Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Előre szólok, hogy néhány megjegyzésem lehet fel fogja bosszantani a Foo Fighters fanatikus híveket. Nekem egyébként már az is meglepő, hogy a Foo Fightersnek egyáltalán fanatikus rajongói vannak. Nem azért, mert rossz a zenekar, mert nem az, csak annyira kellemes, annyira simulékony, annyira vadulásmentes, hogy nem várna az embere ennyire szélsőséges érzelmeket. Nekem mindig is ez volt a bajom a zenekarral. Hallom, hogy jók a dalok, hallom, hogy tehetséges dalszerzők, de a bomba valahogy minden dalnál a vödörben marad, a zenei feszültség mindig elmegy a határig, de aztán nem lépi át azt, pedig annyira várnám.
Több dolog miatt lehet ez. Talán amiatt, mert Dave Grohlon és a Taylor Hawkins doboson kívül nincs igazi rockfazon a zenekarban. Persze ott van Grohl egyénisége. Ő egyszerűen annyira szimpatikus, hogy ha találkozol vele, akkor rögtön megölelnéd, mint a haverod. Nem azért, mert sztár, hanem mert jó fej, kedves a vigyora, és ha megszólal, a dumája is. Ez amúgy jó adottság, de nem annyira rocksztáros, viszont ő legalább megvadul a színpadon, nem úgy, mint a társai. Aztán ott van a hangja. Lássuk be, ez a hangszín bár barátságos, de korlátozott. Olyan, mint ő maga, kedves, jó érzés hallgatni, de valójában nem mászik le a lelked legmélyére, nem kavarja meg azt. Természetesen a zenének nem feltétlen ez a küldetése, hanem inkább, hogy szórakoztasson. Nekem is fontos ez, de keresném azt a pluszt, azt a töltetet, amit mástól alapból megkapok. Például Eddie Veddertől, aki sokkal mélyebbre jut a dalaival, előadásával.
A Foo Fighters, ahogy a Pearl Jam is, (ha már Vedder) a bensőségesebb daloktól eljutott a stadionrockig, amivel nagy tereket tudnak bejátszani, megmozgatni. Közben amúgy hozzáállásban semmit sem változtak. Viszonylag statikusan zenélnek a színpadon, gyártják a dalaikat, és piszkosul népszerűek. Ja, és imádják, amit csinálnak és magát a zenét. Ez a Foo Fighterstől és Dave Grohltól elvitathatatlan. A most megjelent Concrete And Gold is ezt tükrözi vissza. Ez a lemez akár születhetett volna a rock hőskorában, vagy amikor a Beatles fénykorát élte. Benne van a dalszerzés szeretete, a zene varázsa. Szerintem a Foo Fighters legjobb lemeze. Hogy miért is? Dinamikája van, mondanivalója, íve, a vad Runtól a betépett címadóig.
Bizonyára lesz olyan, akinek ez csak egy újabb Foo Fighters-lemez, de nekem éppen az, amitől jobban megértettem és megszerettem őket. Nem lettem fanatikus rajongó, de végre közelebb kerültek hozzám, és végre az elvárásokat is elfeledtették velem. (4/5)
