Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Mastodon úgy lett hivatkozási pont a metálszíntéren, hogy egyrészt közel sem annyira népszerű, mint mondjuk a Pantera volt annak idején, másrészt az élő teljesítményük az utóbbi években nem igazán nőtt fel a lemezek minőségéhez, köszönhetően annak, hogy az egyre bonyolultabb zenére elkezdtek aktívan dallamos éneket használni. A budapesti koncert előtt is az volt a nagy kérdés, hogy az utóbbi időben tudott-e végre fejlődni a zenekar, mert például még a két évvel ezelőtti Nova Rock-os fellépésük sem volt túl izmos.
Ránézésre szépen megtelt a Barba Negra Track, és vélhetőleg a Mastodon Magyarországon ennél többet nem is tud hozni, de ezen nem is kell csodálkozni, mivel hiába vannak egyre befogadhatóbb dalaik, még mindig távol vannak a kommersztől.
Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a karrierjük minden fontosabb pontján láttam őket élőben, és bár több volt ezek közül a fesztiválfellépés, mint a klubbuli, de mégis végig tudtam követni, hogy hogyan változik a teljesítményük. A Mastodon az első lemez idején a közönséget megcsavarta, majd nagy erővel földhöz vágta. Azután bár maradtak profik és egyediek, már nem tudtak olyan letaglózó erővel szólni. Viszont míg a Blood Mountain vagy a Crack The Skye idején baromi fárasztó volt tőlük egy hosszabb koncert, addig most már, a Hunterrel, a Once More ’Round The Sunnal és az Emperor Of Sanddel a tarsolyban tudnak lazább dalokat is a programba tenni. Ettől sokkal dinamikusabb és szórakoztatóbb, amit csinálnak, de persze még így kell agy és figyelem a cirkalmas gitárdallamokhoz vagy az önmagukból kifordított riffekhez. Az ének viszont végre már sokkal jobban támogatja ezt a zenét. Különösen Troy Sanders basszusgitáros fejlődött sokat. Kifejezetten erős lett a hangja. Brent Hinds gitáros persze kevésbé hallatszott, de mintha ő is összeszedte volna magát, pedig a Crack The Skye idején még konkrétan csak vernyákolt ének helyett. Ja, és persze Brann Dailor is énekelt a dobolás mellett, de ő nyilvánvaló okokból csak az egyszerűbb részekben.
MASTODON A MERCHPULTBÓL
Az igen, jó nagy lóbaszó gyerek ez a Dailor, nem is gondoltam volna, hogy ilyen magas. Na jól van, menjünk előre pakolni, mindjárt kapunyitás. Örülök, hogy friss áru érkezett, így sokkal többet kell roadolni, köztudottan egészséges. Persze, állítom fel a paneleket mindjárt, csak befúj a szél a pult mögé, borul minden, le kell szigszalagozni az egészet. Hát ez elég punkosan néz ki, na mindegy. Picsagatyát is hoztak, még szerencse. A vízipipákat nem látom sehol, biztosan csak Hollandiában teszik ki őket, höhö. Páran már a beállást is hallgatják a kapunál. Nem tudom, hogy fiatal voltam-e régen, vagy csak ilyen lelkes. Erről jut eszembe, hol tartottam a számolásban? Már megint cintányérozik a majom a fejemben.
Kapunyitás. Miben segíthetek? Nézelődni, persze, azt is lehet, arrébb is megyek kicsit, hogy jobban láss! Drágák a pólók? Nekem ne mondd, mi így kaptuk őket, ennyiért kell adni. Ötszázezermillárd dollár lesz, jut eszembe, ismered Levit, a világ legviccesebb pultosát? Nem? Gyere sűrűbben templomba! Nagyon hálás lennék az apróért, köszönöm, viseld egészséggel. Igen, Ürdüng-pólónk is van. Ez a Peti már megint kurva jól dobol, bár azt nem tudom, hányan vették észre, hogy most is a Locomotive-val állt be a Guns N' Rosestól. Igen, picsagatya is van, vedd meg a barátnődnek, télen forrónadrágnak hívják, mert melegít. Kicsi? Kimosod, kinyúlik. Ha nagyobb, összemegy. A vinyleket előre aláírták, hogy ne kelljen kijönni, azért drágább. Nem, csak vicceltem. Kezdenek már végre.
Amikor legutoljára itt voltam, közelebb volt a színpadhoz a pult. Most a keverőt látom, a tömeget, meg hogy Bill Kelliher ott áll a rendezői jobbon, ami a bal. Mekkora trükk már, egymás után három lemezkezdő dallal nyitni. Ezt el kéne lopni. Egész jól szól. Az ének sem vészes. Sajnos CD-t nem hoztak a fiúk, ne haragudj! Van helyette bandana, lánykori nevén fejkendő, meg beanie, magyarul kotonsapka, ami akkor áll jól, ha vízfejű vagy. Vagy ha rasztafári, de akkor meg mit keresel ezen a koncerten? Mondjuk a pszichedelikus mintájú pólókat nézve némi pipámban a gandzsával még talán vizonálnék. Vizionálok is, de csak két óra múlva, egy ágyról, amikor két fényszóró és három telefon fényénél leltározzuk a megmaradt cuccot. De azért így is jó volt a Mastodont hallani, náluk még azt is érdemes. Látni meg már úgyis láttam őket. (Kovács Attila)
A dalösszeállítás érdekes volt. Abban nincs semmi furcsa, hogy az új lemezről sok szám volt, ráadásul amúgy ezeket a többihez képest is jobb minőségben nyomták, de az már különös, hogy a 10 éves Blood Mountain album volt még felülreprezentált. Nem mintha baj lenne azzal a lemezzel, sőt ugye nevezhetjük azt a befutás albumának, de van annyi jó daluk, hogy arányosabban válogassanak. Az pedig a zenekar részéről az első lemez érdemeinek elismerése, hogy a koncert zárásába tettek be két számot is róla, mintegy a buli csúcspontjaként. Az amúgy nagyon lelkes közönség itt kicsit megtorpant, pedig az az erő, amiről korábban is szó volt, itt éppúgy előtört, mint régen. A March Of The Fire Ants egyszerűen elsöprő metáldal. A zenekar záráskor meg amúgy a koncert teljes hosszában jó kedvű volt, láthatóan élvezték, hogy a közönség kérés nélkül is visszajelez.
Szóval, ha valaki azt kérdezi, hogy a Mastodon felnőtt-e a lemezei minőségéhez, most már magabiztosan lehet válaszolni, hogy igen. Bár a koncert előtti interjún Brann Dailor azt mondta, hogy ő egyáltalán nem tartja magukat a legjobb koncertzenekarnak (pedig díjat is nyertek most ilyen kategóriában), de most már nem csak esetleges a formájuk. Magabiztosak, erősek, és nem utolsósorban, teljesen egyediek.
Fotók: Artlasso.hu
