Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Lassan húsz éve létezik már, de péntek este először lépett fel Magyarországon a Gorillaz, ráadásul ez sem szokványos koncert volt, hanem egyrészt egy Telekom által szponzorált PR-esemény, másrészt pedig a posztban tárgyalt új album, a Humanz élő bemutatója, ahol az életmű többi részének csak kevés szerep jutott. De ettől még simán tudott jó lenni.
Pedig a körítés tényleg nem igazán járult ehhez hozzá. A Várkert Bazár, ahol a koncertet tartották, elsőre nagyon exkluzívnak és szépnek tűnik, de a részletekben ott bujkál az igénytelenség, sőt, a beleszarás. A mosdókban például elsőre nagyon tetszett az az apró, de tök jó ötlet, hogy az ember hirtelen támadt szabadidejében a budai vár történetéből olvashat fejezeteket a piszoár feletti falon. Ezek után kiábrándító volt azzal szembesülni, hogy a felirat két soros, szóval körülbelül öt másodperc elolvasni, ráadásul látszólag a kivitelező harmadikos kisfia fogalmazta meg. Vagy ott van például az, hogy bár a tök fülledt koncertteremben igazából még a keverőpultig sem tartott a tömeg, mégis volt, hogy a kevés italpult előtt tízméteres sor állt.
Volt viszont instás-fotózós meg merch-osztogatós helyszín, magentaszínű fal, és egy csomó olyan ember, akinek a nyakában lógó valami azt jelezte, hogy nem regisztrált az eseményre, mint a többiek, hanem vendégként van itt, ezek a dolgok pedig mind az esemény PR-jellegét erősítették. Az este egy másik fontos komponensén, magán a zenekaron viszont ez egyáltalán nem látszott.
A Gorillaz egyáltalán nem vette félvállról a koncertet, és nagyon profi produkciót mutatott be, ahova a Humanz lemezen közreműködő előadókból is elhívtak párat, Peven Everettre és Zebra Katzra illetve a Savages énekesnője, Jehnny Beth is fellépett. És ha már a zenekar új albumát elejétől a végéig majdnem teljesen eljátszotta péntek este (vagy teljesen, és a Hallelujah Money csak nekem maradt ki), érdemes egy kicsit beszélni a lemezről is.
A Humanzra majdnem hét évet kellett várnia a virtuális zenekar rajongóinak, és több szempontból is érdekes lemez lett. Egyrészt bár az előző Gorillaz-albumokon is sok közreműködő volt, ezúttal annyi jött össze, hogy egy közepes méretű fesztivál lineupját simán meg lehetett volna velük tölteni – a We Got the Powerben például még Noel Gallagher is vokálozik, amit a Battle of Britpop alatt Albarnnal még valószínűleg nehezen tudtak volna elképzelni.
Másrészt a keletkezés közben is voltak érdekes történetek. Albarn egyfajta dark fantasy légkört szeretett volna az album köré építeni, ezért arra kérte a közreműködőket, hogy egy olyan jövőt képzeljenek maguk elé az alkotás közben, amiben Trump megnyeri a 2016-os amerikai választásokat. A felvételek még bőven azelőtt kezdődtek, hogy Trump akárcsak a republikánus elnökjelölt pozícióját megszerezte volna, úgyhogy érdekes, hogy bár valószínűleg erre a forgatókönyvre ő sem számított, de Albarn disztópiája valósággá vált.
Mindennek az eredménye egy szépen mondva változatos, csúnyán mondva kaotikus lemez, ami tele van politikai és társadalmi témákkal még úgy is, hogy Albarn végül minden, konkrétan Trumpról szóló részt kihúzott belőle, elmondása szerint azért, hogy ne keltsen még nagyobb hírnevet a világ leghíresebb emberének. Már a lemezt az énekes 2014-es szólóalbumával összekötő intrót követő első számban, az Ascensionben megjelenik a faji egyenlőtlenség és a rasszizmus, a napjaink politikai klímája ellen felszólaló Hallelujah Moneyt pedig egyenesen Trump beiktatása előtt egy nappal hozták ki kislemezen.
Ha végighallgatjuk a Humanzt, leginkább a formai változatosság, de valamennyire a tartalom súlyossága miatt is úgy érezzük, hogy ez sok. De nem olyan értelemben, hogy néhány szám után megunja az ember, és aztán már észre sem veszi, hogy megy, ugyanis a figyelmünket még ha néha el is engedi, folyton visszaköveteli, hanem inkább arról van szó, hogy ennyifélét és ennyit tényleg sok egyszerre befogadni. Lehetett volna a lemez rövidebb, vagy egységesebb, vagy a befogadhatóságon az is javított volna, ha a korábbiakhoz hasonlóan egy-két nagy sláger is ráfér az albumra, de a legvalószínűbb az, hogy ez igazából így van jól, ahogy van, és Albarn koncepcióját később, vagy darabokban hallgatva jobban tudjuk majd értékelni. A változatosságnak pedig van még egy következménye, mégpedig az, hogy a Humanz nagyon frissnek, nagyon aktuálisnak hat, és még véletlenül sem jut eszünkbe róla, hogy a háttérben munkálkodó és a lemezt összefogó ember jövőre már ötven éves lesz.
Az évek a Várkert Bazárban sem látszottak Damon Albarnon, akinek baromi erős színpadi jelenléte volt tegnap, és engem simán megvett néhány pillanat alatt, amikor időnként egy kis táncolgatás után önelégült arccal a tömegbe mosolygott. A közönséget is végig próbálta hergelni, az ugyanis bár minden számnak örült, elég feszélyezetten viselkedett főleg a koncert első felében, ami nem volt túl jó jel azt figyelembe véve, hogy a bulizósabb számok a lemez elején vannak. A koncert ehhez mérten a második felére szerintem egy kicsit el is laposodott, a közönség viszont érdekes módon eddigre már jobban bele tudta élni magát a történtekbe.
Igazából hiányérzet a lemezt záró We Got the Power után sem maradt bennem, amikor hirtelen kiürült a színpad, mert igazából egy nagyon jó és profi előadást kaptunk a zenekartól Albarntól kezdve az utolsó háttérvokalistáig, és a Humanz több dalának is tök jót tett a koncerthangzás. De aztán a Gorillaz visszajött még néhány régebbi (na meg a legújabb) számra, és a Rhinestone Eyes, a Stylo meg a Kids With Guns már végképp megnyert mindenkit, aminek köszönhetően a záró Clint Eastwoodból egy sokáig emlékezetes csúcspont lett, még a színpadra felhívott rappelő nézővel együtt is.
A Gorillaz tehát ebben a kicsit mesterkélt környezetben és ezzel az eléggé kötött programmal is tök jó koncertet adott. Ezek után pedig abban kell reménykedni, hogy jó sokan vesznek jegyet a novemberi sportarénás fellépésükre, és akkor gyakorlatilag garantált, hogy überkirály lesz a Humanz mellett a régebbi daloknak is több teret adó, második magyarországi Gorillaz-buli.
