2017.04.05. 08:15 – Nihil_AK

Beperelték Papa Emeritust a Ghost korábbi tagjai

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ghost_1.jpeg

A Ghost személyi változásai körül történtek most már tényeg inkább kívánkoznak egy szappanoperába, vagy valami színes sztármagazin címlapjára, mint egy zenei oldalra. De hát egyetlen inkognitót sem lehet egy teljes karrieren keresztül fenntartani, emlékezhetünk, Gene Simmons is hiába viselt kendőt, vagy takarta el újságpapírral az arcát a fotósok elől a fogadásokon. A Ghost ügye ennél bonyolultabb, hiszen ott a kísérőzenészek, ahogy ők mondják, a Nameless Ghoulok ugye egyenmaszkot viselnek, és az elmúlt hetekig tényleg senki nem tudta, kiket rejt az álarc. Ez egyébként azért is jó, mert bármikor ki lehet penderíteni bárkit, akivel gond van, úgysem veszik észre. Ezt a logikát követve nem meglepő az a nemrég napvilágot látott hír, hogy a zenekarnak eddig már legalább 10 tagja volt. Közülük néhányan pedig most bíróságra citálták az énekest, eredeti nevén Tobias Forge-t, meglehetősen csúnya vádak alapján.


pop bulvár per hír ghost okkult rock



2017.04.04. 16:30 – Hirdetés

Chuck Berry-emlékkoncert, Galla Miklós-est és más érdekes programok a Gödör tizenötödik születésnapjára

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

chuck_berry.jpg

A Gödör Klub megálmodói tizenöt éve, 2002 tavaszán fél évre vállalták a hely beindítását az Erzsébet téri Kulturális Központ félig kész épületében. A helynek azonban akkora sikere lett, őszre a Gödör logó is kikerült, majd' tíz évig maradtak a téren. Egy évtized után, 2012-ben mégis távozniuk kellett, hiszen mint a függetlenségéhez ragaszkodó klub, nem maradhattak a helyszínen. Ekkor költöztek be a Király utcai Central Passage-ba, ahol az elmúlt öt évben a klub eredeti koncepcióját igyekeztek folytatni: egyszerre progresszív, kulturális-művészeti események, generációk és műfajok találkozóhelyévé lenni, valamint helyet adni a civil társadalom rendezvényeinek, az ifjú művészek bemutatkozásának, olyan klubnak lenni, amely értékeket közvetít. Azonban most, öt esztendő után innen is távozniuk kell, de előtte áprilisban és májusban itt ünneplik meg a kultikussá vált klub 15 éves fennállását. A Gödör 15 rendezvénysorozattal kapcsolatban olvassatok tovább! 


hirdetés programajánló galla miklós g3 gödör klub programjánló emlékkoncert chuck berry jordán adél karaván família



2017.04.04. 13:30 – Lángoló Gitárok

Grindcore, semmi más - Itt a Jack és a Meth Leppard splitje!

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jack_ml_1_4k.jpg

Korábban már közreadtunk egy dalt a Jack és az ausztrál Meth Leppard új splitjéről, mai premierünkben pedig az egész, összesen 12 számot tartalmazó anyagot meghallgathatjátok. A lemez első felében hazánk fiai, a másodikban pedig az ausztrálok közreműködnek, egyaránt hat-hat dallal. A játék neve természetesen grindcore, semmi más, hogy Vatai Levente énekes is szavait idézzük. A split cd 7 inches vinylen is megjelenik május ötödikén, több kiadó gondozásában - itthon a zenekartól, és a Drinkin' Beer in Bandana Recordstól lesz beszerezhető. Friss magyar és ausztrál grindcore a hajtás után!


premier magyar hír ausztrál jack split ep grindcore meth leppard



2017.04.04. 12:33 – Nihil_AK

Még egy új At The Drive-in-dal - Hostage Stamps

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

at-the-drive-in.jpg

Ahogy legtöbb olvasónk is tudja már, idén május 5-én 17 év után új lemezt ad ki In•ter a•li•a címmel az At The Drive-in, a post hardcore-vonalon simán legendásnak nevezhető csapat, bár egy meghatározó személy, Jim Ward gitáros-énekes kimaradt az újjáalakulásból. A szerkesztőség eddigi érzései felemásak, hiszen előzetesen már kijött jobb és rosszabb dal is, és most itt egy harmadik, az egyébként kitűnő animációs videóval megtámogatott Hostage Stamps. Bár minden kérdésünkre úgyis csak a teljes lemez ad majd választ, a most kiszivárogatott szerzemény egyelőre a bizakodás irányába billenti ki a mérleget. Saját benyomások megszerzésért olvassatok tovább!


videó hardcore hír post at the drive in új dal



2017.04.04. 11:56 – Nihil_AK

Visszatérés a kereskedelmi öngyilkosság után - Max Cavalera turnéra viszi a Nailbomb lemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

max_cavalera.jpg

Max Cavalera most már teljes erőbedobással nosztalgiázik, hiszen a legutóbbi, Budapestre is eljutott Roots-emlékturné után most az 1994-ben kiadott egyetlen Nailbomb-lemez, a Point Blank kapcsán is hasonló akcióra készül. A Sepultura egykori és a Soulfly jelenlegi énekese az azóta már nagyrészt elfeledett Fudge Tunnel frontemberével, Alex Newporttal írta meg a indusztriális elemekkel felütött punkos thrash lemezt, amelynek felvételein Igor Cavalera, Dino Cazares, és a még mindig sepulturás Andreas Kisser is közreműködött. Kevéssé meglepő módon a turnéban Newport nem érintett, Max a Soulfly legénységével adja majd elő a lemez dalait. Mondjunk erre valamit? Inkább nem. Bízunk benne, hogy hamarosan a Chaos A.D. és az Arise anyaga is elhangzik majd élőben, lehetőleg egy szál gitáros verzióban, hogy a borítékokkal se legyen az a sok macera. A Nailbomb-lemezét a hajtás után felidézhetitek. 


hír soulfly max cavalera nailbomb nosztalgiaturné



2017.04.04. 11:27 – Nihil_AK

Digitális Björk a virtuális tengerfenéken - Itt a Notget klipje!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bjork_notget.png

Björk a Black Lake és a Stonemilker után újabb virtual reality klipet készített a tavalyelőtt megjelent Vulnicura albumhoz. Ezúttal a Notget című dalhoz készült kisfilm, Warren Du Preez és Nick Thornton Jones rendezésében, melyben Björk digitális képmása egy szürreális, minket leginkább egy virtuális tengerfenékre emlékeztető tájon jelenik meg. A dal maga nem lóg ki Björk zenei munkásságából, a stílusra fogékonyaknak bizonyára maradandó
perceket szerez majd a hajtás után megtekinthető hat és fél perc.


pop videó björk hír art



2017.04.04. 06:10 – Nihil_AK

Radiohead: Kilenc éve először élőben a The Tourist - Van videónk is!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

radiohead-miami.jpg

Múlt héten indította a legutóbbi Moon Shaped Pool albumhoz kapcsolódó amerikai turnéját a Radiohead. Elsőként mindjárt egy szolid 24 számos programmal hívták fel magukra a figyelmet Miamiben, az American Airlines Arenában. A koncert egyik érdekessége az volt, hogy kilenc éve először játszották az 1997-es, mára már vitathatatlan klasszikussá vált OK Computer záródalát, amiről egy korrekt minőségű rajongói videó is készült. Aki szeretné a The Touristtal kezdeni a mai napját, annak a hajtás után itt a lehetőség!


rock koncert videó hír radiohead experimental alternetív



2017.04.03. 13:59 – Lángoló Gitárok

Itt a motoros Red Hot Chili Peppers: újra divatba hozza a gitárszólót a !Harsh

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

harsh.jpg

Mai premierünkben a !Harsh teljes, Freak Out című bemutatkozó EP-jét hallgathatjátok meg. A pécsi csapat saját bevallása szerint alternatív rockot játszik, amelyre nagy hatással volt a Red Hot Chili Peppers munkássága, ezt a hangzást ötvözik klasszikus rock elemekkel. Az ötszámos kislemez teljes hosszúságában meghallgatható a hajtás után! 




2017.04.03. 13:17 – Lángoló Gitárok

Huszonkilenc millió forintot fizet Kanye West a Gyöngyhajú lány jogtulajdonosainak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

presser_gabor.jpg

Kanye West, és a Gyöngyhajú lány szerzőpárosa, Presser Gábor és Adamis Anna nemrég peren kívüli egyezséget kötöttek. Az ügy, ahogy már mindenki tudja, arról szólt, hogy West felhasználta a dal egy 85 másodperces részletét a New Slaves című számában. Mivel zárt megállapodás született, az érintettek nem nyilatkozhattak a részletekről, de természetesen csak kiderült, hogy az eredetileg követelt 2,5 millió dollár helyett végül 100 000 dollárban, átszámolva 29 millió forintban sikerült megállapodnia a feleknek.


per hír omega kanye west adamis anna presser gábor gyöngyhajú lány perka



süti beállítások módosítása