2017.12.14. 13:00 – Lángoló

Megjelent az ördög maga - Itt a Luauna új klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

luauna.JPG

A Luauna zenekar 2014 óta aktív, azóta kiadtak két EP-t (Édes kényszer – 2015, Ezer Iramban – 2016) és egy LP-t Könnyebb idők címen még 2016-ban. Idén szeptemberben jelent meg a Kansas vége c. albumuk, ami piszkos, kedves és naiv szerelmeket tárgyal ki személyes élmények alapján, amibe az ex-szerelmek és a zenekar barátainak történeteit is beleszőtték. A felvételeket az Ivan and the Parazolból is ismert Beke István készítette. A csapat stílusára több zenekar volt hatással, az Oh Sees-től a Queens of the Stone Age-en át sok kortárs együttesig. Magukat szeretik garázs rocknak titulálni, de ennél jóval árnyaltabb a kép a magyar szövegek miatt is, amit több zenekar is inspirált a hiperkarmától az Isten Háta Mögöttig. Fennállásuk alatt sikerült Budapesten több klubban (A38, Kuplung, Dürer stb.) és határain kívül is bemutatkozniuk a közönségnek több zenekar előtt (Felső Tízezer, makrohang, Jurij stb.). A lemezről az első klip a Piszkos fantáziádra készült, amit Rusek rendezett, most pedig itt a Robot úr és annak premierje.

Így mesélnek a klipről:

A második klipet még 2017-ben akartuk mindenképpen elkészíteni, viszont az elsőtől egy kicsit elrugaszkodva. A kiválasztott dal a "Robot úr" lett az albumról, ami Ádám (gitáros/énekes) egyik ex-barátnőjének a sztoriját meséli el szövegrészleteket felhasználva a "Mr. Robot" c. sorozatból (innen a dal címe is egyértelműen), ami a refrénben is tetten érhető.  A szám a legegyenesebb és legdöngölősebb dal a Kansas végéről - persze, luaunás értelemben. Mint klip kiindulásként szerettünk valami DIY-jellegű cuccot, ami végül teljes mértékben összejött, mert pár szívességnek köszönhetően nulla pénzből dolgoztunk; újfent köszönjük Gazdag Péter barátunknak a fényeket. A klipet Ádám barátnője rendezte és forgatta, Silvia Emilia Gaggini, aki a legutóbbi fotókat is lőtte a zenekarról. A vágást végül ők ketten készítették el kb. 2 nap alatt. Attól függetlenül, hogy zéró budgetes klipet szerettünk volna, cél volt, hogy történetet meséljünk el ebben a két percben és ne csak egy próbatermi videó legyen. A színészi feladatra egy olasz barátunkat, Stefano Casalest kértük fel, aki ezelőtt egy ilyen munkát se végzett tudtunkkal, de hihetetlen tempóban nyomta le a jeleneteket.

A sztoriról ezt mondják:

A szövegre reflektálva meséli el a főhős ébredését az üres lakásban, akit a barátnője emléke gyötör. Egy gyors frissítés után kiugrik a konyhába, ahol megjelenik a Piszkos fantáziádból is ismert köpenyes alak, aki lényegében az ördög maga. Ráveszi, hogy keresse elő a símaszkot, amit a szekrényben tartogatott (ezzel is tükrözve a refrént). Később hősünk elindul, de végül a hévre se száll fel, mert megzavarja egy ismeretlennel való találkozás, aki lehet esetleg az ördög is. Rövid gondolkodás után inkább hagyja az egészet, eldobja a maszkot, amit a csuhás alak visz el magával a klip végén.

És akkor itt a videó:

A poszt megjelenését a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


rock hír luauna



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása