Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nyolc és fél évvel ezelőtt ezt írtam az első magyarországi Alice In Chains-koncertről:
Szóval minden volt, ami egy ilyen sztárzenekarnál lenni szokott, teljesen profi volt az egész. Csak az a fránya kis plusz hiányzott az estéből, ami miatt teljesen átszellemülve, könnyes szemmel lehetett volna élvezni a dalokat, és nem csak úgy távozni másfél óra után csarnokból, hogy igen, láttam megint egy klassz koncertet. Hogy ez a plusz Layne Staleyt jelenti-e, azt már soha az életben nem fogjuk megtudni.
A második magyarországi Alice In Chains-koncert után pedig azt írom, hogy ugyan Staley örökké hiányozni fog, de William DuVall amennyire csak lehet, átvette a helyét. Már nem volt az az érzésem, hogy ő csak vokalista a gitáros-énekes Jerry Cantrell mellett, most már egyértelműen ő az Alice In Chains frontembere. Ezen kívül mit hallhattunk még ezen a picit halk koncerten? 17 kiváló, de minimum jó dalt egy szimpatikus zenekartól, plusz a Would? című szerzeményt, ami mindenféle pozitív jelzőn felül áll. A csajom írta le legjobban az egészet:
Ennyi boldog középkorú embert én még nem láttam koncerten.
És akkor most tessék betenni bármelyik Alice In Chains-lemezt, miközben a fenti képeket nézegetitek!
