2018.07.30. 10:57 – dankógábor

Meghalt Orbán József, a 100 Folk Celsius frontembere

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

orban_1.jpg

Hosszú betegség után, 70 éves korában elhunyt Orbán József, a 100 Folk Celsius frontembere. A hírt Littvay Imre zenekarvezető jelentette be. Orbán, Littvay Imre, Balla Gábor és Somogyi Tibor mellett alapítója volt az 1976-ban indult 100 Folk Celsiusnak. A zenekar a countryt szerette volna Magyarországon meghonosítani, de leginkább a Paff, a bűvös sárkány című számuknak köszönhetően inkább gyerekdalokat játszó együttesként könyvelték el őket itthon, de nem is nagyon tiltakoztak ellene. Külföldön viszont tényleg countryzenekar voltak, többször játszottak például az Egyesült Államokban is countryeseményeken. Utolsó lemezük tavaly jelent meg Omega country címmel, amin saját stílusukra alakították az Omega-dalokat, így tisztelegve az 55 éves zenekar előtt. Betegsége miatt Orbánt 2017 óta a zenekarban korábban is megfordult Heilig Gábor helyettesítette. A terv az volt, hogy Heilig addig marad a csapatban, amíg Orbán meg nem gyógyul. Egyelőre nem tudni hogyan folytatja tovább a zenekar.




Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása