2018.06.07. 18:00 – Lángoló

Indulót írt a Privát Affér

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

privataffer.jpg

Rólunk szól címmel adta ki legújabb videóját a Privát Affér. A dal a fiatal szerelmesek között izzó levegőről szól és a debreceni Ifjúsági Ház felkérésére készítette a zenekar. A cél egy lendületes, könnyed hangvételű, ifjú kor szépségeit felidéző szám elkészítése volt, mely a tervek szerint az Ifiház indulója lesz. A Reindeer Cinema által készített klip teljes egészében az Ifjúsági Házban forgott, ezzel is népszerűsítve azt. A videó elkészítésénél is fontos szempont volt, hogy átadja a közönségnek a kívánt életérzést, hangulatot. A most debütáló Rólunk szól, a zenekar első EP-je után megjelenő teljesen új single, mely a második EP hangulatából igyekszik egy kis ízelítőt adni a rajongóknak. A dal élőben először június 8-án lesz hallható a debreceni Ifjúsági Ház (4025 Debrecen, Simonffy utca 21.) Rólunk szól nevet viselő jótékonysági koncertjén. A zenekar szintén játszik majd július 22-én 19:00-tól a Campus Fesztivál Dehir színpadán, valamint augusztus 4-én 17:30-tól a hajdúböszörményi Kexx fesztivál Nagyszínpadán is.


premier hír privát affér



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása