2017.12.27. 16:08 – edicsek

Pénzt kaptál karácsonyra? - Erre költsd el!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

record-store-day-gear-patrol-lead-full.jpg

Ki ne futott volna már bele olyan karácsonyi ajándékba, aminél azt gondolta, hogy sokkal jobban járt volna, ha  odaadják a pénzt, és akkor azt vesz magának, amire tényleg vágyik. Még a legnagyobb jószándék mellett is belefuthat az ember abba, hogy például olyan lemezt kap, ami már megvan. Vagyis pénzt kapni karácsonyra azért jó, mert arra lehet költeni, amire csak szeretnéd, ráadásul a siker garantált. Már ha tudod, mire költsd. Ha nem, akkor pedig mutatunk néhány tippet.

Lemezre

Mikor vettél utoljára lemezt? Van egyáltalán lemezgyűjteményed? Miért ne kezdhetnéd el most? Lemezt gyűjteni nem csak azért jó, mert ezzel is támogatod a kedvenc zenekarodat, hanem gondolhatsz rá egyfajta befektetésként is. Ha okosan választasz, később sokszorosát is érhetik a lemezeid, mint mikor megvetted, ráadásul nagyon jó időtöltés kézbe venni a borítót, áttanulmányozni a szövegeket és a polcodon is elég jól mutatnak.

Koncertre

Annyi bejelentés volt az év végén, hogy az ember alig győzte kapkodni a fejét. Olyan nagy nevek jönnek idén, hogy vétek lenne kihagyni őket, így kézenfekvő ötlet koncertjegyre költeni a karácsonyra kapott pénzt. Főleg, hogy most még „early bird”  jegyáron, vagyis olcsóbban juthatsz hozzá a koncertbelépőkhöz, de fesztiváljegyeken is tudsz így spórolni. Tényleg olyan menő koncertek lesznek, hogy bele sem kezdünk a felsorolásba, mert valamit úgy is kihagynánk, de választék van bőven, vagyis egészen elképzelhetetlen, hogy ne találnál olyan bulit vagy fesztivált, ahol biztosan jól érzed majd magad 2018-ban. Ha azonban valami mégis kimaradt, akkor jön a következő pont.

Koncert turizmusra

Nevezzük koncert turizmusnak azt, hogy a fapados járatok világában már csak egyedül a pénz szabhat határt, hogy milyen nagy európai turnét nézel meg. Mert hát nincs is annál jobb, mint mikor a pihenés közepén megnézed a kedvencedet, miközben egy új országot vagy várost is felfedezel akár egy hosszú hétvége alatt is. Akciós repülőjegyek vannak dögivel, koncertek és fesztiválok is, vagyis innentől kezdve tényleg csak rajtad múlik, hogy hova mennél el megnézni a kedvenc előadódat.

Új zenére

Aki szereti a zenét, annak szintén jó ötlet ha új zenékre költi a pénzét, mármint gyakorlatilag végtelen számú és stílusú új zenére. Youtube-on zenét hallgatni béna, ráadásul nincs is fenn minden, vagy nem igazi a minősége, át kell ugrálni a reklámokat, és macerás az egész. Sokkal jobb előfizetni valamilyen online stream szolgáltatónál, mint mondjuk a Spotify, Deezer, Tidal és társai. Ezekről gyakorlatilag bármilyen zenét beszerezhetsz é megismerhetsz, a prémium előfizetéseknél a kedvenc lemezeidet  offline is tudod hallgatni, vagyis nem fogy az adatkereted, aztán pedig ha valami új lemez vagy előadó megtetszett, akkor megveheted az új lemezét a gyűjteményedbe. Vagy könnyedén meghallgatod az előadókat, akiknek a koncertjeit már bejelentették, és kiderítheted, hogy érdemes-e jegyet venni a bulijukra.

De nem csak új zenére, új filmekre is költheted a pénzed, előfizethetsz a Netflixre, vagy az HBO Go-ra, hogy ne maradj le a jó sorozatokról, amikről mindenki beszél, és az új évben se kelljen filmeket se lopkodnod az internetről.

Kütyükre

Ha a fentieken kívül is maradt még a karácsonyi vagyonból, akkor ott vannak a kütyük, amikből mindig találsz újat. Vehetsz magadnak lemezjátszót, ha az megvan, akkor fülhallgatót. Bulikhoz és majd kerti partikhoz ott a bluetooth hangszóró, ebből érdemes olyat választani, aminek van hangzása és nem olyan, mintha egy fazék mélyéről szólna a kedvenc dalod. A klasszikus JBL vagy Sony választások mellett ott van például az LG PH 4, ami 360 fokban szól, egy töltéssel 10 órát is bír, és még a vizet is jól viseli. Vagy választhatsz magadnak egy soundbart, amitől bár a szomszédok nem igazán fognak kedvelni, te viszont sokkal jobban tudod bömböltetni a szobádban a zenét vagy a filmeket. Ilyet is találsz az LG kínálatában is, de a Samsung is most fog kijönni egy új, falra szerelhető prémium hangprojektorral, nem éppen könnyen megjegyezhető NW700 Sound + néven, aminek már az elődje is díjnyertes volt, ez pedig extra torzításcsökkentést is kapott, meg beépített mélynyomót. De ha nem akarod a szomszédok idegeit kicsinálni, akkor tudjuk ajánlani például a Huawei 360 kameráját, ami minden Type C típusú töltős telefonnal működik, és amivel nem kell többé körbefotóznod a koncerteket, mert egy képen látszik a zenekar és az is, hogy mennyien vannak rajta. De nyaraláskor is időt spórolsz meg, mert mindent bele tudsz illeszteni egy képbe, sőt még 360 fokos videót is készíthetsz.


karácsony



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása