Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az amerikai Triviumban egyvalami biztosan becsülendő: annak ellenére, hogy a zenekar kommersznek számít, sosem a nyilvánvaló zenéket népszerűsítik vagy támogatják. Így lehet, hogy két olyan előzenekart választottak maguk elé, akik éppen felfutóban vannak, és nem feltétlenül kézenfekvő irányt vettek. (Fotók: Juhász Edina, Huawei P20 Pro telefon segítségével)
A Venom Prisont én ugyan lekéstem, de a debütlemez alapján még sokra vihetik. Szélsőséges, agresszív death metal a zenéjük, női énekkel, de ez nem igazán hallatszik (elmondások alapján élőben pláne). Dalszerzésben kell még fejlődniük, de az már most lejön, hogy határozott elképzeléseik vannak.
A Power Trip valamivel előrébb van hírnévben, kisebb kultusz is kialakulóban van körülöttük, tavalyi lemezük egy csomó metállistán elől végzett, pedig a zenéjük teljesen sablonos thrash metal. Többszöri nekifutásra sem érzem bennük azt a pluszt, ami az erős felminősítést indokolná. Gondoltam, hogy élőben lejön majd az az erő, amitől hasra kéne esni, de csak rosszabb lett a helyzet. Statikus, energiamentes produkció volt, egyen thrash-dalokkal. Az pedig nagyon nagy baj, ha egy zenekar élőben nem tud letaglózni.
A Triviumot viszont már ismertem koncertről, de eddig csak fesztiválkörülmények között láttam őket. Egy klubkoncerten merőben más egy hozzájuk hasonló zenekar aurája, és azt kell mondjam, jobban áll a Triviumnak ez a bezártság. Nekik volt már néhány próbálkozásuk, hogy vérbeli stadionzenekar legyenek, például a Slince In The Snow lemezen, amit most inkább hanyagoltak, de nyilván azért is, mert kisebb tévút volt. A friss album, a The Sin And The Sentence egyfajta keveréke a kommersz metálnak, és a zenekar kevésbé kézenfekvő, és összetettnek is mondható hatásainak. Talán ennek is köszönhetően, a közönség az új lemez dalaira reagált leginkább. Egyértelműen kilógtak felfelé ezek a pillanatok, a főműsoridő utolsó két dala, a The Heart From Your Hate és a Beyond Oblivion különösen, pedig utóbbiban még a zenekarfőnök Matt Heafy nagy kedvence, az Emperor is megjelenik, ami lássuk be, nem túl kommersz zenekar. A közepén kicsit leült a buli, de nagyon egyben volt ez a koncert. A közönség reagált minden mozdulatra, a zenekar lelkes volt, a dalok java pedig tökéletesen működött. Bármikor szívesen megnézném őket újra klubkörülmények között.
