Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Friss albumról, nagy múltról, fanzin-mozgalomról, dadaista zenei kreálmányokról, tehénfoltos-ziherejsztűs punknadrágról, Elton John-ról, Ex-Spions Najmányiről, Göczey Zsuzsáról, illetve a Tesla B-5 típusú orsós magnóról és sok minden másról is értekeztünk a kifogyhatatlan Bihari Balázzsal.
Sosem tudom eldönteni, hogy a zenei perverzióiddal provokálni akarsz vagy ezek a sznob/jobb körökben úgynevezett “gázos” személyiségeknek számító előadók tényleg a kedvenceid.
Nem tudom pontosan, kire-mire gondolsz, meg kik azok a körök.
Például Elton Johnra.
Elsősorban magamat szórakoztatom és ha az értelmezési tartományomba belefér az adott előadó munkássága, vagy azért mert olyan slágert írt, olyan karizmával rendelkezik, vagy pont azért, mert nem tudok vele mit kezdeni, de érteni szeretném, vagy olyan szempontból érdekes, hogy magamra formáljam egy dalát, akkor miért ne? Miért kellene a kis látszólag közös origóinknak dalait citálni folyamatosan? Miért ne kellene kilépnünk a komfortzónánkból?
Abból a zónából azért te elég korán kiléptél.
A fősulis bankettre egy tehénfoltos-ziherejsztűs punknadrágban mentem bulikázni: persze ez ilyen semmi hülyegyerek-lázadás volt, de valahol mindig megvolt bennem, hogy szembesítsük az adott környezetet, hogy mindennek van egy látszólagos ellentétpárja és nem feltétlenül az az origó, ami a fejünkben él prekoncepcióként. Amikor én szocializálódtam, akkor meg pláne nem így volt, pláne az írott sajtóban. Tudod, akkor a popzene nagybetűs ügynek számított, minden elemének volt valami plusz felhangja, vagy bele akartuk hallani, ha meg nem, akkor számon kérték, hogy hol van az ellenkultúra. Igazi újhullám, meg állami újhullám stb. Nem véletlen, hogy sok-sok évvel később, amikor elkezdtük csinálni a Wanted magazint, az ott dolgozók szinte mindegyike kívülről idézte Sebők János: Magyarock I-II. könyveinek sorait: ez rögzült, a benne leírt gondolatmenetet fogadtuk el akaratlanul is igazságnak.
Aztán szépen kiderült, hogy itt is sokkal több igazság van, mint gondolnánk és nem feltétlenül Jánosé az egyedüli, sőt. Ebből a szempontból kifejezetten hiánypótlónak tartom a CSTP oral history programját, amely a magyar popkultúrát térképezi fel, mert végre, évtizedek után - mielőtt kihal mindenki - kezdenek összeállni a szálak, ahogy kiegészítik, megerősítik egymást az információk és nem egyszer ellent is mondanak egymásnak. És persze mindezek ellenére a magyar könnyűzenei sajtó meg a különböző szubkultúrák még 2017-ben is sokszor a maguk kis komfortzónáját tekintik origónak. Vicces.
Visszatérve az első kérdésre, gondolom, azért csak később felfedezett, félig-felnőttkori kedvencekről van szó, nem? Az említett Elton Johnról csak nehezen tudom elképzelni, hogy a fanzingyártó, NeoDADAEeaSt-es Bihari kedvence volt. Vagy benned mindig is élt ez a kettőség, a zenei irányultság kettős iránya, meghasonulás nélkül?
A fanzingyártó Bihari pontosan ugyanúgy annyiféle zenét hallgatott, mint előtte és utána, azaz mindent. Abban nagyon nagy mázlim volt, hogy a fanzinezős korszakot megelőzően a zenei mindenevős irányultságomat erősítették gimis barátaim, egyrészt azért, mert együtt mentünk próbálni a Vakok Intézetébe - hogy eljátsszuk a Scorpionstól a Top of the Billt -, aztán együtt alapítottunk dadaista zenekart egy darab Casio MT 40-essel, együtt jártunk az akkor nyílt első maszek lemezboltokba - nem véletlen, hogy később többen a pult másik oldalán kötöttek ki. A fanzines időben persze beszippantott a dark wave, a poszt-punk, a noise, az experimentális zene, a crossover minden vállfaja az alt- funktól a klezmerig, de ez inkább azt jelentette, hogy újabb rétegek rakódtak egymásra és nem feltétlenül zárt ki mást. Inkább az az érdekes, hogy az idők során mi marad meg, mi kerül elő a feledésből, mire csodálkozol rá újra, és mondjuk mivel nem tudsz mit kezdeni, amiért évekkel ezelőtt rajongtál. És persze vannak azok a zenék, amelyeket hosszú évekkel később ismersz meg. Szerintem ez nem kettős irány, amit említesz: értem, hogy a mindenkori mainstream és annak mechanizmusára és az ettől más felfogásban készülő zenék között feszülő, sokszor látszólagos ellentétre gondolsz. Én viszont azt nem értem, miért bukkannak fel ezek a Fradi-Dózsa szekértáborok, mint gyerekkoromban. De visszatérve az előző kérdésben adott válaszra, egyébként bennem is megvoltak ezek a fekete-fehér sémák, ezt láttam magam körül, meg amelyekre ráerősítettek a korabeli popzenei olvasmányok. Aztán ezek az averziók vagy elmúlnak vagy nem. Őszintén szólva a mai napig nem tudok meghallgatni egy Pink Floyd-lemezt sem, pedig tudom, igen, de akkor is ilyen szinten rögzült bennem Johnny Rotten I hate Pink Floyd feliratú pólójának esztétikája. Viszont sok minden mással kapcsolatban az idő felülírta korabeli nézeteimet, és akkor vissza is ugrunk az első kérdéshez ismét. Az pedig külön sikerélmény, hogy Németh Robi végig tudja hallgatni és szerintem érti, mit szeretek a Van Halen I-esben.
Az egy tök jó album szerintem is és tele van humorral. Miket hallgattál még kölyökkorodban?
Otthon leginkább komolyzenét, mert az szólt. Háromgenerációs lakásban éltünk, nagyszülők, szülők, gyerekek. A nagypapám a Postásba járt amatőr filmes klubba, ezért volt neki egy Tesla B-5-ös orsós magnója a hangosfilmezéshez. Erre kezdtem el felvenni zenéket kábé tíz évesen, főleg a Tánczenei koktélokat. lemezjátszónk is volt, sztereó, aztán lett egy rádiómagnónk, aztán lett egy magnóm, aztán még egy deckem, rádióerősítőm, lemezjátszóm, szóval tizenévesen már vastagon benne voltam a zenehallgatási fegyverkezési versenyben. Szerintem a tényleges gyerekkorom kísérőzenéjében leginkább a Révész énekel, meg a Presser billentyűzik, a Somló bohóckodik benne, dobol a Laux, a vokál meg Mikrolied. Tinikorom első kulcsszava pedig Göczey Zsuzsa és az a tevékenység, amit a rádióban végzett.
Göczey valóban csoda volt, elképesztő hatást gyakorolt teljes alkotó generációkra.
Azért az elég jó szerintem, hogy nagyjából egy időben ismertem meg a Devót és a Van Halent, a Police-t és a Mahavishnu Orchestrát, a Judas Priestet és a Kid Creole and the Coconuts-t és ez mind Zsuzsának köszönhető. Nagyjából így is voltak felvéve a kazettákra, és fél évig teljesen kész voltam attól, hogy nem tudom annak a dalnak sem a címét, sem az előadóját, akit a Pulzusban láttam egy koncertbejátszáson. És aztán kiderült a Göczey műsorából, hogy ez a Soft Cell Bedsitter című száma. Amikor megnyíltak az első lemezboltok a környékünkön, Labiritmus, Newport, Solaris, az már gyakorlatilag a kánaánt jelentette. Volt egy osztálytársunk, a Kóté Laci, aki Japánban élt a szüleivel hét évig, és amikor hazaköltöztek, mindennel fel volt szerelkezve. Már 1982-ben számítógépeztünk és nem ZX 81-en, és rengeteg számunkra ismeretlen zenéje volt - ez is egy újabb felület volt. Bejött a videókorszak és VHS-ekre már a Sky Channel műsorait is felvettük, nemcsak az Escape From New Yorkot meg az Missing in Actiont - még egy újabb felület. És jött a kazettamásolós underground, amikor aztán tényleg olyan magyar zenékhez jutottunk, amiket aztán én is másoltam, vagy netán mi vettünk fel Donáth DADA barátommal - megint egy felület. Unokatesómék sulijában ebből elég szép balhé is kerekedett a Cpg-ügy margójaként és emiatt baszogatták Jeli Andrist, Csányi Viktort vagy a kis Kiliánt. Hozzánk is bejött egy tiszt osztályfőnöki órára és elmondta, hogy mennyire rendszerellenesek azok a zenekarok, mint a VHK, Kontroll, Cpg, Európa Kiadó stb. és hogy tilos otthon ilyen magnófelvételeket tartani. Nagyjából ekkor alapítottuk meg a NeoDADAESt zenekart.
Óriási önkifejezési láz volt akkoriban.
Hát semmiképpen se felejtsük el a zenekaralapítási lázat, ami gyakorlatilag minden iskolát elért. Mindenkinek minimum egy elméleti zenekara volt, gyakorlatilag majdnem mindennap tartottak valahol egy koncertet, nyilván a többsége rettenetes, de hirtelen mindenki önkifejezni akart. Ebből az időszakból minden idők kedvenc zenekarneve számomra a Halláskárosodás. Azt hiszem, táncsisosok voltak, tényleg annyira rosszak voltak, hogy már jó volt és a közönség vadul pogózni kezdett. Pár évvel később Rita, a NeoDADAeASt egyharmada mesélte, hogy ő is “elméleti” Halláskárosodás-tag volt, egy közös gimis barátunk, akivel kábé három hétig járt, hívta játszani a koncertre, de mivel október 23-án volt a koncert, anyja rázárta a lakást, mert biztos balhéba keveredik.
Közben gitározni kezdtem, az én gitártanáraim először azok a zenék voltak, amiket hallgattam, ezeket szedtem le, majd erre rácsatlakozott egy gitártanár Hajnóczy Csaba személyében, aki akkoriban alapította meg a Kampec Dolorest a Kontroll Csoport feloszlása után. Csaba érdekes pályát futott be addigra, mert Zeneakadémiát végzett, de a Kontrollban játszott, ő kezdte el behozni az első world music lemezeket, noise-punkot, experimentális dolgokat, kortárs zenét mutogatott, kicsit zenetudós, kicsit punk szemszögből nézte a világot és ez nagyon szépen összeért nála. Rajta keresztül találkoztam először a fanzinvilággal és egészen pontosan Rácz Misivel.
Ha már Rácz Mihály barátunk és a fanzin-kultúra szóba került, mesélhetnél e nagyszerű és tünékeny korszakról, a legigazibb underground sajtóról, a harcostársakról és arról, hogy mi maradt belőle mára.
Huh, ezekről tök jó beszélni, de annyira mégsem szoktam, mert annyira a jelenben élek, és már iszonyú távoli eseményeknek tűnnek. A fanzinmozgalomnak szerintem leginkább az volt a jelentősége, hogy rengeteg kiscsávót és kiscsajt indított be: gyakorlatilag egy második nyilvánosságot hozott létre, egy olyan zenei hálózatot, ami azelőtt még nyomokban sem létezett, hiszen összekötött egy csomó hasonló nyitottsággal rendelkező fiatalt az ország minden pontjából és ez korábban nem volt meg még a budapesti undergroundban sem. Addig az underground zenei hálózatokat pár klub (Ráday, Kassák, FMK, Almássy tér, Józsefvárosi klub, Mutter, később a Fekete Lyuk és a Tilos az Á) és kocsma (Virág, Ibolya, Rozmaring, Grinzingi stb.) jelentette vagy/és a nagy házibuli-korszak mentén szerveződtek. És itt bejöttek a fanzinek és mindenki mindenkivel levelezni, cserélgetni, szervezni kezdett, majd szintén alapított egy fanzint és ez hólabdaként nőtt tovább - Juhász Misi, Broci és Erika, Bucó, Lévay, Keri, Szúnyog, Szabó Bazsa stb. stb.. A mai napig úgy tudok neveket, hogy irányítószámot és helységnevet is hozzá tudok rendelni: Arató Mátyás / Szentes, Hittl Gusztáv / Mosonmagyaróvár, Lakatos Sándor Sumky / Székesfehérvár, Grozdits Károly Hahó / Kőszeg stb. stb. Sőt téged is innen ismerlek úgy, Prieger Zsolt / Szombathely. Ebben azért a legfontosabb kulcsfigura Rácz Misi és az ő Második Látás fanzinje volt, amely a kilencvenes évek közepére olyan vastag lett, mint egy rendes irodalmi antológia, pláne amikor fuzionált a Vízler Tibi-féle Straight Edge magazinnal. Mivel mindenki mindent csinált, szervezett, kiadott, zenélt, kiállítást rendezett, filmet készített, kicsit hasonlatos volt ahhoz a pezsgéshez, mint ami pár évvel korábban már működött a magyar undergroundban, ahol ha valaki elkezdett egy mondatot, a másik befejezte, a harmadik dalszöveget csinált belőle, a negyedik megfilmesítette, az ötödik meg eljátszotta, míg mindezek felett ott lebegett Dixi szelleme - ha már nem engedték be a Fikába. És bár a fanzinmozgalom teljesen máshonnan indult, hiszen jellemzően ez fiatalabb generáció volt, mégis hasonlóan eredményes konspirációk születtek és ami számomra a lényeg, jó pár barátom, ismerősöm, kollégám ebből a közegből érkezett, és nem agyalunk a múlton, hanem együtt vagyunk a jelenben.
Eredetileg félig hangoskönyvet akartál harmadik album gyanánt, aztán mégis elektronikusabb lemezt készítettél. Mi volt az eredeti terv és miért lett ilyen az anyag?
Eredetileg egy esszémhez szerettem volna zenei aláfestést hozzárendelni, betétdalokkal, kvázi egy hangjátékot csinálni. Mivel valószínűleg idén befejezem, sokkal többet nem is mondanék róla, de valahogy ősszel elkezdett összeomlani bennem az a világ, ami számomra kereknek tűnt. Már eleve egyre inkább az elektronikus zenei alapok mozgatnak, bár ősszel próbálni kezdtem hagyományos zenekari felállással is, mégis utóbbiból semmi nem hallatszik, nem is véletlen, mert elbúcsúztam tőlük, fogalmazzunk úgy. Valahogy úgy éreztem, hogy ez nem az a szituáció, amibe be szeretnék vonni másokat, ez sokkal személyesebb ügy, amit le kell játszanom saját magammal. És ez lett belőle. A kvázi popszámokat előre tettem, aztán kezdődik a borulás és az elengedés. Valahogy ez a megborulás és koncepcióváltás mégis egységes lemezt hozott. És hát sokféle értelemben, de tényleg “totally disco”.
Imádsz barátokkal dolgozni, ráadásul ők is nagyon más szcénákból érkeznek, az ex-Spions-os Najmányi Lászlónak például Polly Flow-hoz túl sok köze nincs, mégis működik a lemezen.
Hát ja. De azért mégis sok közös van Flórában és Najmányiban is. Mindkettő teljesen öntörvényű személyiség, néha annyira túlmennek a normákon, hogy sokszor saját "karrierjüket" is veszélyeztetik vele és ez természetesen folyamatosan ott lebeghet a munka során is. Azért volt olyan, hogy évekig nem beszéltünk a Najmányival, mert amikor átszerkesztettem egy rovatot a Wantedban, úgy érezte, megcsonkítom az ő cikkét, kolhozosítom. Viszont ettől a vibrálástól is izgalmas velük dolgozni azon túl, hogy mindegyikük fantasztikus figura. Bodrogi Andrissal meg rendkívül hasonló zenei inspirációink vannak, hasonló módon fogyasztja a zenét, és ha mindebbe beleveszem mondjuk még Mogyit és Schram Dávidot mint közreműködőt, ott is például az egyik közös nevező mondjuk a Trevorn Horn iránti rajongásunk. Bodroginál azt szoktam mondani, hogy kicsit olyan, mint amikor a Minden lében két kanálban találkozik Danny Wilde és Brett Sinclair: ő tinikorában ebben a zsabós-válltöméses popzenében utazott, én Király Tamásnál vásároltam, ő KID volt, én Mariahilfe meg NeoDADAEaSt, ennek ellenére összeértek a szálak eléggé, nem?
Ja, eléggé. Az őrülten vicces zenei asszociációk mellett vannak elég komoly irodalmi utalásaid is, Weöres-től Szálinger Balázsig, utóbbi most a szövegíróddá is avanzsált egy szám erejéig.
Weörest sajnos nem jelenítettem meg konkrétan, de maga az azonos című Weöres-mű által inspirált Theomachia eredetileg a NeoDADAEaSt-koncertrepertoár részét képezte a kilencvenes évek elején és akkor valóban be is játszottunk szövegidézeteket a műből, sőt elkezdtünk egy hangjátékot is csinálni belőle. Most a jogosítás miatt ettől eltekintettem, de ez a hangjáték-, kollázs-őrület még bőven a dada időkből jön: Donáthtal és Ritával nagyon sok felvételt csináltunk, imádtuk Ladik Katalint, Szkárosit és hát fe Lugossy Laca az isten. Mindenkinek ajánlom legújabb kiállítását Levitáció címmel, amely Bukta Imrével és Szirtes Jánossal közös és Szentendrén látható, egészen elképesztő, milyen szuggesztív még mindig. Szálinger kolléga anno a Wantedban kezdett újságírni, együtt dolgoztunk a sziget.hu-ban is, és anno a Budapest Rockandroll szövegét is közösen írtuk. Eléggé kézenfekvő volt.
Milyen zenékből és szövegekből, akár irodalmiakból inspirálódsz manapság?
Mindenben mást figyelek. Elég sok technót hallgatok. Figyelem a mainstream pop hangképeit, dalszerkezeteit, sok groove alapú cuccot, ami most megy, Childish Gambino, Solange, Kendrick Lamar, Thundercat stb., szuggerálom Peer Krisztián visszatérő kötetét, de kéne egy jó olvasószemüveg is. De például kocsiban szinte mindig ugyanazokat hallgatom, ha nem rádiózom, mert azokra tudok vezetni. Rollins Band, Van Halen, Ted Nugent. Rollins Band, Van Halen, Ted Nugent. Rollins Band, Van Halen, Ted Nugent.
Az anti-PC fegyvermániás gitár-hero Ted Nugent még mindig a hősöd?
Mit csináljunk azokkal, akik inspiráltak korábban, de teljesen másfelé fordult az életük? Netalán vállalhatatlanok lettek? Henry Rollinsnak van egy idevágó stand-up jelenete, keressétek meg a YouTube-on. Én azt a taktikát választottam, hogy a régieket hallgatom, kizárom a Fehér Házba járó Nuge-ot, és elsősorban patologikus esetként figyelem az életutat, viszont a rengeteg vállalhatatlan mondata, hate speech mellett rég a Hall Of Fame-ben kéne lennie. És felmerülhet az a kérdés is, hogy mit csinálsz azokkal a valós ismerőseiddel, akik a közvetlen környezetedben mondanak ki számodra vállalhatatlan mondatokat, sőt cselekszenek is. Lehet, hogy ezért nem jelenik meg egy lemezanyag. De közben meg sajnálod, hogy nem jelent meg.
Na, a végére a ciki kérdés: Top 5 / minden idők dala?
Jézusom. Gyűlölöm a listákat. Az év végi listákat különösen. Szerintem azért találták ki, hogy bosszantsanak vele. Úgyhogy ez random lista lesz.
A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:
