2017.10.09. 10:26 – Lángoló

Ismét Fink-koncert lesz az Akváriumban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fink_2017.jpg

A nagyszerű brit dalszerző-előadó, Fink legutoljára két éve járt Budapesten – akkor a hajón adott egy minden túlzás nélkül felejthetetlen koncertet. A - meghitt, személyes dalaihoz talán jobban is illő - klubfellépés akkora siker volt, hogy Fink idén októberben már a várhatóan hatalmas érdeklődés miatt az A38 Hajó szervezésében a nagyobb befogadóképességű Akvárium Klubba tér vissza. Az este különlegességét pedig tovább növeli, hogy a hazai közönség itt hallhatja majd először élőben az idén megjelenő új album dalait! A Ninja Tune egyik legnépszerűbb előadója ugyanis három év után új sorlemezzel jelentkezik, a hozzá kapcsolódó turné pedig érinti majd az egyik kedvenc európai városát is.

Húsz, de akát tizenöt évvel ezelőtt kevés ember gondolta volna, hogy egy Fin Greenall nevű tisztes downtempo mesterember-producer egy évtizeddel később személyes hangvételű, akusztikusgitáros dalokkal arat majd elképesztő sikereket. Greenall, azaz Fink a kilencvenes évek végén egyike volt a Ninja Tune jellegzetes, belassult hiphopalapokra elegáns elektronikus hangkollázsokat építgető gépészeinek, és első lemeze, a száz százalékig elektronikus Fresh Produce is pont ilyen volt.                                   

Aztán Fink hirtelen teljesen kiábrándult az elektronikus zenéből, a DJ-zésből és tekergetésből. Dalokat, igazi dalokat kezdett írni - ezek egyike például Amy Winehouse-nál kötött ki -, és két régi barátjával, Tim Thortonnal és Guy Whitakerrel együttest alapított, és a 2006-os Biscuits for Breakfast már egy teljesen más világot tár elénk. Akusztikus gitáros, finom, hol a neosoullal, hol a blues-zal kacérkodó, befelé forduló, meghitt dalokat énekel rajta Fink - és ami még meglepőbb, hogy ezt a lemezt is a Ninja Tune adta ki, pedig ha van kiadó, aminek profilján kívül esik ez a világ, akkor a Ninja Tune az. Ettől függetlenül a lemez komoly sikert aratott, és a következő, amin Fink egyik legkomolyabb slágerének, a This Is the Thingnek producere Andy Barlow volt a Lambből, még nagyobbat. Aztán 2011-ben megjelent a Perfect Darkness, ez a tökéletes chillout-lemez, ami előtt ájultan hajolt földig a kritika és a közönség is.

Fink a Ninja Tune egyik legnépszerűbb előadója lett, 2012-ben a világ egyik legelismertebb szimfonikus zenekarával, az amszterdami Royal Concertgebouw Orchestrával lépett fel a "királynő napján" egy varázslatos hangulatú koncerten, aminek anyaga négy éve jelent meg. Ezt fél évvel követte a legfrissebb album, a szintén egekbe magasztalt Hard Believer, aminek turnéján két hűséges társával Budapestet is útba ejtette Fink. Idén pedig érkezik a folytatás, az egyelőre cím nélküli új lemez, amit annak rendje és módja szerint meg is turnéztat a zenekar – ennek keretében lépnek majd fel október 13-án az Akváriumban. Régi klasszikusok és eddig nem hallott számok is lesznek tehát a setlistben, ráadásul Greenallék saját bevallásuk szerint is imádnak Budapesten fellépni, így minden adott egy újabb feledhetetlen – és várhatóan ismét teltházas – estéhez.

Fink (UK) lemezbemutató

október 13., péntek 20:00

Akvárium Klub, Erzsébet tér 12.

Jegyár: 5500 Ft, elővételben: 4900 Ft. A koncert az Akvárium Klubban lesz! Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón és az Akvárium Klubban. Jegyek február harmadikától (péntek) kaphatók!


hír fink



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása