2018.03.12. 10:05 – Lángoló Gitárok

Június 18-án Shinedown a Barba Negra Trackben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

shinedown-2018.jpg

Június 18-án a Barba Negra Trackben lép fel az utóbbi évek egyik legnépszerűbb amerikai rockcsapata, a Shinedown, akik ezen a turnén jutnak el először Magyarországra. Brent Smith és zenekara május elején jelenteti meg új, hatodik stúdióalbumát Attention, Attention címmel, melynek anyagából jó eséllyel mi is bőséges ízelítőt kapunk majd. A Shinedown épp a napokban hozta ki egy lemezfelvezető klipet, amely a Devil című dalhoz készült. A folytatásban a teljes sajtóbejelentés anyaga mellett ezt is megnézhetitek. 

Az énekes és dalszerző Brent Smith az ezredforduló elején kapta meg az esélyt arra, hogy lemezszerződése legyen,csakhogy hiányzott egy működő zenekar mellőle. Az Atlantic Records azonban meg volt győződve a karizmatikus énekesként zeneszerzői tehetségéről is, ezért beleegyeztek, hogy kiadják a dalait, amint megfelelő zenészeket talál. Nem sokkal később közös barátok bemutatták Jasin Todd gitárosnak és Brad Stewart basszusgitárosnak. Barry Kerch dobost pedig meghallgatáson választották ki, és a Shinedown végre megkezdhette működését. Azóta megjelent öt stúdióalbum, és ugyan a zenekar felállásában történtek változások, az alapítótagok közül Smith és Kerch még mindig ott vannak a fedélzeten, kiegészülve Zach Myers gitárossal és Eric Bass basszusgitárossal.

A Shinedown 2003-ban megjelent debütáló lemeze nem lett azonnal siker, azonban a szorgalmas turnézásnak, és a sikeres kislemezeknek köszönhetően végül csak az Egyesült Államokban több mint 1 millió példányt adtak el belőle. Smithék nem vették félvállról a melót: akkoriban két év alatt több mint 400 élő koncerttel támogatták az albumot. 

Az intenzív koncertezésnek a későbbiekben is megvolt az eredménye, hiszen a harmadik lemez, a The Sounds if Madness már rögtön a Billboard lista nyolcadik helyén nyitott, majd 120 hétig folyamatosan a slágerlistán is maradt. A Shinedown sikere azóta is töretlen: eddig több mint 10 millió albumot adtak el világszerte és 11 daluk vezette a Billboard Rock listáját. 

Brent Smith saját zenéjükkel kapcsolatban így fogalmazott:

A zenei alapunk grunge. De minden megengedett, ami tetszik. Nincsenek felesleges korlátozások. Mi csak egy rock’n’roll banda vagyunk.

A budapesti koncertre jegyek március 13-án délelőtt 10 órától kaphatók a www.livenation.hu, a  www.ticketpro.hu és a http://track.barbanegra.hu oldalakon! 

További információk a zenekar weboldalán, a Live Nation oldalán, és a koncert Facebook-eseményén!  

 


programajánló rock koncert hír grunge rockandroll shinedown live nation barba negra track magyarországi debütálás



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása