Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A hazai világzenei színtér nagyszerű évet könyvelhet el idén is, ezért egy hosszabb listából nem tudtunk 11 lemez alá menni - és bármiféle rangsorolást is méltatlannak gondoltunk, ezért maradtunk az ábécében való sorba rendezésnél. Sőt még kettőt hozzácsaptunk bónuszként: az Apnoét azért, mert bár gyereklemezről van szó, ám bátran ajánljuk bárkinek 120 éves korig, a Bajdázót pedig azért, mert némileg átszabva újra kiadták egyik klasszikus albumukat. És bár belinkeltünk minden lemezhez egy-egy dalt mutatóba, fontos, hogy mi albumként értékeltük őket, igazi lényegüket úgy tárják fel igazán.
Dresch Quartet – Tördelős (Fonó)
Dresch Mihály önálló muzsikusként, és a kvartettjével is már rég az időtlenbe lépett, azaz nagyjából műfaj-függetlenül teszi a dolgát, jellemzően kétévnyi érlelést követően hozza ki sorlemezeit. Erről az anyagról többek közt azt írtam pár hónapja: „Az album igen erősen van elkezdve, megrendítő a Férfiének, a Kecskés című lezárás pedig ritka pazar, ám ami a harmadik tételben, a Tördelősben, és az utána következő Sirató lassúban történik, arra már tényleg nincsenek szavaim.”
Evelin Tóth Trió – Māyā (Szerzői)
A recenzióban úgy fogalmaztam a lemezről májusban, hogy „a hangzsonglőrködés egyik csúcsteljesítménye. Annyi rajta a játékosság, és a tudatosan végigvitt érzelmi zarándoklat, hogy szinte veszélyes egyszerre befogadni.” Mégis, kifejezetten fontos, mert olyan láttató, és világokon, lelkületeken átívelő az utazás, amiért egyáltalán érdemes zenét, valódi zenét hallgatni.
Ferenczi György 1ső Pesti Rackák – Betyárjáték (Gryllus)
Az ezt megelőző instrumentális lemez olyan friss és lendületes, valamint ritka jól megszólaló és megszerkesztett folk-blues anyag lett, hogy attól féltem, utána már csak valami popzene jöhet. De úgy alakult, hogy annak minden erényét megtartva ez lett a legszínesebb lemezük. Pedig a felszálló ív már tart egy ideje, hová lehet ezt még fokozni?
Lajkó Félix – Neked (Bartos Erika megzenésített versei) (Fonó)
Itt Tintér Gabriella folkénekesnő dalolja el Bartos Erika gyerekverseit, mert újabban énekes-dalos albumokkal jelentkezik a hagyományosan szabálytalan zseniként jellemzett délvidéki muzsikus, én pedig kezdem megszokni, hogy mostanában instrumentális egotripjeit mellőzi. Legalábbis lemezen. Simán versenyben volt még a szintén idén megjelentetett Lajkó lemez a Most jöttem… is, de ez az új anyag a maga alig több mint húsz percével, lehengerlő lendületével, citerás és hegedűs magas-lejtéseivel és együttjátszadozásaival elvitte a pálmát.
Kaláka – Szeretlek (Gryllus)
Nemigen szükséges túlragozni a Kalákát, hiszen nemzedékek nőttek fel rajta, mondhatni rég intézményesült. Ezért nem is tesszük, de azt megjegyezzük: a szerelem és szeretet témájában (ami az idei évet erősen átszőtte, elég, ha a következő két albumcímet is megnézzük) úgy válogattak költőktől és szerkesztették egységbe régi és új dalaikból a lemezt, hogy aki nyitott elmével és szívvel végighallgatja, bizton számíthat a lelki megtisztulásra.
MagyarVista Social Club – Mégis a szerelem (Gryllus)
Ez a banda második lemezére világzenei supregroupból konkrét zenekarrá érett, ezzel a harmadikkal pedig megszületett az egyik legerősebb hazai produkció a világzene és popzene aranymetszésében. Most már nincs is más, minthogy a közönség is amúgy rendesen felfedezze ezt a minden ízében fajsúlyos könnyűzenét…
Makám – Szerelem (Z Paraván)
Az előző lemez rövid dalokra épülő finom ívű, gitár-centrikus folkdalaival eljutottak egy fokozhatatlan magaslatig, így most visszatértek a Makám klasszikusabb és hangszerelésben is tágabb világához. És megcsinálták a legjobbat, amit csak tudnak - pedig eddig is nagyon sokat tudtak. És esküdjön bárki rajongó valamelyik másik kedvenc Makám-lemezre, tessék ezt először alaposan meghallgatni, de ne csak dalokat róla, hanem albumként. Mestermű.
Meshinda – Áradó Boszporusz (Trottel)
A Junior Prima Díjas és tündéri kisugárzással, valamint valódi művészi vénával és nagy alkotói elánnal megáldott Guessous Majda Mária harmadik albumán - tapasztalt és kiváló muzsikusokat maga mellé állítva (Barvich Iván, Tóth Szabolcs és Boros Gerzson) – Meshinda néven a magyar népzenét ötvözi indiai, török, pakisztáni és kurd hagyományokkal. Ezzel a felállással jöhetnek is a további lemezek!
Meszecsinka – Álomban ébren (NarRator)
A mindenféle folkos elemeket és egyéb műfajokat játszi könnyedséggel magába szippantó és azokat új minőséggé nemesítő zenekar újabban a pszichedelikus popzene csúcsait is kijelölte. Ezen felül ők a személyes kedvenceim, sem hirtelenjében, sem pedig komolyabb megfontolások után nem nagyon tudok náluk sem jobbat, sem elragadóbbat mondani.
Oláh Gipsy Beats – No. 1 (Fonó)
Ez a roma hagyományok felfrissítésében érdekelt szupergroup a Romano Drom, a Szilvási Gipsy Folk Band, az Ando Drom és a Ternipe tagjainak közös nevezője – és ez bőven elég is első körben. Az oláh cigány muzsikát náluk senki nem is fogja tudni avatottabban és erőteljesebb szépségében elregélni. Ezzel a nagyszerű albummal idén el is nyerték népzene/világzene kategóriában a Gramofon díjat!
Zoord – Zoord (Aural)
A kecskeméti Zoord trió bemutatkozó lemeze a puritán, csupasz folk, elsősorban a moldvai zene ősi hangulatát ragadja meg minden flanctól és városi ragadványtól mentesen. Ad absurdum persze, hogy ez ebben a formában csak eredeti gyökereitől elemelve bírt létrejönni, és csakis városi muzsikusok merik és tudják ennyire punkos lendülettel előadni. Kérdés, hogy ami elsőre ennyire működik, az hogyan folytatható...
+ a két ráadás:
Apnoé – Binde bácsi barátai (Gryllus)
A győri Apnoé nagyjából és elsősorban folk-rockandroll banda, teli energiával, gitárokkal, ügyesen-életképesen beépített népzenei elemekkel és széleskörűen értelmezhető slágerekkel, de most egy huszárvágással megcsináltak egy szenzációs gyereklemezt konkrét népzenei körképpel és mesélős kerettel, amolyan Kolompos stílben. Ezt írtam róla nemrég konklúzióként: „Nem mellesleg olyan jól sikerült, hogy a szülők is szerethetik, és bár nem valószínű, hogy maguk számára megvásárolnák, pedig rosszul teszik, én például antidepresszánsként adagolom szürke-gyanús napokon.”
Bajdázó – Lekapcsolom a villanyt a fejemben (Szerzői)
A börzsöny-ambientként megfejtett zenekar ugyan befejezte nagyjából földi pályafutását (és átadta a stafétát a belőle kinövő szavak nélküli költészetté varázsolt Horhosnak), és átköltözött az istenek honába, de egy alapos és nyárhosszú munkával a későbbiekhez igazított átdolgozást követően most újra ki lett adva ez a csodálatos és szinte megfejthetetlen, eredetileg 2011-ben készült album. Egyszerre járunk a valódi természetben és az emberi lélek rejtett zugaiban, így a popzenétől távol, és aki az ilyesminek bír örülni, az ki ne hagyja.
A posztot az NKA és a Cseh Tamás Program támogatta:
