2017.08.31. 11:00 – Lángoló

Egyszerre pop és pszichedelikus világzene a szinnyaidóri első nagylemeze

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szinnyaidori_03.jpg

A Partihard (Lehetne rosszabb is!) és a Csak 10 perc című dalok után megérkezett a szinnyaidóri formáció első albuma. A zenekar 2016 novembere óta létezik ebben a formában, de a tagok ismeretsége régre nyúlik vissza. Az együttes az énekesnő, Szinnyai Dóri nevét viseli, aminek oka, hogy ő írja a dalokat. Az együttes basszusgitárosát, Hajba Imrét és a gitárost, Hajba Áront az Arons Land Cargo Co.-ból és a The Blackbirdsből is ismerhetjük. Imre az album készülte során tevékenyen részt vett a produceri munkálatokban is. A billentyűs Vecsey Lászlót szintén a The Blackbirdsben láthattuk már korábban, a doboknál pedig a Gébert-Ulbert Project-ben is játszó Takács Bálint ül. A tízszámos lemez a Csak lélegezz! címet kapta. A dalok stílusa változatos, az akusztikus elemek néhol keverednek a pszichedelikussal, de felfedezhetőek világzenei és popra jellemző motívumok is. A felvételeket Szűcs Tamás készítette, a hangmérnöki munkálatokat Cserny Kálmán Bogi végezte. Az album borítóját Molnár Balázs tervezte. A lemez premierje itt van alább, élőben pedig a szeptember 20-i lemezbemutatókoncerten, a Gödörben lehet őket hallani.

A poszt megjelenését a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


jazz pop hír soul szinnyaidori



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása