Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Liberal Youth nemcsak a szombathelyi hardcore-színtér, az SCHC, hanem a hazai hc-kultúra egyik bástyája. Új, rövid, de annál velősebb EP-jüket a Lángoló mutatja be, közben meg elbeszélgettünk Bercivel, a zenekar énekesével is politikáról, producerségről, Maxról, Sasról, szombathelyiségről és zenei kedvencekről. (Fotó: keksz.net)
Sokan általános elbutulásról, a koncertjárási szokások radikális megváltozásáról beszélnek. Te és a zenekarod mit éreztek meg ebből? Felpuhulás van a hardcore-berkeken belül is, vagy ott kitartás és “trúság” van permanensen napirenden?
Ha az elmúlt húsz évet nézzük akkor mindenképpen azt lehet mondani, hogy egyre kevesebb ember jár koncertekere, viszont a lehetőségek sokkal tágabbak, rengeteg zenekar fordul meg Magyarországon. Újabb generációk nőttek bele a koncertrejáró korba, mégis kevesebb a néző. Egy csomó probléma közrejátszik ebben, amiknek okait el is kezdhetnénk most szapulni, de mi koncentráljuk a jó dolgokra: van egy kicsi, de erős magja most a magyar hardcore-punk szintérnek, amelyik életben tartja és működteti magát. A “csináld magad”-szellemiség mindig jelen lesz ebben a szubkultúrában és itt el is értünk a "trúság”-hoz. Szerencsére sosem volt jellemző a hardcore-punkra, hogy bizonyítványt kellett felmutatni arról, ki nagyobb vagy igazabb arc, azok, akik megpróbáltak ebből az egészből valamiféle elitklubot csinálni, mindig kudarcot vallottak és előbb-utóbb eltűntek a süllyesztőben. Mi csináljuk, amit szeretünk, néha többen, néha kevesebben vannak a koncerteken, ezzel nem lehet mit kezdeni, és nem is kell. Játszunk, a többi jön magától, akik a koncertre járnak, ők maguk a “színtér” és az mindig százszázalékos, nálunk nem a “darabszám” a lényeg. A hitelességről meg úgyis a közönség dönt.
Jól érzem, hogy ezzel az EP-vel mérföldkőhöz érkezett a Liberal? Honnan az inspiráció mindehhez?
Remélem, sikerült tovább lépnünk. Amit szerettünk volna, azt megcsináltuk, a többi majd jön magától. Az inspiráció? Remélem a szövegekből kiderül egyértelműen: társadalomkritika nagyon személyes szemszögből. Nem hiszem, hogy meg tudjuk váltani a világot, de a ránk eső részt belőle kötelességünk megpróbálni megtartani olyannak, amilyennek szeretjük, neadjisten jobbá tenni, talán ez az az inspiráció, ami benne van mindegyik dalban. Az új lemezzel az volt a célunk, hogy írjunk végre friss számokat közösen, amiben mind az ötünk benne van. Az együttes számírás, ez volt a lényeg, a zenekarként való működés. Az utolsó időszakban ez nem sikerült annyira, ezért tartottunk egy kis szünetet, majd’ két évre “eltűntünk”, aztán tavaly nyáron elkezdtünk újra próbálni, és ez lett belőle. Azt hiszem, elég jót tett a pihenő.
Sokszor hallottunk már a hc-színtéren “csörömpölés”-jellegű felvételeket, aminek persze megvolt és megvan a maga bája, de ez a lemez meg nagyon profin szól. Mennyiben volt ez zenekari cél és mennyiben Max (Scheer Viktor - hangmérnök, producer) érdeme?
Minden, ami hallható, Maxet dicséri! Konkrétan nem tudom, hogy mit jelent egy lemez producerének lenni, de valami ilyesmi lehet, mint amit ő csinál. Olyan dolgokra hívta fel a figyelmünket a felvételek alatt, amik soha nem lettek volna fontosak nekünk, sőt, eszünkbe sem jutottak volna. Rengeteget tanultunk tőle, amit mástól nem tudtunk volna, az észrevételei és a tanácsai mind hozzájárultak ahhoz, hogy az eredmény messze felülmúlta a várakozásainkat.
A teljes EP:
A tény, hogy a zenekar szombathelyi, a felvételek is ott készültek, illetve a hangmérnök-producer is ott él, sőt, még a borítókép is a szombathelyi proletárfestőtől, Derkovits Gyulától származik, nagyfokú lokálpatriótizmusra utal. Mennyire erős a Savaria Colonia Hardcore mint intézmény a mai napig? Mi az az attitűd, amit a SCHC-alapállás és magatartás sugall még ma is? Van ebben szerepe a “szombathelyiségnek” vagy ez bármelyik más városban is ugyanígy történhetett volna meg veletek?
Inkább a lehetőségeink határozták meg a felvételek körülményeit, persze Maxet nem ismernénk, ha nem lennénk szombathelyiek. Szóval mindenképp fontos a hely. Én ezt az SCHC-dolgot tényleg nem akarom túlmisztifikálni, szerintem a lényeg az, hogy mi, akik benne vagyunk, úgy gondoljuk, hogy csináljuk ezt az egészet, a zenekarokat, a koncertezést és ennyi, akármi van. Annyi a szerencsénk , hogy sokaknak tetszik, amit csinálunk. Szerintem annyira erős az SCHC, mint mi magunk. Rengeteg nehézségen mentünk át a zenekarokkal, de valahogy mindig sikerült megmaradni, mindig volt valaki, aki nem adta fel, aki pedig elment, ahelyett jött mindig más.
Sas (Szakály Péter, gitáros, basszusgitáros, a Liberal Youth, a Social Free Face és számtalan szombathelyi hc-punk-projekt tagja) szerepéről beszélj, kérlek, mert úgy érzem, mintha az élő lelkiismerete lenne ennek a szcénának, mindenhol ott van, igazi hc-s alapember, csupaszív ember, ráadásul elkötelezett Haladás-drukker, aki bent van az összes induló projektben, és aki egy igazi imádnivaló figura.
Sas az az ember, aki megcsinálja stúdiónak a próbahelyet, aki profi hangfalat épít, mindenhol ott van, és ahol tud, segít. A legelső zenekaroktól a mostaniakig mindig zenélt, nem tud leállni, muszáj mindig valamit csinálnia, nem hiszem, hogy van olyan , hogy egy napot csak úgy ellustálkodik. Sas az ember, akire bármikor bármiben számíthatsz.
Köztudott, hogy sokkal nyitottabb vagy zeneileg, mint a színtered képviselői, sok kedvenced van egyéb stílusokból is, többször találkoztunk már más jellegű koncerteken itthon és külföldön. Mik inspirálnak más zenei stílusokból? A mondanivaló? A profizmus? Vagy éppen a karizma? Miket hallgatsz mostanában?
Igen, tény, hogy mindent hallgatok, legyen az Dead Can Dance, Jane’s Addiction vagy Florance and the Machine. Én azt a szót nem szeretem, hogy “profizmus”, mert csak az, önmagában nekem nem elég. Én a csupa nagybetűs “ZENÉSZ”-t szeretem és keresem egy előadóban. A lényeg az, hogy hasson rám, ne csak szórakoztasson, hanem próbáljon felkavarni, lenyomni, letaglózni, átadni a mondanivalóját. A zenéje ne a célja legyen, hanem az eszköze. Rengeteget vonatozok, ilyenkor szinte mindig zenét hallgatok vagy olvasok. Így könnyű igazán csak a zenére figyelni, ilyenkor meg lehet hallani a legapróbb finomságokat is, amik igazán nagyszerűvé tudnak tenni egy dalt. Mostanában például sokat hallgatok Lou Reedet, White Liest, na meg persze rengeteg hardcorepunkot!
Ha már példa- és előképek, az új album több számában is közreműködik a legendás Trottel énekesnője, Asztalos Ildikó is. Honnan a hatás és a kapcsolat? Milyen volt az együttműködés? Élőben is folytatódik mindez?
Az első igazi punk koncertélményem egy Trottel-Rés-AMD koncert volt a szombathelyi Orosz Teázó nevű helyen, szóval az a koncert nálam mindent meghatározott. A Trottel a kedvenc magyar punkzenekarom minden szempontból, a mondanivaló, az eszmeiség ugyanannyira magával ragadott, mint a zene. Akkor még persze eszembe sem jutott, hogy valaha zenélni fogok, de amióta ezt csinálom, mindig is szerettem volna játszani Trottelt. Most már sok éve, hogy Ildit barátomnak mondhatom és nem volt kérdés, hogy ha végre játszunk egy számot tőlük, akkor ő is szerepeljen benne. Régóta beszélgettünk erről és most végre sikerült is összehozni. A készülőfélben lévő számokat és szövegeket átküldtem neki, teljes mértékben rábíztam a dolgot, énekeljen a neki tetsző részeknél. Nagyon remélem, hogy koncerteken is lehet majd hallani, ahogy már eddig is volt egy közös fellépésünk novemberben, ahol már Ildivel adtuk elő a “Kívül” című Trottel számot.
Ha már itt tartunk, mit kell tudnunk a soron következő Dürer-fellépésetekről és lemezbemutatóról?
Január 27-én a Dürer kisteremben lesz az EP-nk bemutatója a PMA (PositiveMental Attitude), a Tisztán a Cél Felé és a Békés Project társaságában. Dupla bemutató lesz, a PMA a debütalbumát adja majd elő.
Ha lehet, akkor az új lemezetek még dühösebb és elégedetlenebb, mint a korábbiak, egy igazi háborút vizionál a hatalmon levők és kiszolgáltatottak között. Miként látja a politikai helyzetet itthon és globálisan egy hardcore-zenekar frontembere?
A képernyőkön keresztül közvetített háborúk mellett egy láthatatlan háború is zajlik, aminek részesei vagyunk minden nap. A cél, hogy legyőzzék az önálló akaratunkat és valami kollektív “hallucináció” teremtette akaratot ültessenek belénk. Ellenséget gyártanak nekünk, akiket lehet gyűlölni, akiktől lehet félni. Azt akarják, hogy állandó félelemben éljünk, mert aki fél, az nem figyel másra, csak arra, amitől fél, és mivel az információt nem tudják megállítani, felhígítják, módosítják, hogy semmi esélyünk ne legyen megtalálni az igazi híreket, információkat. Lerombolják a szolidaritás, az összefogás virtuális és valódi tereit. A fent és a lent közti égbekiáltó szakadékról botrányokkal, bulvárral, kreált hírekkel terelik el az emberek figyelmét. A közös gondolkodásra való képesség kialakulását egy totális szabadságnak látszó hamis valósággal gátolják meg. A manipuláció odág fajult, hogy már a legőszintébb céllal fellépő szervezetben sem bízik senki, mert minden hitelessége megkérdőjelezhető lett… és az tán a legrosszabb, ha már a jó jóságában is kételkedünk... országok, kormányok konfliktusai mögött világméretű cégek és részvénytársaságok állnak. A profit és az osztalék felül ír mindent, nem érdekli a nemed, a vallásod, nemzetiséged , az hogy milyen levegőt szívsz, milyen vizet iszol, milyen ételt eszel, a lényeg , hogy termelj és fizetőképes maradj a hiteled erejéig. És igen, azért is zenélünk, hogy minderre felhívjuk a figyelmet.
