2016.11.15. 15:56 – Hirdetés

Szombaton Zaporozsec és Patikadomb a Gozsdu Manó Klubban

Nyerj belépőt a bulira!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

patikadomb.jpg

A két, Petőfi Rádióból is ismerős fiatal zenekar jövő év tavaszáig járja majd együtt az ország különböző városait és klubjait. A tervezett koncertek közül kettő biztosan Budapesten lesz majd: az egyik már idén ősszel, míg a másik a turné vége felé, tavasszal. November 19-én, szombaton este a Gozsdu Manó Klubban lép fel a két csapat, a koncertre pedig két olvasónk jegyet nyerhet. További infók és játék a hajtás után!  

Bár a két banda stílusa nem egyezik feltétlenül egymással, a rajongótáboraik között nagy az átfedés, sőt a közös koncertek külön érdekességét is szolgálja majd a Zaporozsec könnyed rockzenéjének és a Patikadomb gyakran hangsúlyosan elektronikus hangzásvilágának elegyedése.

A 2004-ben megalakult Zaporozsec pár évet egy próbateremnek szánt garázsban, és különböző zenei tehetségkutatókon töltött, mire megtalálta saját hangját. 2011-ben a Buborék című rádiós slágerükkel indultak el azon az úton, amire már a tinilányok is felfigyeltek. Pár évig játszadoztak a könnyed láblógatós és más bolygókra csalogató témákkal (Lógasd le, Menjünk a Marsra, Képzeld el), majd az Emszercénégyzet című daluk vált rádiós és koncertkedvenccé. 2014-ben a híres legendát megzenésítő Mr. Gorsky az MR2 top 30-as listájára is bejutott, ahol több héten át, különböző helyezéseket elérve tartotta pozícióját. 2015 augusztusában kis pihenő után stúdióba vonultak a fiúk és befejezték az első lemez anyagát. A novemberben megjelent „Sok szerencsét, Mr. Gorsky!” című album a zenekar korábbi rádióslágeréről kapta címét. A lemezen kiadott új dalok közül talán a legnagyobb sikerrel az Azon az éjszakán című Tom Odell dal magyar nyelvű átdolgozása debütált, ami annyira elnyerte az eredeti dal szerzőjének tetszését, hogy a szakmában nem jellemző módon, néhány napon belül engedélyezte a Zaporozsec verzióját. 2015-ben egy Fonogram Zenei Díj "Év felfedezettje" kategória jelölést is bezsebelt a zenekar, 2016-ban pedig egy a NagySzínPad tehetségmutató versenyén vettek részt. Legfrissebb videójuk a lemez sokak szerint legjobb dalához, a Ne dobj el!-hez készült. 

A Patikadomb 2013 novemberében kezdte meg működését. Az akkor még három embert (Ujvári Gyula, Dobos Gábor, Somogyvári Dániel) számláló együtteshez még az év végén csatlakozott Kátai Tamás. Az zenekar stílusát tekintve különféle zenei hatásokból építkezik. Az alternatív rock, az electronica, és a pop elemei egyaránt megtalálhatóak zenéjükben. 2014. január 29-én jelent meg a banda első EP hosszúságú hanganyaga, Nefelejcsutca címmel.

A Nefelejcsutcán található dalok közül, a Felhívás keringőre rotációba került a Petőfi Rádióban. A banda egyik legnagyobb sikereként könyveli el, hogy 2014 októberének végén, felléphetett a Hiperkarma Halloween-en, amely a Hiperkarma visszatérő és lemezbemutató bulija is volt egyben. 2015-ös első kiadványuk a Süssön című dal, amely már az 1G Records gondozásában jelent meg, amely azóta nemcsak az MR2 – Petőfi Rádió rotációjába került be, de több vidéki rádió is rendszeresen játssza. A banda azóta a Petőfi TV-ben is bemutatkozhatott. Második 2015-ös kiadványuk, a Mechwart liget, amelyhez elkészült a banda első videoklipje is. A dal október 21-én debütált, a Petőfi Rádió Talpra magyar című műsorában, míg a videoklip másnap este, a Petőfi TV-ben volt először látható, egy interjú keretein belül. Legutóbb a Nézd csak című számhoz forgattak klipet. 

A játékban mindössze két egyszerű kérdésre kell válaszolnia annak, aki szeretné megnyerni a zenekarok által felajánlott két belépő egyikét. Ezek pedig a következők:

1. Miről kapta nevét a Zaporozsec?

         a. Egy észak-kaukázusi kisvárosról

         b. Egy ukrán autómárkáról

         c. Egy fehérorosz italféleségről 

2. Hány dal található a Patikadomb bemutatkozó, Nefelecsutca című EP-jén? 

         a. 5

         b. 6

         c. 13

A megfejtéseket szokás szerint a jatek@langologitarok.hu e-mail címen várjuk, ezúttal Lángoló - Patikadomb/Zaporozsec - játék megjelölésű levélben, november 18-én, pénteken reggel 9 óráig. Pénteken délelőtt sorsolunk, a nyerteseket közvetlenül utána e-mailben értesítjük. Nem sértődünk meg, ha megosztjátok a koncerthez kapcsolódó Facebook-eseményt, vagy ezt a cikket az idővonalatokon.  

További információk a koncert Facebook-eseményén


hirdetés programajánló zaporozsec nyereményjáték gozsdu manó patikadomb



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása