2016.09.12. 13:00 – dankógábor

David Bowie hamvainak egy részét a Burning Manen szórták szét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ezt állítja az E!, egy titokzatos forrásra hivatkozva. Állítólag Bowie keresztgyereke az év elején elhunyt zenész özvegyétől, Imantól kapott engedélyt arra, hogy a fesztiválra is kerüljön a hamvakból. Bowie állítólag mindig is azonosult a Burning Man szellemiségével, és sokat beszélgetett a nevadai sivatagban tartott művészeti rendezvényről a keresztgyerekével. Szemtanúk szerint olyan 70-en voltak abban a menetben, aminek a végállomása a fesztivál The Temple of Black Rock City nevű helyszíne volt, ahol többen is megemlékezhettek elveszített szeretteikről, majd a fesztivál végén felgyújtották az egészet. A menetben állítólag mindenkin starmanes arcfestés volt, és végig Bowie-t hallgattak. 

David Bowie-hoz kapcsolódó hír még, hogy október 21-én megjelenik a Lazarus musicalhez kiadott lemez is, amin hallható lesz Bowie három utolsó dala is, a No Plan, a Killing A Little Time és a When I Met You. A Musical Bowie The Man Who Fell To Earth című 1976-os filmje alapján készült, és a zenész aktívan részt vett a színpadra állításában is.


pop rock hír david bowie



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása