Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Fekete Zaj idén feltámadt. Többéves szünet után tért vissza oda, ahonnan egyébként nem messze (kb. 200 méterre) minden évben megrendezték az ingyenes Fekete Zaj Osztálykirándulást, szóval lényegében le sem állt, csak takaréklángon pislákolt. A fesztiválnak akkor, de nem amiatt lett kvázi vége, amikor a bulinak helyt adó Sástó Kemping illetve maga a sástó is teljesen megújult. A lényegi különbség így magában a helyszínben volt, vagyis annak a minőségében. Rogyadozó hidak helyett biztonságosan át lehetett menni a tavon, és maga a kemping is megváltozott, még ha a maradtak is meg egyes részek (főleg belső kialakítások) a régi időkből. (Fotók: Kozmári Attila)
Koncerthelyszínben eleve lett egy fix, betonalapzatú, állandó tetőszerkezetű színpad, amivel szemben idén felállítottak még egyet, így minimális szünettel mentek a nagyszínpados programok. A hangzás ezeken gyakorlatilag végig tökéletes volt, az általam látottak közül egyedül a VHK lett kissé kásás, néha nehezen lehetett az alapriffeket is kivenni, de a két dob, két basszus, két gitár, sok ének felállás nem éppen a hangmérnökök álma. Pláne a vége volt kaotikus, amikor a Crippled Black Phoenix pár tagja valamint Jakab Zoltán Ghostchant-énekes és Makó Dávid, a The Devil's Trade maga is a színpadon volt a Hunok csatáját előadni. Illetve a kisszínpad szólt sokszor tompán, de ez nagyjából mindig így van a Fekete Zaj történetében.
Ezt leszámítva viszont nem volt hiba. Például Anna Von Hausswolff post-rockos zenéje sem lett volna annyira letaglózó a jó megszólalás, na meg a tökéletesen megkomponált fények nélkül. Hausswolff konkrétan a fesztiválszezon legjobb koncertjét adta, amihez az is nagyban hozzájárult, hogy a kislányos megjelenése szöges ellentétben állt a zenéjéből áradó sötétségnek. Ha már sötétség: jó volt Csihar Attila Void Of Voices performansza is, amitől valószínűleg minden kisállat elgondolkozott a Mátrában az élete értelméről. Ahogy a Priest bizarr tánczenéje is kiválóra sikerült (amolyan electro-pop Ghost, a Ghost két volt tagjával, maszkokban természetesen) és a Cripplend Black Phoenix és az Alcest is. Utóbbi post blackje jobban járt a sötétben, mint az előbbi pszichedelikus rockja a félig világosban, de a CBP-t lehet pótolni az A38-on október 6-án. Igazából minden jó volt, amit láttunk, talán csak az Igorrr nem, ami egy értelmezhetetlen katyvasz. Fotós kollégámat idézve, mintha egy tönkrement vincseszterről próbálnák menteni a zenéket, és hol metál, hol opera, hol valami electrós csapatás jönne vissza random módon.
Érzésre többen voltak most, mint a régi Zajokon. Az első nap kifejezetten meglepő volt a sok ember, és már nem feltétlen van az, hogy a biztonsági őrök megismerik arcról a fesztiválozókat. A sok ember miatt viszont néha nehezebb volt ételhez, italhoz jutni. Utóbbit a trendnek megfelelően visszaválthatatlan, többfajta színben beszerezhető repohárban adták, és találkoztunk olyan emberrel, aki szabályosan remegett azért, hogy egy fekete Fekete Zaj-os pohárhoz jusson.
Szóval a Fekete Zaj újraindult, és továbbra is a fesztiválszezon egyik legjobb, legkülönlegesebb, leghangulatosabb bulija, ami ráadásul kiírhatja magára a netmentes rendezvényt is, annyira rossz volt a térerő (furcsa módon ez régebben nem volt így). Jövőre elvileg lesz ismét, aminek mi csak örülünk, és ugyan így most nagyon kényelmes volt, de még pár száz embert simán elbírna a rendezvény. Akkor pedig hosszútávon is biztosítva lehetne a létezése.
