Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Azon túl, hogy a ma már megengedtünk magunknak egy tipikus áprilisi tréfát, természetesen nem kívánjuk túlzásba vinni a viccelődést. Ugyanakkor, mivel más jeles alkalmakkor is közöltünk hasonló dalválogatást, szeretnénk folytatni ezt a szép hagyományt, ezért kerestünk nektek néhány olyan szerzeményt, amelyek méltó aláfestésként szolgálhatnak mára az önfeledt telefonbetyárkodáshoz - ez egyébként komoly kihívás az okostelefonok idején, várnánk a tippeket hozzá! - , az ajtófélfára helyezett vizesvödrökhöz, vagy egy jó kis pénztárcázáshoz. A dalokat nem feltétlenül tematika szerint válogattuk, ezúttal sokkal inkább a zenei bolondság volt a mérvadó, és reméljük, mindenki talál majd köztük ízlésének, vérmérsékletének megfelelőt. Mai versenyzőink: Mastodon, Primus, Mr. Bungle, Frank Zappa és a Brutal Truth.
Mastodon - Bladecatcher
Brann Dailor és cimborái sosem mentek a szomszédba egy kis ökörködésért, ennek zeneileg talán legjobb példája a Blood Mountain lemez legbizarrabb fejezete, a Bladecatcher. A szokásos mézédes gitárharmóniák - de szerettem volna már egyszer ezt leírni zenével kapcsolatban - természetesen ebben a dalban is megtalálhatók, de a hirtelen tempóváltások, és főleg a gyors témák felett hallható zajongás - valószínűleg amúgy széteffektezett énekszólamok ezek - ha nem is zavarbaejtővé, de mindeképpen szokatlanná teszik a szerzeményt.
Mihez ajánljuk? Madzagra kötött pénztárca húzkodása a gyanútlan járókelők előtt, bokorból, és / vagy kerítés mögül.
Primus - Mr. Krinkle
Ne legyünk kicsinyesek: Les Claypool gyakorlatilag bármilyen megmozdulása garantált helyet jelent minden ehhez hasonló listán. A fickó maga a zenébe oltott szürrealizmus, ami azonnal nyilvánvalóvá válik a Primus, a Sausage, az Oysterhead, vagy a hatezer másik zenekar és projekt BÁRMELYIK dalát meghallgatva. Hogy mégis a Mr. Krinkle került ide, annak fő oka a videóklip, ami kétségkívül felülről súrolja a zsenialitás határát. Az egy kamerállásból, vágás nélkül felvett kisfilmben valaki - nyilván Claypool - egy meghatározhatatlan állatot - szerintünk disznót, de nem biztos - formázó maszkban hozza vonóval hozza az alapot a nagybőgőn, miközben gyakorlatilag egy komplett vándocirkusz parádézik mögötte. Maga a dal is elég őrült hangulatot áraszt, de ezzel a klippel együtt tényleg kényszerzubbonyért kiált az összhatás.
Mihez ajánljuk? üzlet, vagy bármilyen vendélátóipari egység kifelé nyíló bejárati ajtajának és / vagy kombiautó felfelé nyíló csomagtartójának színlelt lefejelése, ráütéssel és színlelt, hangos jajjgatással.
Mr. Bungle - Squeeze Me, Macaroni
A modern rockzene másik közmondásos őrültjét Mike Patton személyében üdvözölhetjük, aki szintén sokat tett azért, hogy a konzervatívabb ízlésű zenehallgatók már a neve hallatán is heveny homlokráncolásba kezdjenek. A Faith No More még a leginkább hagyománytisztelő vállalkozása a sok közül, bár bizonyos daloknál - Ugly in the Morning, Malpractice, és egyebek - ott is kilengene a hülységmérő, de az igazán őrült dolgokat a többi, megszámlálhatatlan és átláthatatlan projektjével viszi véghez. Most önhatalmúlag a Mr. Bungle első lemezéről választottunk dalt, amely mondjuk egy Fantomashoz képest még mindig konvencionálisnak tűnhet, ugyanakkor egészen elképesztő ötletkavalkád: a funkos bőgőtémák gond nélkül megférnek benne az extrém metalos gitárriffekkel, Patton néha már önparódiának tűnő énektémáival, emellett a fúvósok még egy határozott ska-hangulatot is kölcsönöznek a szerzeménynek, de csak addig, amíg hirtelen át nem csapnak valami freejazzes kakofóniába, hogy aztán megint teljesen más hangulatban folytatódjon az őrültség. És a legszebb, hogy ezek az egyébként egymástól papíron teljesen idegen összetevők a legnagyobb természetességgel, szinte maguktól értetődően kapcsolódnak egymásba. Ráadásul ez még egy könnyedebb dal az olyanokhoz képest, mint a My Ass is on Fire.
Mihez ajánljuk? Telefonbetyárkodás előtt ráhangolódás.
Frank Zappa - Don't Eat the Yellow Snow Suite
Természetesen sem Claypool, sem Patton nem lenne ugyanaz Frank Zappa munkássága nélkül, aki vitathatatlanul az egyetemes zene egyik legnagyobb figurája volt, stílusbeli megkötések nélkül. Az 1974-es Apostrophe (') című lemezen található Don't Eat the Yellow Snow kisebbfajta mainstream sláger lett annak idején,
ugyanakkor az már kevésbé közismert, hogy valójában a dal egy négy részből álló, majd' tizenegy perc hosszú szvit része, amelyben mindenféle gátlás nélkül keveredik a blues, a fúziós jazz a rockos hangszereléssel, és a musicales hangulatú részekkel. Mondjuk mit is várhatnánk egy olyan kompozíciótól, amelynek szövege azzal a mondattal kezdődik, hogy "Azt álmodtam, hogy eszkimó vagyok..." ? Persze ez a választás is teljesen önhatalmú, hiszen Zappától egy hadseregnyi más dal is szóba jöhetne, a Why Does It Hurt, When I Pee?-től kezdve minden idők talán - nem jut eszembe jobb jelző - legarcátlanabb slágeréig, a Bobby Brownig.
Mihez ajánljuk? Április elsejei, korlátozott mértékben vicces Tool-álhírek írása.
Brutal Truth - Semi-Automatic Carnation
Akárki akármit mond, a Brutal Truth nem csak a grindcore, de úgy általában a könnyűzene történetének egyik legjobb zenekara volt. A New York-i négyes a legelvetemültebb, mégis zenei, innovatív megoldásokat tartalmazó grindcore szerzemények mellett szinte minden lemezén elkövetett valami olyan muzikális terrorcselekményt, amire még a legedzettebb zajbarátok is csak meresztették a szemüket, hogy egyébként ez most mi a frász volt, kérem? Jó példa erre az Evolution Through Revolution album Semi-Automatic Carnation, azaz Félautomata Szegfű című, hát mit mondjunk, kompozíciója, amely pontosan úgy szól, mint amikor egy teljesen szétszívott galeri még megnyaldos pár érdekes színű bélyeget, majd mindenféle előzetes megbeszélés nélkül elkezdenek játszani, és az eredményre még ráfúj párat az épp a környéken kolbászoló, hullarészeg szaxofonos, akit aztán végül elfelejtenek beírni a borítóba, mert utólag nem tudják felidézni, ki volt az. További jelentős versenyzők a fiúk műhelyéből: Unbaptized, vagy a 4:20, ami egyébként három percnyi teljes csend a Sound of the Animal Kingdom lemez vége felé. Felettébb durva és antiszociális.
Mihez ajánljuk? Lobotómia házilagos, fülön keresztüli elvégzése.
Ez volt az első rész, kedves olvasóink. A mai nap folyamán még visszatérünk a legjobb magyar versenyzőkkel. Addig is ajánljanak önök hasonló dalokat! A nekünk legjobban tetsző javaslat beküldőjét megjutalmazzuk.
