk nem az Amon Amarth vagy az Airbourne miatt vett jegyet, hanem csak a Megadeth miatt utazott. Ennek ellenére a szervezők dönthetnek kárpótlás mellett, és a pénze után szaladó Rockmaraton is ezen dolgozik.


hír rockmaraton megadeth



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása