2016.01.10. 14:14 – dankógábor

Állítólag új dalokon dolgozik a Guns N' Roses, Izzy Stradlinnel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

guns_screen-shot-2016-01-09-at-2-49-17-pm.png

Ha valaki azt hitte, hogy miután hivatalos, lesz, hogy Slash visszamegy a Guns N' Rosesba, majd leállnak a pletykák, azt tévedett. Most indulnak csak be igazán. Ugye a klasszikus felállásból csak három tag lett megnevezve, a maradék a Guns újabb keletű embereiből állna össze. Ezt erősíti, hogy mindegyikük posztolt valamit valahová, amiből azt lehet leszűrni, hogy benne vannak a csapatban. Most viszont elkezdtek olyan hírek is terjedni, hogy a Guns N' Roses stílusát jelentős mértékben meghatározó Izzy Stradlin gitáros is ott van valahogy a zenekar környékén. Egyesek tudni vélik, hogy egyenesen dalokat írnak együtt, amiben még Steven Adler dobos is benne lehet. Sőt, valaki jól értesült (Duff Mckagan felesége) azt is mondta sejteti, hogy Adler a koncertezésből is kiveszi majd a részét. Valószínűleg ezek a pletykák egészen addig nem állnak le, amíg először fel nem lép a zenekar valahol. Aztán majd utána kitalálnak mást, amiről beszélni lehet velük kapcsolatban.


rock hír guns n roses



2016.01.08. 14:43 – dankógábor

Új dalt adott elő Kendrick Lamar Fallonnál, elég klasszul, élő zenekarral

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idei Grammy nagy kérdése, hogy 11 jelöléséből mennyit vált majd szoborra Kendrick Lamar, akiért nem csak a kritikusok, hanem olyanok is odavannak, mint Barack Obama vagy David Bowie. Utóbbi ma megjelenő új lemezét inspirálta is Lamar To Pimp a Butterfly című albuma. A rapper most Jimmy Fallonnál járt, ahol az Untitled 2 című (haha) dalát adta elő, élő zenekarral. Lamar egyszer, még 2014-ben csinált már olyat, hogy tévéműsorban adott elő egy cím nélküli dalt, ez azóta sem jelent meg sehol, de itt meg lehet nézni:


jazz hiphop hír rap kendrick lamar



2016.01.08. 13:00 – dankógábor

A teljes Harvester-diszkográfia elérhető mától, még soha nem hallott dalok is vannak

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

harvesterlogo.jpg

A 2006-2012 közötti budapesti metál/punk undergroundban az egyik legfurcsább és legszórakoztatóbb jelenség a Harvester volt. Jó érzékkel keverték a grindcore és a death metal brutalitását, a paraszt hardcorepunkot és a tufa rock ’n ’rollt. Mindezt teljes dadaista öncélú mókázással és avantgárd performanszba hajló, sokszor fizikailag is veszélyes koncertekkel. Tudom, láttam őket egy tehetségkutatón is, nagy élmény volt.


punk metál hír death rockandroll grindcore harvester



2016.01.08. 11:16 – Prieger Zs.

Laptopjátékos, szuperhatalommal - Átlátszó Hang szombaton, a Zeneakadémián

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

blackpageorchestra3.jpg

A Black Page Orchestra szombati zeneakadémiás fellépése igazi szenzáció a kortárszene legizgalmasabb szegmense iránt érdeklődőknek. A nevét egy Frank Zappa-darab címéből kölcsönző és a teleírt kottalapok iránti szenvedélyét örömmel vállaló bécsi zenekar január 9.-i műsorán jórészt a bécsi Wien Modern kortárszenei fesztiválon, 2015 novemberében elhangzott darabok szerepelnek. Ezek kivétel nélkül a fiatalabb generáció munkái, melyek a vizuális asszociációkat és az extrém zenei rétegeket egyaránt kompozíciós elemként használják.


hír zeneakadémia bolcsó bálint



2016.01.08. 10:47 – dankógábor

Lemmy egy tejreklámot forgatott nem sokkal a halála előtt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lemmymilk.jpg

Nagyjából egy hónappal a halála előtt forgatták Lemmyvel azt a tejreklámot, amit most egyfajta tisztelgéssé alakítottak át, lévén az utómunkák során hunyt el a Motörhead vezére. Igen, tejreklámot, igen Lemmyvel. Bizarr ötlet, valóban. Viszont ez is olyan rock and roll, hogy jobban már nem is lehetne, hiába biceg már bottal benne Lemmy. Tessék csak megnézni!


rock hír lemmy



2016.01.08. 09:17 – dankógábor

Bármelyik pillanatban megjelenhet az új Radiohead-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

radiohead-credit-livepix.jpg

Ezt egyesek abból szűrték le, hogy a zenekar októberben egy új céget indított Dawn Chorus LLP néven. Hogy ennek mi köze az új albumhoz? Hát az okosok szerint az, hogy az előző két lemeznél is pár hónappal a váratlan megjelenés előtt alapítottak cégeket, amik végül kiadták az albumokat. 2007-ben így lett a Xurbia Xendless Ltd. az In Rainbows előtt, 2010-ben pedig a Ticker Tape Ltd. a The King of Limbs előtt. Szóval innen a jóslat. Legyen igazuk, bár megjegyzem, az igazi meglepetés most már inkább az lenne, ha rendesen beharangozva jönne ki az album. Harmadszorra már megszokott lenne ez a nagy meglepi. Főleg, hogy most volt egy, ez itt alább:


pop rock hír radiohead



2016.01.07. 16:28 – dankógábor

Jó tempósan vezetik fel az új White Denim-lemezt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

whitedenim2016.jpg

Csak úgy özönlenek így év elején az új cuccok. Máris itt van egy új White Denim-dal, a Holda You, ami a csapat március 25-én megjelenő Stiff című hatodik lemezén szerepel majd. A zenekar a facebookos stílusmeghatározásban csak úgy simán fúziósnak hívja magát, ami valahol fedi is a valóságot, de azért félrevezető is lehet. A White Denim igazából rockzenét játszik, amibe raknak funkot, jazzt, punkot, progot, pszichedeliát, surf rockot, mindent. Viszont ez az egész egy egységes elegyé áll össze, sajátos, felismerhető stílusban. A Holda You (I'm Psycho) most elég tempósan vezeti fel a lemezt, aztán majd meglátjuk az egész, kilencdalos anyag ilyen gyors lesz-e.


jazz funk punk rock hír white denim



2016.01.07. 15:04 – dankógábor

Most pedig hallgassa meg mindenki a Death második nagylemezét!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

death1990leprosyband.jpg

Ezzel egyből képbe lehet kerülni a death metalt illetően, vagy legalábbis egy nagy hiányosságot be lehet pótolni, ha eddig nem volt meg. Az 1988-as Leprosy a Death második albuma, olyan klasszikus dalok vannak rajta, mint az Open Casket vagy a Pull The Plug. Utóbbit még akkor is műsoron tartotta a zenekar, mikor már a technikás játék és a társadalmi problémákon moralizáló szövegek teljesen elnyomták a klassz belezős tuskóságot. (Jó, belezős tuskóságnak leginkább csak az első Death-albumot, a Scream Bloody Gore-t lehet hívni.) A Relapse most adja ki remaszterizálva a cuccot, ez az egész apropója. Meg az, hogy ezt mindig jó hallgatni. Alap.


metál hír death



2016.01.07. 14:39 – dankógábor

Mindjárt itt egy új Shell Beach-EP, dal már van róla

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

shellbeach2014.jpg

A budapesti post hardcore zenekar 2012-ben adta ki a This Is Desolation lemezét, azóta új anyag nem jelent meg. Most viszont minden hercehurca nélkül feltettek egyet a Youtube-ra, hivatalos klippel egyetemben. A The Eclipse a Changes x Restless x Faithless című EP-n jelenik majd meg január 29-én. Biztos minden Shell Beach-rajongó összeszarja magát az alább hallottak alapján.


rock metál hardcore hír post shell beach



süti beállítások módosítása