2018.05.03. 20:26 – Lángoló

Töltekezés, hárfázás, magyar dal - Zelk Zoltán versével tért vissza a Passed (premier + interjú)

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

passed_sajtofoto_2018.png

Rég hallottunk már a 2015-ben, A Dal című műsorban felbukkant Passed zenekarról. Most viszont visszatért a csapat, akik ezentúl trióban zenélnek, de természetesen a különlegességüket még mindig a hárfa adja. Alább Nizalowski Dorottya énekest kérdeztük az elmúlt időszakról, az átalakulásról, a hatásokról, de előbb itt az új dal premierje.

Régen hallottunk rólatok, az elmúlt hónapok a töltekezésé és az alkotásé voltak?

Az elmúlt időszakban mind elkezdtünk egyetemre járni, én az ELTE jogi karán, Fanni a Krakkói Zeneakadémián hárfaszakon, Levi pedig a Pázmányon a lengyel szakon tanul. Meg kellett szoknunk ezt az új helyzetet, inkább tanulásra, barátkozásra, beilleszkedésre fordítottuk az időnket. Egy dokumentumfilmet is forgattunk Ewa Jaślarról, aki a világhírű, magyar-lengyel New York Harp Ensemble egyik tagja volt. Ez a hárfaegyüttes olyan fontos embereknek játszott, mint II. János Pál pápa, Jimmy Carter, Ronald Reagan vagy az idősebb George Bush. Természetesen időközben mind aktívan fejlesztettük zenei készségeinket, rengeteget tanultunk a dalszerzésről, a dalok hangszereléséről és keveréséről. Az utóbbi hónapok viszont aktív alkotással teltek, ennek első gyümölcse a Csak téged.

Ami viszont eljutott hozzánk, az Fanni komolyzenei, hárfás karrierje itthon és külföldön. erről mesélnétek, hogyan indult, miről szól ez a hangszeres szerelem stb . Megvan még a duótok Fannival?

Fanni a Krakkói Zeneakadémián a világhírű hárfaművésznőnél, Florence Sitruknál tanulhat, ami hatalmas lehetőség fiatal hárfásként. Lengyelországban nagyon pezsgő a zenei élet, és ezért Fanninak már volt lehetősége játszani szinte minden nagyobb koncertteremben Krakkó környékén, illetve a Krakkói Operaházban is. Ezek mind nagyon jó bulik voltak. A szintén világhírű Will Sanders karmesternek megtetszett Fanni játéka, így a zenekarában felléphetett egy kiseurópai turnén. Már egészen kicsi korunk óta hárfázunk, a szüleinkkel 2010-ben indítottuk el a HarpPost című blogot, ahol már több mint 220 cikkünk van és ahol régi magyar és lengyel hárfásokkal foglalkozunk. Olyanokkal, akiket már elfelejtettek, de nekünk emlékeznünk kell rájuk. Igen a duó még megvan legközelebb Zuglóban a Japánkertben adunk közös hárfatörténeti koncertet, június 23-án.

Úgy tűnik hárman maradtatok, Levi és a ti, a testvérpár? Trióban folytatjátok?

Igen, már csak hárman vagyunk. Áron nemrégiben kivált a zenekarból, nagyon jó barátok maradtunk, de már nem tudtuk összeegyeztetni a közös munkát.

Mit kell tudni az új számról? 

A dal Zelk Zoltán Csak téged című versének a megzenésítése. Úgy érezzük, hogy Fanni klasszikus hárfája, Levi elektronikus zenei produceri munkája és az én énekem jó összhangban van a dallal. Sokak szerint az eddig legérettebb dalunk.

Miért pont Zelk Zoltán?

Mi tudtuk, hogyha egyszer írunk egy magyar dalt, az mindenképpen egy versfeldolgozás kell legyen. Azért erre a versre esett a választásunk, mert ennek a szövegét adtam Levinek a második közös évfordulónkra, és rögtön az egyik legkedvesebb versünk lett.

Milyen hatással volt rátok a magyar irodalom? 

Úgy tartjuk, hogy nagyon fontos egy ember életében a folyamatos olvasás, művelődés. Szeretnénk másokat is ösztönözni erre. Nekünk magyaroknak különösképpen, hiszen a magyar nyelv olyan különleges, sokszínű, hogy élmény felfedezni ennek rengeteg árnyalatát. Mind olyan családból jöttünk, ahol mindig is nagyon fontos volt a mindennapos olvasás, közös verstanulás.

Ezentúl maradtok is a magyar nyelvnél? Mi az, amit könnyebb kommunikálni magyarul, mint angolul? Lengyel dal nem lesz?

Az eddigi angol nyelvű dalaink mellé most új magyar számokat írunk. Természetesen angolul is fognak még születni dalaink, de szeretnénk a hazai rajongóinknak kedveskedni a magyar számokkal. Ami angolul a többségnek menőnek hangzik, az magyarul egyáltalán nem állja meg a helyét. Éppen emiatt fel kell nőni a feladathoz, ha szövegírásra kerül sor. A Csak tégedet követő magyar dalunknak mi írtuk a dalszövegét, ezt itt tapasztaltuk meg.

Miket hallgattok mostanában? Kik vannak rátok nagy hatással? Fanni még mindig Bernstein-mániás?

Annyira sok gyönyörű zenét írtak már, ezért szinte hétről hétre változik, hogy épp mire vagyunk rákattanva. Az utóbbi időben Levi épp az Anima Sound Systemtől a Két út van előttem című dalt hallgatja rengeteget. Úgy érzi, hogy ez a dal hatással volt a Csak tégedre is. Fanni nagy kedvence Lana Del Rey, hárfából Catrin Finch, de úgy vallja, hogy aki egyszer hallgatott Bernsteint, az örökké Bernstein-mániás marad. Én pedig most Ansel Elgorttól a Supernova című számot hallgatom sokat.

Tervek? Hogy alakul a nyaratok?

Rengeteg alkotói munkával fog telni, több új magyar dalt szeretnénk még megjelentetni a nyár folyamán. Sokat szeretnénk koncertezni is, úgyhogy most minden megkeresésnek nagyon örülünk. Ha Te, Kedves Olvasó, koncertszervező vagy, bátran keress minket! Az elérhetőségeinket megtalálod a Facebook-oldalunkon.


interjú premier passed



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása