2018.01.05. 09:55 – dankógábor

Futurisztikus funkdallal és hozzá illő klippel tért vissza Justin Timberlake

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Justin Timberlake legutóbb 2013-ban adott ki nagylemezt, de akkor kettőt, The 20/20 Experience címmel. A kiválóra sikerült két album után ugyan folyamatosan koncertezett, filmeken dolgozott, szóval nem unatkozott, új dal viszont csak 2016-ban érkezett, de az legalább hatalmas sláger lett. Ez a szám volt a Can't Stop the Feeling!, ami a Trollok című rajzfilmhez készült, amiben egyébként az egyik főhős hangja is Timberlake volt. 2016-ban viszont már azt is lehetett tudni, hogy Timberlake új lemezen dolgozik olyan producerekkel, mint Timbaland, Pharrell Williams vagy Max Martin, csak éppen a megjelenésről nem lehetett semmit tudni.

Egészen idén január 2-ig, amikor az énekes bejelentette, hogy egy hónap múlva meg is jelenik az új lemeze Man Of The Woods címmel, és aminek a hatásai leginkább Timberlake déli, memphisi szülőhelyéhez, a fákhoz, a természethez kötődnek. Na most ehhez képest az alább is hallható Filthy című dal inkább funkos, mint bluesos vagy countrys, sőt, elég jelentős elektronikus beütése is van, ami amolyan futurisztikussa teszi a hangulatát. Erre erősít a klip is, amiben egy robot táncol, majd a végén... de ezt mindenki nézze meg maga. Gyaníthatóan lesz folytatása a dolognak.

Ez volt az album bejelentése:


pop hír justin timberlake



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása